Az ÉPÍTÕK 100 éve
Bevezetõ gondolatok
Honnan indultak el, idõben meddig nyúlnak vissza a természetes környezet formálásában, a házak, utak, templomok építésében különleges teljesítmények felmutatására képes építõmunkások szakmai fejlõdésének, érdek érvényesítõ közösséggé válásának gyökerei?
Milyen volt az út, amelyet elõdeink és részben mi magunk is bejártunk? Milyen egyéni, emberi sorsokat, alakító életszakaszokon át jutottunk el szervezetünk 100. születésnapjának megünnepléséhez?
Az ÉFÉDOSZSZ elnökségének elhatározása nyomán született kiadványukban alapvetõen ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Reményeink szerint az egyes társadalmi modelleken átívelõ, de felvállaltan munkavállalói, és szakszervezeti nézõpontból felidézett múlt tapasztalatai kellõ önbecsülést, hitet és erõt adhatnak. Hitet és erõt a hétköznapok szintjén megismert szociális jegyeit még mindig titkoló új, magyar kapitalizmussal szembesülõ szakszervezeti tagjaink, tisztségviselõink számára.
A kiadvány tényei bizonyítják hogy a magyar építõmunkások és az általuk létrehozott szervezetek életében hullámvölgyek voltak ugyan, de a jellemzõ mégis az, hogy építõk szakszervezetei tagjaik védelmén kívül mindig progresszív szerepet vállaltak a társadalmi viszonyok alakításában is. Jegyezzük meg: az európai fõ folyamatok élvonalában haladva! Felemelõ érzés mindezt kimondani most, az 1000 éves Szent Istváni cél megvalósulásának, hazánk Európa szerves részévé válásának "elõestéjén"!
Ha van szemünk az ismétlõdõ folyamatok azonosságainak meglátásához, ha van értelmünk az eltelt évek számától függetlenül a törvényszerûségek felismeréséhez, és abból az EU küszöbén állva saját feladataink leszûréséhez, értékeink felmutatásához, akkor bizonyosan nem volt hiábavaló elõdeink, egyben szaktársaink gyakran véráldozatokat is követelõ kemény küzdelme, férfias kiállása.
Küzdelmük, amelyet az emberhez méltó életért folytattak.
Harcaik, amelyet az „Egység jegyében”, a „Munkáért, kenyérért, szabadságért”, egyúttal a mi jövõnkért is vívtak. Áldozataik, harcaik, amelyek bennünket, utódokat, mai érdekvédõket is tettekre köteleznek.
Csorvási József Kemecsei József
I. Rész A magyar építõmunkások útja a MÉMOSZ megalakulásáig
1.1 A kezdetek
A magyarországi építõ-, fa- és építõanyag ipari munkásság kialakulásának, mozgalommá szervezõdésének kezdetei kétségtelenül az 1867-es kiegyezést követõ gyors iparosodás idõszakához kötõdnek.
Ünnepi visszapillantásunk témaköre megköveteli, hogy legalább az utalás szintjén megemlékezzünk a legfontosabb, a témánkhoz kapcsolódó hazai és nemzetközi történelmi, társadalmi folyamatokról. Természetesen szólnunk kell az alapszakmáinkhoz kötõdõ különleges szellemi és kulturális hagyományokról, szakmai szervezõdés fejlõdésének állomásairól is, melyek a magyar történelem egyik legdinamikusabb szakaszának a mi nézõpontunkból igen fontos állomásaként elvezettek a Magyarországi Építõmunkások Országos Szövetségének 1903. évi megalakulásáig.
Nem nélkülözhetõ mindez, mert a rendkívül gazdag múlttal rendelkezõ szakmánk iránt érdeklõdõ olvasóban az évszám láttán önkéntelenül felvetõdhet a kérdés; vajon miért csak a XIX. század elsõ éveiben került sor erre a lépésre? Mi történt a megelõzõ évszázadokban? Vajon hol tartott ebben az idõszakban a világ, és hol a fejlettség valódi mércéjét jelentõ Európa!
1.2 Az Európa fogalom születése
Egyáltalán, milyen okból nevezzük európainak azt a fejlõdést, amely az utolsó négyszáz évben kivívta magának azt a pozíciót, hogy az általa kialakított társadalmi-gazdasági rendhez kell alkalmazkodni a világ egészének – ideértve népeket, államokat, etnikumokat – ha fenn akar, ha fenn akart maradni.
Mi magyarok saját példánkból tudjuk mindezt. Ráadásul így utólag teljesen természetesnek, ésszerûnek tûnik alkalmazkodásunk, és az hogy a kereszténység mint megtartó államvallás felvételével jól választottunk. Ezzel szemben egy korabeli jövõkutató számára sokkal valószínûbbnek tetszhetett volna, hogy nem az európai hanem esetleg a kínai lesz az a modell amelyet a néhány évszázad múlva mindenkinek követnie kell. A tizenhatodik század elején, az „Európai” fogalom francia, majd holland, angol nyelvterületi megjelenése idején ugyanis a keleti civilizáció fölénye szinte minden tekintetben vitathatatlan volt. Itt kell megjegyezni, hogy a születõ, új „európa” megnevezés meghonosodása elõtt a fogalmat éppen a „kereszténység” megjelölés helyettesítette.
Mégis melyek azok a legfontosabb tényezõk, amelyek az „európai fejlõdés” modelljeinek dominanciájához elvezettek?
A háttérben minden bizonnyal több ok, egymást erõsítõ folyamat húzódott meg azonban a legfontosabbak között a görög, majd kifejlettebb formájában a római társadalmi fejlõdés alapját jelentõ föld magántulajdonlás elterjedését kell megemlíteni. A föld magántulajdont, amelyet a római egyház a személyiség középpontba állításával, az egyén aktív szerepének hangsúlyozásával és hitgyakorlásával is támogatott. Mindez elegendõnek bizonyult ahhoz, hogy lassan elvezessen egy új társadalom, új rendjéhez, ahol a termelõk egyénileg is érdekeltté váltak a termelés bõvítésében! Ez merõben új jelenség volt! A világ többi civilizációja, az afrikai, az ázsiai népek társadalmai Írországtól - Indiáig - Kínáig alapvetõen más utat jártak, egyaránt a föld közös tulajdonlásán nyugodtak. Ott a faluközösségek laza rendszere alkotta az államot. Ebbõl következõen a falu volt a legkisebb adózó egység, ahol a termelõ egyén gyakorlatilag érdektelen szereplõként volt jelen. Összefoglalva: a magántulajdon megjelenése, az egyéni földbirtoklás és adózási kötelezettség felelõssége, a termelõnek érdekeltté válása a többlettermelésben, és a technikai fejlesztésben olyan ösztönzést, dinamizmust adott az európai típusú fejlõdési modellnek, amelyek eredményeként Európa elõbb behozta lemaradását, majd így vagy úgy, de meghatározóvá, megkerülhetetlenné vált a világ többi népe számára is.
1.3 A kézmûipar kialakulása, fejlõdése
A nyugat - európai gazdaság fejlõdésének egyik erõforrása a technikai fejlesztéshez fûzõdõ érdekeltségben rejlett, központja pedig a város volt. A város, amely nem valami centrumként, hanem a munkamegosztás és árucsere termékeként keletkezett. Az európai technika részben a megelõzõ antik világ technikájának újjáfejlesztésébõl (pl. vízikerék, gabonaõrlés), részben pedig más civilizációk ígéretes találmányainak átvételébõl táplálkozott (pl. a kínai, indiai eredetû szövõszék szerkezetének fejlesztése, átalakítása).
A város kialakulásában a gazdasági funkciókhoz sajátos jogviszonyok párosultak. Az iparos és kereskedõ települések jogi önállóság elérésével váltak ténylegesen várossá. Ennek eredményeképpen az egy azon jog alatt élõ városlakók, a polgárok közössége, „kommunája” autonómiát nyert. A város tulajdonjogot és az urasági hatalom alól való mentességet (immunitást) szerzett. Önmaga vált belsõ életének irányítójává. Ezt szimbolizálta a korabeli építõk munkáját dicsérõ erõs városfal, amelynek nyitott kapui viszont a világgal való szoros kapcsolattartást fejezték ki.
A város szakszerû, piacra termelõ kézmûipart, manufaktúrát mûködtetett. A XI. század végétõl a szélesedõ piac, a mesterségek szaporodása és differenciálódása elvezetett a kézmûvesek önkéntes társulásainak, a céheknek a kialakulásához.
1.4 A céhekrõl
Az elnevezés a bajor-osztrák ’zech’ szóból ered, amely egyúttal magyarázatot adhat a szinte minden szakmában mai napig megõrzött a német szakkifejezések eredetére is. A céh az azonos mesterségben dolgozó kézmûvesek nagy hatáskörrel rendelkezõ érdekvédelmi szervezetei a feudalizmus korában. A céh egyenlõ érvényesülési lehetõséget igyekezett biztosítani tagjainak. Élén a nagy szaktudású mester állt, aki irányította a szakma elsajátítását célul kitûzõ legények munkáját és egyúttal gondoskodott is róluk. A legények a tanoncidõ majd a kötelezõ vándor / valcoló / évek letöltése, házasságkötés, a polgárjog megszerzése, ill. az ún. remek elkészítése után kérhették felvételüket a Céh-be.
A szûk piaci lehetõségek miatt a céhek monopóliumot biztosítottak tagjaiknak meghatározott termékek elõállítására, ugyanakkor a termelés mennyiségi és minõségi szabályozásával korlátozták az egymás közötti versenyt is. Az elsõ céhek német nyelvterületen és Itáliában alakultak a XI.-XII. században. A kapitalizmus kialakulásával, a szabad verseny hódításával Nyugat Európában a XVI-XVI. században fokozatosan megszûntek. Magyarországon az elsõ céhek a XIV. században keletkeztek, néha nemzetiségek szerint is. A török hódoltság visszavetette fejlõdésüket, de a XVIII. század elejétõl újra sok céh jött létre. A XIX. század elsõ felében mûködési elvük már a nagyipari fejlõdést gátolta, ezért Európa szerte tiltották tevékenységüket.
1.5 Kõmûvesek - szabadkõmûvesek
A mai kor embere számára kissé misztikusan hangzik a szabad kõmûvesség fogalma, pedig igazi forrását a kõmûvesek és kõfaragók céheiben kell keresnünk. A középkor "sötétségében" minden tudást igénylõ tevékenység, így az építészet is a fény felé való törekvéssel párosult. A kézmûvesek, akik tudták, hogy tevékenységük az emberek javát szolgálja, tömörültek és ápolták az egyûvé tartozás érzését. Együttléteik hangulatának emelésére szokásokat teremtettek és hogy céhtársadalmuknak más városokban is jó fogadtatást biztosítsanak, ismertetõ jeleket állapítottak meg, melyek védelme alatt nyugodtabban indult el a mester és legény kötelezõ vándorútjára.
Az építõ és kõfaragó céhek már korán bizonyos kiváltságos helyet szerezetek maguknak a céhek között. Ez természetes, mert a legszükségesebb és legmagasztosabb emberi alkotások emelkedtek ki a földbõl kezük munkája nyomán: a ház és a templom.
Az emberek szent csodálattal nézték munkájukat és félõ tisztelettel jártak mûhelyeik körül. Ha valahol nagyobb építkezés indult, serény kezek menten összetákolták a mûhelyt (Hütte, Loge, páholy) hogy az építkezésnél elfoglalt mesterek benne õrizék szerszámaikat, és kíváncsi tekintetektõl védve benne tanítsák szakmájuk fogásait is. Így egyre titokzatosabbá váltak a külvilág számára. A mûhelyek mesterei egymással területi kapcsolatokat kezdtek tartani, pl. dél és közép-németországi kõfaragó mûhelyek közös szabályokat fogadtak el. Ugyanezt tették az építõmûhelyek szövetségei Angliában és Franciaországban is. Érdemes felfigyelni arra, hogy ezek a páholyok peres ügyekben általában a strasbourgi páholyt ismerték el vezetõjüknek!
A XVI-XVII. században a céhek hanyatlásnak indultak, és a páholyokat polgárok, sõt felvilágosodott nemesek töltötték meg, akik nem voltak hivatásuk szerint az építészet mûvelõi, de a filozófia és a tudományok iránt érdeklõdtek.
Angliában belõlük alakult késõbb a dolgozó kõmûvesek mellett az ún. filozofáló kõmûvesek (speculatic Masonry) társasága. A régi hagyományok alapján megtartották a páholy elnevezést.
Az egyén, a társadalom jobbítása, a szegények, az elesettek támogatása volt a céljuk ezért a páholyok már csak szimbolikus értelemben voltak kõmûvesek.
A szabadkõmûvesség Angliában rendszerré szervezõdött, innen terjeszkedett tovább, s a korabeli Magyarországon is elterjedt A páholyok között ott voltak a polgári értelmiségi reformerek, uralkodók (pl. Bonaparte Napóleon), és a felvilágosodás eszméinek követõi is. Magyarországon páholytag volt többek között: Kazinczy Ferenc, Martinovics Ignác és Ady Endre is.
A szabadkõmûvesség kialakulásának története magyarázza a testület elnevezését, fokozatait (inas, legény, mester) jelképeit és kifejezéseit. A szabad kõmûves szimbólumok építõipari munkaeszközök és felszerelési tárgyak. Például; a kalapács az alkotást és a rombolást jelképezi, a legmagasabb rangú tisztségviselõt, a mestert illeti meg.
A vakolókanál is fontos jelkép. Amint az épületet a vele való munka megóvja a külsõ káros hatásoktól, szimbolikusan a szabadkõmûvest is távol tartja a szenvedélyek rossz befolyásától.
A körzõ a pontosságra, tökéletességre utal, nyitott száraival a jogot és kötelességet jelképezi. A derékszög a fõmester, a páholy elnökének a jelvénye. Azt jelenti, hogy a szervezeten belül mindenkinek hozzá kell alkalmazkodni.
Páholy jelvényeken általában négyszög alakzatot látunk. Ez a négyes számmal van összefüggésben és a négy világtájat, a négy évszakot és a páholynak használt helyiség alaprajzát jelenti.
Összejöveteleken a szabadkõmûvesek a régi munkaruha emlékeként kötényt és kesztyût viseltek. Ezek fehér színe a tisztaságot jelképezte. Gyakran emlegették Hiram Abitot az elsõ építõmestert, akit a Biblia is megemlít. Elenyészõen kevés a nem építõipari eredetû szabadkõmûves szimbólum, de ebbe a körbe tartozik, az akác a gránátalma és a liliom.
Fentiekbõl látható, hogy ez az egész világot behálózó hatalmas és befolyásos szervezet amely a közösségi lét, az összetartozandóság érzésébõl és nemes, haladó eszmék támogatásából táplálkozott, szinte teljes jelképrendszerében megõrizte a középkori építõmunkások emlékét és hagyományait.
Arról nem is beszélve, hogy helyet és teret adott egy merõben új, mai modern világunk alapjait megteremtõ eszmerendszer születésének, amelyet összefoglalva csak felvilágosodásnak nevezünk.
1.6 A polgári átalakulás kezdete és a felvilágosodás
A felvilágosodás alatt a polgári társadalmak térhódítását elõkészítõ eszmeáramlatot és kultúrtörténeti korszakot értjük.
Vázlatos áttekintése azért is aktuális, mert a kelet-európai szocialista rendszerek összeomlásával egypólusúvá lett világ utolsó tíz évének ellentmondásait elemzõ vitában a Nobel-díjas német író, Günter Grass azt a szellemes megállapítást tette, hogy a kapitalizmus, és a szocializmus egyaránt a felvilágosodás „zseniálisan félresikerült gyermeke”. Valóban így lenne? Egyáltalán, mi az a felvilágosodás?
A felvilágosodás a XVII. századi Angliában bontakozott ki, az évszázadokon át uralkodó, a statikus elméletek és tanítások kiüresedése után. Meghatározó irányzattá azonban a XVIII. századi Franciaországban vált.
Küzdött a tudatlanság, a vallási türelmetlenség, a feudális rend tekintélyelvûsége és intézményei ellen. Fõ célja az emberi értelem felszabadítása volt az elõítéletek, a vallási kötöttségek és babonák alól. Követõi a megismerés alapjának a megelõzõ korok tudományos módszereivel szemben a józan emberi észt, a megfigyelést és a tapasztalatot tartották. A felvilágosodás a természettudományok, fõleg a fizika, mechanika, biológia, matematika és a hozzájuk kapcsolódód filozófia eredményébõl merítette megdönthetetlen optimizmusát. A tanok elindulására döntõ kihatással volt az angol ISAAC NEWTON (nyúton-1642-1727), aki kimutatta, hogy az egész világegyetem törvények alapján mûködik, amelyek az emberre, társadalomra egyaránt alkalmazhatók.
A felvilágosodás eszmei áramlatát az egység, a sokféleség együtt, és egyszerre jellemezte.
Angliában a forradalom (1640-1649) után demokratizálódó államot a gondolatszabadság és a természettudományok tisztelete jellemzi, ezért a felvilágosodás eszeméi kevésbé kerültek összeütközésbe az egyházzal és az állammal, mint másutt.
Az orvos, filozófus whig párti (liberális párti) politikus John Locke (lák, 1632-1704) az angol polgári-nemesi társadalom új eszméinek megfogalmazója. Õ fejtette ki az alkotmányosság és a természeti jogon alapuló személyes szabadság elveit. Szerinte a közösségnek el kell fogadnia a többség döntését. „Értekezések a polgári kormányzásról” c. mûvében többek között a következõket írja:
„Az ész mindenkit megtanít arra, hogy mivel az emberek valamennyien egyenlõek és függetlenek, senki sem károsíthat meg egy másik embert életében, egészségében, szabadságában vagy javaiban’”
Lock a tudományos gondolkodás céljának a gyakorlati feladatok megoldását tartotta! Eszméinek hatása felismerhetõ az Amerikai Egyesült Államok alkotmányában, a francia forradalom dokumentumaiban, de az Emberi Jogok Nyilatkozatában is.
Lock rendszerében a parlamentáris váltógazdaság a természeti törvénynél is szilárdabb garanciája a polgári szabadságnak és a tulajdonjog biztonságának. Vallja, hogy az embereknek nincsenek veleszületett eszméi, hanem csak olyanok, amelyeket érzékelés, tapintás és szemlélés révén szereznek meg.
Különleges párhuzam és tanulságos adalék, hogy a felvilágosodás idõsebb nemzedékének egyik legismertebb alakja Montesquieu (monteszkijõ, 1689-1755) utazásai közben éppen Magyarországon tanulmányozta (1728) a hazájában már nem található régi intézményeket.
Az angol alkotmányos monarchia példájának követésére ösztönzött a Törvények szelleme c. az ész és az igazság kódexének tartott mûvében. Leszögezte a törvényhozó, végrehajtó és bírói hatalom szétválasztásának elvét. Könyve a XIX. századi liberális törvényhozás bibliája lett.
A francia felvilágosodás képviselõinek alaphangját is a bizakodás jellemezte. Condorcet (kondorszé, 1743-1793) az "Értelem, a Tolerancia és a Humanitás" hármas jelszava köré csoportosította a gondolatait, míg az író és filozófus Jean-Jacques Rousseau (russzó, 1712-1798) a „Társadalmi Szerzõdés”c. munkájában a közvetlen népuralom, a demokratikus köztársaság szükségességét hangoztatta. Érvként közvetlen tapasztalatait említi: „Az ember szabadnak született és mégis mindenütt láncon van”
A felvilágosodás legkiválóbb szellemei a Diderot (didró, 1713-1784) által szerkesztett Enciklopédia (lexikon) köré tömörültek. Igaz, hogy a mû elsõ kiadását az egyház tiltakozása miatt a király formálisan megtiltotta, ám világszerte olyan érdeklõdés mutatkozott a gazdasági élet, a természet, technika, politika, erkölcs, stb. számtalan kérdését betûrendben, helyenként a hivatalos felfogástól eltérõ, az egyes szócikkeket a legújabb ismeretek szerint tárgyaló kiadvány iránt, hogy az újabb kötetek kiadását, terjesztését már hallgatólagosan tudomásul vették.
A felvilágosodás közgazdasági elmélete a fiziokratizmus. A francia fiziokraták elsõnek szóltak a gazdasági törvényekrõl. Mivel ezek szerintük csak „természetes feltételek között” érvényesülnek, síkraszálltak az ipar és a kereskedelem teljes szabadságáért.
Minden érték végsõ forrása a föld – tanították -, ezért az adóterheket a földbirtoknak kell viselnie. Felfogásukkal a modern politikai gazdaságtan elõfutárainak számítanak. A merkantilistákkal szemben azt hirdették, hogy az államnak nincs joga beavatkozni a gazdaság természetes folyamataiba.
Ezt a gondolatot fejlesztette tovább az angol Adam Smith (szmisz, 1723-1790). Munkaérték elmélete szerint például - amelyet Marx is tanulmányozott - az áruk értékét az elõállításukra fordított, társadalmilag szükséges munka mennyisége határozza meg! Ez a megfogalmazás akkor forradalmian új gondolatként hatott!
A felvilágosodás korszakáról írottaktól búcsúzzunk Immanuel Kant (1724-1804) német filozófus klasszikussá vált meghatározásával, mely így szól ; " Sapere aude!” Merj a magad értelmére támaszkodni! – ez lenne tehát a felvilágosodás napjainkban is aktuális, örök érvényû üzenete!
1.7 A felvilágosodás eszméinek társadalmi kihatásai a korabeli Európai államokban
A felvilágosodás új, termékenyítõ eszméinek köszönhetõen 1789. augusztus 26-án Franciaországban kiadták az „Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatát”. Mintájának az amerikai Függetlenségi Nyilatkozatot tekintjük. 1793. június 24-én pedig népszavazással (!) elfogadták a francia alkotmányt olyan tartalommal, amelyek a késõbbiekben a legdemokratikusabb alkotmányok alapjául szolgáltak. Megfogalmazásai több mint 200 év múltán is figyelemreméltó programot és üzenetet jelenthetnek számunkra, utódok számára. Következzen ennek néhány szemléltetõ eleme, cikkelye;
§ „A társadalom célja a közös boldogság. A kormány azért van, hogy biztosítsa az ember számára a természetes és elidegeníthetetlen jogainak élvezését”
§ "Amikor a kormány megsérti a nép jogait, a felkelés a népek és minden részének legszentebb és legfontosabb kötelessége. "
§ „A közsegélyek szent adósságot képeznek. A társadalom köteles eltartani a szerencsétlen polgárokat akár az által, hogy munkát szerez nekik, akár pedig úgy, hogy létfenntartási eszközöket ad a munkaképtelenek számára.”
§ „A tulajdonjog minden polgárnak ama joga, hogy tetszése szerint élvezze és használja javait és jövedelmeit, munkájának és tevékenységének gyümölcseit.”
§ "A munka, a mûvelõdés, a kereskedelem semmilyen fajtáját nem szabad eltiltani a polgárok szorgalmától.”
§ „A mûvelõdésre mindenkinek szüksége van. A társadalomnak minden erejével elõ kell segítenie az általános mûveltség növelését, és minden polgár számára hozzáférhetõvé kell tennie az oktatást.”
§ "A végrehajtó hatalom csak a törvényhozó hatalom rendeletei alapján cselekedhet."
A felvilágosodás eszméi az új világszemlélet, az értékrend változásai mellett ezen keresztül a társadalom szerkezetének megváltozására is nagy hatást gyakoroltak. A technikai vívmányok egyre kiterjedtebb alkalmazása, az ipari forradalom lendülete jellemezte a kort. A gõz energiájának hasznosítása forradalmasította a textilipar, a vasgyártás, a közlekedés fejlõdését, az elektromosság alkalmazása kezdetben pedig a kommunikációs eszközök (pl. távíró, telefon, postai szolgáltatások) használatát alapozta meg. A gazdasági változások jogi alapjai Angliában már korában megteremtõdtek, de a kontinensen a döntõ változást a francia forradalom hozta el. A régi rend, az „ancien régieme” lerombolásával, és egy racionálisabb jogrend megteremtésével.
A napóleoni törvényhozás a forradalom vívmányait ötvözte a több évszázados szabályokkal és jogrendekkel, kompromisszumot teremtve így a helyi igényekhez igazított római jog és forradalmi jog között.
A forradalom megteremtette a föld magántulajdonát, eltörölte a belsõ vámokat, illetékeket, felszámolta a fejlõdést akadályozó céheket és monopóliumokat és privilegizált vállalatokat. Az önkényes adókat ésszerû és egységes adórendszer váltotta fel.
Az 1804-ben megjelent „Code civile” abszolút szent és sérthetetlen jognak tekinti a magántulajdont, törvényesíti a adásvétel szabadságát, és az érvényes szerzõdéseket a törvény erejével ruházza fel. Elismeri a váltót, illetve a kereskedelmi értékpapír egyéb formáit, és engedélyezi a kamatra való pénzkölcsönzést.
Az 1807-ben kihirdetett "Code de Commerce" pedig az elsõ olyan törvénykönyv, ami átfogóan szabályozza az üzleti vállalkozások formáit.
A franciák természetesen mindezeket a törvényeket magukkal vitték az általuk meghódított területekre (pl. Belgium, Rajna-vidék, Itália, Észak-Németország, Osztrák-Magyar Monarchia stb).
Hatásuk azonban más, közvetlenül francia uralom alá nem került vidékeken is érzõdött, pl. Poroszországban.
1.8. A korabeli Európa és uralkodó eszméinek hatása a magyar viszonyokra
A hazai történelmi párhuzamot áttekintve a következõket tapasztaljuk: I. Ferenc (1792-1835), alatt bontakozott ki a francia forradalomtól való félelemtõl indíttatva a bécsi udvar és a magyar birtokos osztály összefogása.
Tény, hogy 1792. április 20-án a francia Törvényhozó Gyûlés hadat üzent a Habsburg házhoz tartozó új uralkodónak, I. Ferencnek, aki erre összehívta az országgyûlést. Az országgyûlés 1792. június 6-án elõbb megkoronázta Ferencet, majd 1792. június 16-án megszavazta a kért 5000 újoncot, 1000 font és 4 millió forint hadiadót. Viszont törvénybe iktatta azt, hogy a magyar nyelv immár rendes tárgyként tanítható a fõ- és középiskolákban!
A franciákkal folytatott a Habsburg házi háborúk - hiába az élet már csak ilyen - jótékony gazdasági konjunktúrát idéztek elõ, mely hatása még Magyarországon is érezhetõ volt. A bécsi kormány a nemességgel való összhang megszilárdítása érdekében további gazdasági kedvezményeket is nyújtott.
1793. április 12-én elrendelte Magyarországra behozott árucikkek megvámolását. Ennek eredményeként nálunk is elindulhatott a polgári fejlõdés alapját jelzõ eredeti tõkefelhalmozás, jelentõsen fejlõdött az árutermelés a nagybirtokokon, sõt a parasztság körében is. Nõtt a kereskedelmi tõke, megkezdõdött az ipari fejlõdés elsõsorban a textiliparban, de a vasiparban is. Ha szerény mértékben, ha kényszerek és kompromisszumok árán is, de Magyarország végre elindult a fejlõdés útján.
Az udvar és a nemesség összefogásának alapját a francia forradalomtól, és annak vívmányaitól való félelem, és a háborúból adódó gazdasági konjunktúra jelentette. Ezek a változások egyúttal a hazai értelmiség balra tolódásához is elvezettek. A magyarországi reformátorok Titkos Társaságának Kátéjában (1794.) megfogalmazott követeléseik elsõsorban a nemzeti függetlenség kivívását célozta, az "idegen" király, az arisztokrácia és a fõpapság ellen irányult. A politikus, pap, szabadkõmûves Martinovics Ignác és demokrata társai a forradalmi értelmiségre alapozva kívánták megvalósítani a magyar nemesi reformok és a polgári haladás cseppet sem könnyû feladatát. Mi már tudjuk, akkor még nagyon sok oka volt annak, hogy törekvéseik nem válhattak valóra. Mindenesetre különlegesen emelkedettek, az alapos közjogi mûveltségû Hajnóczi József kivégzés elõtti búcsúlevelében írottak; "Azzal a jólesõ tudattal hagyom itt a világot, hogy az emberi társadalom tökéletesedéséhez valamivel hozzájárultam."
1.9 A szakegyleti szervezõdés kezdeti lépései és fontosabb állomásai a Kiegyezésig
A Habsburg Birodalom 1875 - 1815-ig csaknem folyamatosan hadat viselt a francia forradalom örökösével Bonaparte Napóleonnal. Ez alatt meggyorsult a feudális rendszer bomlása és megsokasodtak a kapitalista fejlõdés jelei a gazdasági és a társadalmi életben. A magyar jakobinus mozgalomtól megrettent bécsi udvar visszatért az abszolutista kormányzati módszerekhez. Az ipar fellendülésével párhuzamosan nõtt az iparral foglalkozók száma is.
A " franciás rossz érzelmûektõl" félõ hatalom az általuk létrehozott elsõ munkás klubokat és olvasóköröket megszüntette, a szabadkõmûves páholyokat feloszlatta, az írók, patrióta reformerek, forradalmi demokraták pedig a cenzúra miatt kényszerültek hallgatásra.
Ennek ellenére nagyjából éppen ebben az idõszakban, tehát a XVII.-XIX. század fordulóján jöttek létre az elsõ egyletek. Az egyletek a céhlegények által alapított szervezõdések, amelyeket érdekeik védelmére hoztak létre. Az alapításra ösztönzõ legfontosabb cél az önsegélyezés volt, de az egylet lehetõséget biztosított arra is, hogy keretein belül a mesterség elsajátításra törekvõk egymás között megvitassák problémáikat és megfogalmazzák – eleinte igen szerény – követeléseiket, anyagi és társadalmi helyzetük javítására. A mindenkori hatalom birtokosai és mestereik azzal korlátozták lehetõségeiket, hogy a legényegyleteket a céh atyamestere (vagy egy megbízható öreglegény) felügyelete alá helyezték. Mindezek ellenére ez az egyedi forma nagyon fontos szerepet játszott a munkás szervezõdés évszázados folyamatában. Könnyen belátható ennek igazolása, ha megemlítjük, hogy a vándorlásból hazatérõ legények a külföldön szerzett szakmai tapasztalataikat kiegészítve, az érdekvédelemben tapasztalt módszereket is átadhatták társaiknak. Így az önsegélyezésre alakult legényegyletek mindinkább megteltek a szolidaritásból, az összetartozandóság érzésébõl táplálkozó, közös, szervezett elrõ kisugárzásával is.
Az új évszázad kezdetén 1802-ben került sor az elsõ magyarországi szervezett munkabeszüntetésre, amely a pesti vargalegények erõfelmérése volt. Rövidesen megalakult a Pesti Kõmûveslegények Segélyezõ egylete, amely az 1819-bõl fennmaradt dokumentumok tanúsága szerint a legrégibb építõmunkás egylet.
Nemcsak az évszám, hanem bírói dokumentumok is örök emléket állítanak a debreceni ácslegények merész kezdeményezésének, amikor is a céhmestereiktõl nagyobb bért követeltek. Sajnos akciójuk nem járt sikerrel. A megmozdulás szervezõi elleni kemény fellépéshez a hatalom is segítséget nyújtott. Részlet az 1823-as keltezésû bírói ítéletbõl: „Üssenek incattusokra, mint lázzasztókra 24-24 páltzát.”
A magyar társadalmi és gazdasági fejlõdésnek egyéb fontos eseményei is kötõdnek ezekhez az évekhez. Az uralkodó szentesíti pl. a Magyar Tudományos Akadémia megalapításáról szóló 1827. évi XII. törvénycikket, majd 1830. januárjában megjelenik Széchenyi István nagy jelentõségû mûve a „Hitel”, amelyet 1831-ben a „Világ”, 1933-ban pedig a Lipcsében kinyomtatott, a hatalom által mégis betiltott „Stádium” kötet.
Fontos fejlemény, hogy 1836 március 28-tól a törvények hivatalos nyelve magyar (!) lehet, de fontos jelzés az is, hogy a feudalizmus felszámolását célzó liberális törvényjavaslatok ekkor még sorra elbuktak. A négy év múlva elfogadott „önkéntes örökváltság” és a jobbágy örökösödés szabályozása, kis lépés, de fontos állomás a késõbbi munkássá válás, a tömeggyártást folytató ipar hatalmas munkaerõigények biztosítása útján.
A polgári fejlõdést segítette az a rendelkezés, hogy mind azok, akik elegendõ tõkével rendelkeztek gyárat alapíthattak! A szabályozás ugyanakkor nagy csapást jelentett a kézi-kisipari termelõket összefogó céhrendszerre.
Az 1840-ben szentesített törvények szabályozták a gyerekmunkát; (12 éves korukig csak egészségre ártalmatlan munkát vállalhattak) 12-16 év közötti gyerekek napi munkaideje legfeljebb 9 óra lehetett.
A váltótörvény a kereskedelmi tõke fejlõdése számára nyitott utat. A közkereseti és részvénytársaságokról, a zsidó származású polgárok kereskedésének és gyáralapításának biztosításáról is ekkor rendelkezett az Országgyûlés.
A gazdaság gyorsuló fejlõdését jelzi, hogy 1841. decemberében Magyar Iparegyesület létesült, majd 1844. októberében Kossuth Lajos létrehozta az Iparvédegyletet, melynek tagjai a magyar ipar fejlesztése céljából arra vállalkoztak, hogy 6 évig nem vásárolnak olyan külföldi iparcikket, amelyet Magyarországon is elõállítanak.
Kossuth Lajos kezdeményezésére 1844. decemberében megalakult a Gyáralapító Társaság, amelynek alelnöke szintén jelentõs személyiség. Széchenyi István! A forradalmi eseményeket megelõzõ évek látványos eredményeihez tartozik még, hogy Széchenyi István a balatoni gõzhajózás kiépítésének, a Tisza szabályozásának, Horvátországi útja során pedig a fiumei kikötõ és vasút megépítésének a lehetõségét tanulmányozza…
1848. április 11. Nagy jelentõségû dátum. V. Ferdinánd király ezen a napon látta el szentesítõ aláírásával az ún. áprilisi törvényeket, amelyeket a ’48-as alkotmányként is szoktak emlegetni.
Ezzel a nagy jelentõségû aktussal lezárult az utolsó rendi országgyûlés.
Eltörölték a korábbi központi hivatalokat, helyükben létrejött a független felelõs magyar minisztérium.
Az Országgyûlés két kamarás maradt, az alsó táblát azonban népképviseleti alapra helyezték, a képviselõket 3 évre választották. A választójogot kiterjesztették a 20. életévüket betöltött férfiakra, akik bizonyos vallási, vagyoni, stb. feltételeknek megfeleltek. A nõkön kívül kimaradtak a választásra jogosultak körébõl az iparos legények, a munkások és a föld nélküli parasztok.
1848. május 13. Szintén nagy jelentõségû dátum. Ekkor kötötték meg az elsõ „nyomdász árszabályt”, amelyet méltán tekinthetünk az elsõ magyarországi Kollektív Szerzõdésének.
A nyomdászok olvasottsága, tájékozottsága is hozzájárult ahhoz, hogy legkorábban õk építették ki a munkáltatókkal szembeni érdekvédelemi szervezett rendszerét. Õk voltak azok, akik elõször elhatározták a „bizalmi-férfirendszer” létrehozását.
A magyar szabadságharc leverését (1849. aug. 13.) követte az orosz csapatok elõtti fegyverletétel, amellyel a magyarok azt jelezték, hogy nem Ausztriát tekintik legyõzõjüknek. Mindezt kegyetlen ellenforradalmi diktatúra, súlyos és hátrányos gazdasági döntések sora követte. Új adónemek kerültek bevezetésre, pl. fogyasztói adó, földadó. Újjáépítették a közigazgatás egészét, a magyar vasúthálózatot pedig beolvasztották az osztrák hálózatba.
A büntetõ folyamat kissé enyhült 1854-tõl. Ez összefügghetett Ferenc József akkor megkötött házasságával, de az Osztrák Magyar Monarchia által vívott, olasz-török háborúk tényével is.
A szakszervezeti hagyományok közé illeszkedik, hogy 1857. május 2-án a pest-budai rendõrigazgató a pest-budai kõmûveslegények Segély Egyletének feloszlatását kezdeményezte, amelynek végrehajtását a helyhatósági osztály május 18-án el is rendelte.
Rendkívül történelmi érdekesség, hogy az angol választási kampányban résztvevõ, emigrációban lévõ Kossuth Lajost 1859. május 5-én fogadta a francia császár. A császár anyagi támogatást ígért Kossuthnak az ország függetlenségét helyreállító fegyveres törekvéseihez. Kossuth, Teleki és Klapka Párizsban megalakították a Magyar Nemzeti Igazgatóságot. Törekvéseik célját Magyarország, Szerbia és Románia konföderációjában jelölték meg!
Fontos fejlemény volt az 1859-es évben megalkotott ipartörvény, amely a Monarchia egész területén biztosította az ipar szabadságát. A magyar céhszervezetek ellenállására Bécs azonnal válaszolt, hogy rendeleti úton megfosztotta a céhmestereket a szakmai minõsítés jogától. Ezzel egyidejûleg az új iparosoknak kötelezõen be kellett lépniük saját szakmájuk szerinti ipartestületbe. Az iparosok 1862. táján megalakították elsõ önkéntes szakegyelteiket. A nyomdászok példáját néhány éven belül a szövõmunkások, a vasasok és a szabómunkások követték.
1863. június másodikán a magyarországi építõmunkások akciójára figyelt fel az ország. A Pest melletti Kõbányán lévõ Drasche/Dréher - féle téglagyárban a munkások nagy része magasabb bért követelt és minthogy követelésüket nem teljesítették, megtagadták a munkát! A lovas hajdúk 8 fõkolompost letartóztattak – adták hírül a korabeli újságok.
Az 1863-as év nemcsak a jogaikért kiálló magyar téglagyári munkások bátorsága miatt marad emlékezetes. A németországi Ferdinand Lassale ekkor hozta létre elsõ szociáldemokrata pártot, az Általános Német Munkásegyletet. A párt programjában szerepelt az általános választójog, a szociális gondoskodás állami rendszerének megteremtése, pl. szövetkezetek létrehozásával. Végcélként az állami szocializmus létrehozását jelölték meg. Történelmi érdekesség, hogy az elképzelést a német kancellár támogatta, de Marx az állami szocializmus gondolatát elvetette!
Felgyorsultak a korszakos jelentõségû események!
1864-ben londoni székhellyel megalakították a nemzetek feletti, vagyis Nemzetközi Munkásszövetséget, az I. Internacionálét, amely a kapitalista világ és termelési mód igazságtalanságai ellen kívánt a nemzetközi összefogás erejével fellépni.
Ugyanezen év eredményeként tatja számon a szakszervezeti történelem, hogy Franciaországban III. Napóleon a liberális eszmékkel is kacérkodó császár hivatalosan engedélyezte a Szakszervezeti Kamarák mûködését. III. Napóleon ezzel a lépésével a társadalom széles rétegeinek megnyerését kívánta elérni.
Az 1864-es évben IX. Pius pápai enciklikát tett közzé, amelyben egyaránt fellépett az újfajta szocialista nézetek és a manchesteri kapitalizmus szélsõséges megnyilvánulásai ellen.
Az 1866-os évhez a visszaemlékezésünk tárgya szempontjából két lényeges esemény kötõdik. Az egyik a Porosz - Osztrák háború döntõ ütközete, amelyre a csehországi Kõnigratz nellett került sor, és amelynek tétje az volt, hogy melyik hatalom legyen a német egység megteremtõje. A poroszok itt vetették be elsõ csodafegyverüket: a hátultöltõs puskát – persze hogy gyõztek.
A másik nagyon fontos esemény az, hogy ebben az évben alakult meg a Budai Kõfaragók és Kõmûvesek Egylete.
A sorozatos katonai események, az emigráció tervei, a monarchia nemzetközi elszigeteltsége, belsõ gyengeségei megrengették a Habsburg Birodalmat.
Így az udvar más politika folytatására kényszerült. Ez a folyamat megalapozta, Deák, Andrássy, Eötvös, Lónyai, Apponyi, Tisza progresszív politikai erõfeszítései pedig elõkészítették a magyar társadalom felemelkedéséhez vezetõ rendkívül fontos állomást, amit a magyar történelemben rövidesen Kiegyezésnek fogunk nevezni.
1867. február 17-én az uralkodó kinevezte Andrássy Gyulát a felelõs magyar kormány miniszterelnökévé. Három nap múlva megkapták kinevezésüket a minisztérium tagjai is. A Kiegyezési törvényekrõl szóló vita az év májusában fejezõdött be. A magyar országgyûlés 1867. május 29-én meghozta az 1867. évi XII. törvényt Ausztria és Magyarország történelmi jelentõségû Kiegyezésérõl.
A Kiegyezési folyamat beteljesedését az 1867. június 8-a, a budai Mátyás templomban megtartott szertartás jelentette. Ekkor csendültek fel Liszt; Koronázási miséjének dallamai, miközben gróf Andrássy Gyula és a kalocsai érsek Ferenc József fejére helyezte a Magyar Szent Koronát. Az országnak immáron törvényes királya volt. Ez alkalomból általános amnesztiát hirdettek, amely lehetõvé tette a szabadságharc elnyomása miatt külföldi emigrációba kényszerültek hazatérését. Megszületett a Kiegyezés – eredményeként magyarság és a tõkés fejlõdés látványos kibontakozásának útjára léphetett.
Arról, hogy az ország számára fontos fejlõdés milyen áldozatokat követelt az építõmunkásoktól és szervezeteiktõl, arról a következõ fejezetben részletesebben szólunk.
1.10 Kiegyezéstõl a MÉMOSZ megalakulásáig
1868. Az angol szakszervezeti szövetség a Trade Union Congress programjára tûzi a híressé vált „három nyolcas” nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás – követelését.
1868. február 9-én megalakult a Magyarországi Általános Munkásegylet, amely programja szerint a lassaleánus, azaz a szociáldemokrata elveket követte. Elsõ elnöke Táncsics Mihály volt. Táncsics céljait az alábbiak szerint fogalmazta meg :
" Óhajtom, hogy a kézmûvesek nagy jelentõségû osztályának értelme akként és oly irányba fejlesztessék, miszerint önmaguktól oda legyen irányulva legfõbb óhajtásuk, hogy a hazában a nemzetiségek, a külön népfajok fokonként egy tömör nemzetté olvadjanak, erõsödjenek, ennél fogva magyar hazánk egy nagy állammá, hatalmas királysággá váljék - sokkal hatalmasabbá, mint volt hódításai folytán Nagy Lajos, Hollós Mátyás korában"
A munkásegylet vezetése szorgalmazta a Szakegyletek és a többi szinten alapszervezetként, mellékegyletként mûködõ olvasó, segélyezõ és más munkásegyletek között a kapcsolattartást, az összekötõ bizalmik megválasztását. A szervezetek szilárdságát tagkönyvvel és tagdíjjal kívánták erõsíteni.
1868. február 16-án zászlót bontott a Buda-pesti Munkásegylet. Ez a szervezet politika mentes szervezkedéssel, takarékossággal kívánt javítani a munkások helyzetén. Az önsegélyezés irányzatát elégtelennek ítélve elveik ellen az Általános Munkásegylet azonnal, nyilvánosan fellépett.
1868. december 5-én életbe lépett az 1868. XXXVIII. tv. A törvény Eötvös József javaslata alapján a népiskolai rendszer és közoktatás reformjáról szól, amelyet a fõpapság heves tiltakozása közepette sikerült csak keresztülvinni. Kötelezõvé vált a nyilvános iskolák látogatása a 6 - 12, illetve 15 esztendõs korig. . A törvény biztosította az anyanyelvi oktatást és állami népiskolák felállítását is elõirányozta.
1868. december 6-án szentesítették az ú.n. nemzetiségi törvényt. Ennek részeként engedélyezték nemzetiségi alapú társulások, egyletek fölállítását, ha az alapszabályaikat elõzetesen bemutatják. Ebben a hónapban hirdették ki az 1868 évi XLIII tc.-et Magyarország és Erdély Uniójáról. Kimondva azt, hogy Erdélyre is az országgyûlésben hozott törvények érvényesek. Ennek ténye a munkásmozgalom szerves fejlõdése szempontjából rendkívül fontos volt.
1868. A pesti ács és kõmûves pallérok szakegyletet hoztak létre. Ugyanebben az évben a nagybányai kõmûveslegények is megalapították szakegyletüket.
1869. Létrejött az Elsõ Magyar Általános Tisztviselõi Egylet.
1869. márciusi országgyûlési választások során a balközép és a 48- as pártok koalíciós jelöltjei 32 választókörzetben nyertek.
1869. március 29-én az Általános Munkásegylet Pozsonyban, majd augusztus 22-én Pesten tartott gyûlésen befogadták az 1868-as bécsi elsõ szociáldemokrata programot. Magyarországon ekkor kerültek sorra az elsõ munkásmozgalmi, szocialista tömeggyûlések.
1869. május 1. A nyomdászok kiadták Magyarország elsõ szakegyleti lapját a Typographiát.
1869. június 14-én a király az 1869. IV. tc. útján a közigazgatástól elválasztotta az igazságszolgáltatást. Új alapítású nagybankok jöttek létre, és megkezdõdött az elsõ magyar "vasútépítési láz".
1869. szeptember elején megalakult a Pest-budai Munkásképzõ Egylet.
1870. Farkas Károly vasmunkás kezdeményezésére megkezdte mûködését az Általános Munkás Beteg és Rokkant Pénztár.
1870. Mayer Jakab, ( aki késõbb a Külföldi Viktor nevet vette fel ) a Baden Wüttembergbõl érkezett nyomdász , mint a Pester Lloyd korrektora lapengedélyért folyamodott a hatóságokhoz. Mint beadványában írja;
"Alulirott egy, a munkások társadalmi és társulati érdekeinek képviselésére, valamint a munkások és szellemi tehetségeinek fejlesztésére irányzott szakközlönyt indít magyar és német kiadásban e cím alatt: Általános Munkás Újság…"
Az Általános Munkás Újság 1870. április 3-án jelent meg elõször. Májusi száma felhívást tesz közzé, melyben kéri, hogy a szakegyletek közgyûléseiken mondják ki csatlakozásukat az Általános Munkás Egylethez.
1870. szeptember 2-án a francia - porosz háború befejezéseként a francia hadsereg Sedannál letette a fegyvert. III. Napóleon bukása után, szeptember 4-én Párizsban kikiáltották a köztársaságot, amely a belsõ ellenállás miatt Versailles-ba tette át a székhelyét.
1870. A pesti ács, a nagyszebeni kõmûves, és a mohácsi ácslegények megalakították saját szakegyletüket.
1871. Ez év elején az Általános Munkásegylet keretén belül létrejött a szakszervezeti osztály, amelynek kollektív tagjai lettek azok a szakegyletek amelyek "internacionálisnak" nyilvánították magukat. A szakszervezeti szekció létszáma ez idõben 7000 fõre volt tehetõ.
1871 február 5-én jelent meg a "Testvériség" mint az Általános Munkásegylet lapja.
1871 március 28-án az ellenálló Párizsiak kikiáltották a Kommünt.
1871. május 28-án a Versailles-i kormányerõk és a Párizsi Kommün fegyveres harcából a kormány került ki gyõztesen. A harcokban közel 30000 ember veszítette életét, további 40000 fõt pedig vagy bebörtönöztek vagy deportáltak.
1871. június 11-én, a Párizsi Kommün bukásának hírére az Általános Munkásegylet tüntetõ felvonulást szervezett Budapesten, amelyen a munkások fekete gyásszalagos kalapot viselve vettek részt. A tüntetés szervezõit, a Munkásegylet vezetõit a rendõrség letartóztatta és pert indított ellenük.
1871. A Versailles-i királyi palota tükörtermében kikiáltották a Német Császárságot. Ezzel egy idõben Rómából kivonták az ott állomásozó francia csapatokat, így az Ausztria nélküli német egységgel egy idõben helyreállt az olasz egység is.
1870. február 1. Az új Ipartörvény (1872.VIII. tc.) felszámolta a céheket, biztosította az ipargyakorlás szabadságát. A munkaidõt a felnõtt munkásoknál 16 óra maximumban, a fiatalkorúaknál pedig 8-10 órában állapította meg. Megtiltotta a sztrájkokat, a munkaviszony tekintetében pedig szinte kizárólag a munkáltató jogait biztosította. Annak ellenére, hogy a törvény betûje szerint tilos volt a bért természetben pl, italban fizetni, a tanoncokat éjjel dolgoztatni ez sokáig gyakorlatban maradt. A szakmai vizsgát tett legények elvileg kiválthatták az iparjegyet, az ipar gyakorlásához szükséges engedélyt, többnyire mégis maradt a régi viszony, mert függetlenségük anyagi alapja hiányzott. Sõt a mester rendszerint akkor fizetett, ha már inkasszált. Így aztán a segéd, immár szabad bérmunkásként gyakran hetekig hitelezett a munkaadójának.
1872. április22. Hûtlenségi pert indítottak a munkásmozgalom több vezetõje; Farkas károly, Ihringer Antal és mások ellen az 1871-es szervezkedés és tüntetés miatt. A per felmentésükkel végzõdött.
1873. január1. Pest, Buda és Ó-Buda egyesült! A fõváros a Közmunkatanács felállításával és saját szabályozási tevének végrehajtásával Bécs ellenpólusát kívánta megteremteni.
1873. január 5. Megjelent a Munkás Heti Krónika, és az Arbeiter Wochen Chronik. A lap kiemelkedõ szerepet játszott a munkásság szervezésében.
1871. március 23. Kimondták a Magyarországi Munkáspárt megalakítását Ihringer Antal, Farkas Károly, Külföldi Viktor vezetésével. A párt mûködését a Belügyminisztérium nem engedélyezte.
1873. Ez évben az európai gazdasági válság részeként bankok és vállalatok sora ment tönkre. Az ország tele volt panamákkal, botrányokkal. Kiemelkedett ezek sorából az un. Keleti vasút (Brassó-Nagyvárad vonal) ügye, amelynél az állam volt kénytelen átvállalni a magánvállalkozó minden terhét.
1873. A budapesti asztalos legények, a következõ évben pedig budapesti bognárok alapították meg szakegyletüket.
1875. május. Tisza Kálmán még belügyminiszterként rendeletet adott ki a szakegyletekrõl, amelyet a mindenkori kormányok egészen a századfordulóig irányadónak tekintettek. A rendelet tilalmazta a kifejezetten szocialista, osztályharcos munkásegyletek szervezését, nem tette lehetõvé a fiókegyletek alakítását, vagyis az országos szervezeti hálózat kiépítését. A munkások egyesülési jogát csupán a jóléti és kulturális célokra ismerték el.
1875. december 26-án Óbudán széleskörû, szakmaközi munkásgyûlésre került sor. A résztvevõk két kérdésre keresték a választ; 1. Mik az okai a munkások sanyarú helyzetének 2. Hogyan lehetne az ínséges helyzetnek véget vetni. Következtetés; újságok útján tájékoztatni kell a munkásokat, és fel kell gyorsítani az egyletek szervezését.
1876. április 8-án életbe lépett az 1876. XIII. tc. az ún. cselédtörvény. E törvény jogokat biztosított a munkaadóknak a szerzõdéses cselédekkel szemben, ideértve a testi fenyítés jogát is!
1876. október 10. Az Általános Munkáspárt lapja a Munkás Heti Krónika már Frankel Leó irányításával jelent meg. Frankel, aki a Párizsi Kommün munkaügyi minisztere volt, széles tapasztalataival nagy segítséget adott a hazai munkásmozgalom fellendítéséhez.
1877. május közepén hetilapként megjelent a Népszava címû újság, alcíme szerint "szocáldemokratikus közlöny", a Heti Munkáskrónika utódja.
1877. szeptemberében Budapesten Thék Endre bútorgyáros pártfogásával megalakították az Asztalosok Önképzõ Köre elnevezésû egyesületet.
1877. A kõmûvesek sokrétû szervezõi munkájának végzése céljából "Kõmûves Irodát" nyitottak Budapesten a Kistemplom utca 1. szám alatti házban.
1878. Az 1870-ben mûködését megkezdõ Általános Munkás Betegsegélyezõ és Rokkantpénztár taglétszáma elérte a 30 ezer fõt. Mûködtek üzleti alapon álló segélyezõ egyletek is. Ugyanezen évben országosan 28 asztalos, 19 kádár, 12 kerékgyártó, hat ács, öt építõ, négy kõmûves, 2 faesztergályos, 2 festõ, két mázoló, egy cserépfedõ és egy szobafestõ egylet mûködött ipartársulati felügyelet alatt.
1878. április 21. A kormány nem engedélyezte a Szocialista Munkáspárt megalakítását, ezért az alakuló kongresszus a "Nemválasztók Pártja" nevet vette fel, vezetõje Marx közvetlen munkatársa, Frankel Leó volt.
1879. október 7-én létrejött az Osztrák Magyar Monarchia és Németország szövetsége, a Kettõs Szövetség, amely a német orientációt megerõsödését jelentette.
1880. május 16-án Munkáskongresszus ült össze, amelyen a Frankel Leó vezette Nemválasztók Pártja és a Külföldi Viktor vezetésével mûködõ Magyarországi Munkáspárt; Magyarországi Általános Munkáspárt néven egyesült. A Népszava a párt hivatalos lapja lett. A kormány ugyan nem engedélyezte, hogy a párt a szociáldemokrata nevet vegye fel, de a párt programja ilyen volt. Munkás és polgári demokratikus követeléseket fogalmazott meg, pl. földbirtok és mindennemû munkaeszköz társadalmi tulajdonba vétele, általános választó jog, politikai szabadságjogok, szociális intézkedések, stb.
1880. június 7-én nyolcezer asztalos nem jelent meg a munkahelyén. A Stáció utcai Feind féle vendéglõben állították fel a sztrájktanyát. A követeléseik; 10 órás munkaidõ, vasárnapi munkaszünet, túlórákra 33 százalék pótlék. Ragaszkodtak a szombatonkénti fizetéshez, és kimondták, megfelelõ szerszámról és világításról a munkaadó köteles gondoskodni. Kéréseiket elutasították. A munkáltató érvei így hangzottak:
"önök nem csak munkások, hanem egyszersmind hazafiak is lévén nem fogják szem elõl téveszteni, hogy a budapesti asztalosoknak, ha nem is jobb, de a hatalmasabb bécsiek versenyével kell folyton küzdeni."
1880. Ez évben vált jelentõsebbé a vasútvonalak államosítása, egyúttal innen számíthatjuk a Magyar Államvasutak létrejöttét.
1881. március 3-án Frankel Leót perbe fogták, izgatás címén elítélték és bebörtönözték. Kiszabadulása után 1883-ban elhagyta az országot. Ez évben hoztak törvény a csendõrség felállításáról.
1883. Németországban közgazdászok egy csoportja az ún. katedra szocialisták nagyobb állami beavatkozást sürgettek a szociálpolitikában. Részben az õ tevékenységüknek köszönhetõen 1883-ban megalkották a Társadalombiztosítási törvényt, amely a nyugdíj- és betegbiztosítás kötelezõvé tételével minõségi ugrást hozott a munkásság életében. A következõ években a példát Franciaország majd Anglia is követte. Az õket követõ nyugat- és észak-európai államok ezzel jelentõs lépést tettek a késõbbi jóléti társadalom irányába.
1883. Magyarországon az ipari fellendülés szintén nem hozott gyors javulást a munkásság helyzetében. A jól képzett szakmunkások nagy része még hozzánk költözõ idegenekbõl, fõként németek közül került ki. A magyar szakmunkások egy szûk része ugyan kispolgári jólétet biztosíthatott magának, a nagy többség azonban igen mostoha körülmények között élt. Helyzetükrõl ezt írta az egyik gyárigazgató 1883-ban:
"Vajmi kevés gondoskodás történt hazánkban eddigelé a munkások sorsáról, bekövetkezendõ súlyos csapások, munkanélküliség vagy aggkor esetére. Munkásaink zöme ilyen esetekben, úgyszintén elhalt munkások családtagjai teljesen gyámolítatlanul maradnak, és kizárólag a könyörületre vannak utalva."
1884 májusában kihirdették az 1884. XVII. tc-t, az Ipartörvényt. Mivel részletesen foglalkozott a tanoncok helyzetével, foglalkoztatásuk feltételeivel, a köztudatban a törvényt Tanonc- vagy Gyermekmunkás törvény néven emlegették. Ez a törvény a sztrájk tilalmáról is rendelkezett.
1884. A kõmûvesek nem törõdve a sztrájk tilalmával, bérharcot kezdtek. Emellett 12 órás munkanapot követeltek áprilistól októberig. Szabályozni kívánták a pirosbetûs ünnepeket megelõzõ munkanapok munkarendjét, és a túlmunkáért duplabért követeltek. Kimondták: kõmûves igazolvány nélkül tilos legyen kõmûves munkára munkást alkalmazni. El akarták érni, hogy napszámosnak járó bérért kõmûves munkát ne végezhessen senki. A munkáltatók válaszáról döntõ gyûlést a rendõrség feloszlatta, de a kõmûvesek és a munkások másnap "csak" reggel 6-kor kezdték el a munkát, és este 6-kor befejezték! A feljegyzések szerint az általános sztrájk helyett a korábbi taktikát alkalmazva épületenként tették le a szerszámot, azonban így csak fél gyõzelmet értek el. Példájukat az aradi és a pécsi kõmûvesek is követték.
1886. május 2-án Ferenc József megnyitotta az "Országos Kiállítást", amelyen bemutatták a magyar ipar és mezõgazdaság produktumait. Ebben az idõben bontakozott ki a második nagy vasútépítési hullám. Ekkor épültek meg a Budapestet a környezõ helységekkel összekötõ HÉV vonalak.
1887. Tisza Kálmán kormánya bevezette a Gyárfelügyelõi rendszert, mert a gyárosok visszaélései a munkaidõ kihasználása terén végletes méreteket öltöttek. Egy jelentés megállapította, hogy pl. az Óbudai Hajógyárban aki dohányzik vagy csengetés elõtt kezet mos, azt szigorúan megbüntetik.
1886. március 21. A Belügyminiszter engedélyével megalakult a "Szabadkõmûvesek Magyarországi Symbolikus Nagypáholya".
1888. április 1-jén Országos Munkásgyûlésre került sor a fõvárosban. A résztvevõk az országgyûléstõl kérték a munkások számára is jogot biztosító választási reformok, valamint a gyári, munkásvédelmi törvények megalkotását.
1888. december 30. Ausztriában megalakult az Osztrák Szociáldemokrata Párt.
1889. július 14-én Engels vezetésével megkezdte munkáját a II. Internacionálé, amely többek között döntést hozott a magyar mozgalom megerõsítésérõl. Ebben az osztrák szociáldemokraták kaptak, illetve a magyar származású bádogos munkásból lett pártvezetõ; Engelmann Pál vállalt vezetõ szerepet. Engelmann koncepciója szerint a szociáldemokrata mozgalom nem várhatja meg, amíg véletlenül és esetlegesen eljutnak elvei a munkásokhoz. Mint kifejtette, ehhez céltudatos szervezkedés és agitáció szükséges. Önmagában a meggyõzõ, felvilágosító szó azonban nem elegendõ, - mint megjegyezte - a mozgalomnak csak akkor lesz vonzereje, ha segélyeket nyújt a bajbajutottaknak, és képes jobb bért és munkafeltételeket kivívni. A gazdasági küzdelem eredményességének viszont alapvetõ feltétele az összefogás a különbözõ szakmákon belül és a rokonszakmák között. Felvetette, hogy az egyesülési folyamatot a párt kezdeményezze és irányítsa, s így biztosítsa a szakmai szervezkedés révén a mozgalomba bevont új munkásrétegek politikai, ideológiai nevelését a pártprogram szellemében. Engelmann világosan meghatározta a párt és a szakszervezetek kölcsönös kötelezettségeit: a párt elvi iránymutatással, a szociáldemokrata célkitûzésekkel, a tõkés társadalom ellen folytatott tudatos osztályharccá fejleszti a munkások gazdasági érdekekért, jobb munkafeltételekért folytatott küzdelmét. A szakegyletek / szakszervezetek pedig érdekeltté teszik tagjaikat a politikai mozgalom feladatainak megoldásában, s így biztosítják a párt számára a szervezett tömegerõt.
1890. május 1-jén elõször került sor Magyarországon a munkásosztály nemzetközi ünnepének megtartására. Mintegy 60 ezer fõnyi tömeg vonult a Városligetbe. Magyarországon a munkások ekkor írták fel elõször tábláikra az angol szakszervezetek 1868-ban híressé vált "háromszor nyolcas" követelését.
1890. megalakult az országos kõfaragó szakegylet Bokányi Dezsõ vezetésével.
1890. december 7-8. Kongresszust tartott a Magyarországi Általános Munkáspárt. Felvette a Magyarországi Szociáldemokrata Párt nevet. A párt programját " Elvi Nyilatkozat" néven tették közzé. A Szociáldemokrata Párt programjának megfelelõen felgyorsult a modern szakszervezkedés megalapozása, létrejöttek a fõbb szakmák országos szervezetei. Fontos megemlíteni hogy a szakszervezetek kollektív tagjai voltak a Szociáldemokrata Pártnak. Az ekkor meghatározott viszony lényeges elemei 1948-ig fennmaradtak.
1891. Az elõdénél, IX. Piusnál modernebb gondolkodású XIII. Leó pápa felismerte, hogy az egyháznak ismét állást kell foglalnia a XIX. század kihívásaival szemben. Az általa kiadott Rerum Novarum (Új Dolgokról) enciklikájával új korszakot nyitott a katolikus egyház modern kori történelmében. Az új "katolikus szociális tanítás" hangsúlyozza a magántulajdon, a szolidaritás és a támogatás jogát, elutasítja az osztályharcot és megengedi a hívõk politikai szerepvállalását. Ez utóbbi következménye az lett, hogy Európa számos államában megkezdõdött a katolikus egyház befolyása alatt álló pártok, szakszervezetek szervezése, útjára indult a modern kereszténydemokrácia.
1891. augusztus16-án az 1891. XIII. tc. kötelezõvé tette a vasárnapi munkaszünetet, míg a XIV. tc. betegsegélyezõ pénztár fölállítását rendelte el az ipari és gyári alkalmazottak részére(!).
1891. szeptember 1-én a famunkások kiemelkedõen jól szervezett, 10 hétig(!) tartó sztrájkkal jelentõs követeléseik teljesítését érték el.
1891. Budapesti munkások szervezetei létrehozták a Szakszervezeti Tanácsot. Elnöke Jászai Samu.
1894. január 6-án a mérsékeltebb nézetei miatt a Szociáldemokrata Pártból idõközben kizárt Engelmann Pál vezetésével Aradon megalakul a Magyarországi Szociáldemokrata Munkáspárt. Lapja: A munkás. Hódmezõvásárhelyen Szántó Kovács János elindította az Általános Munkás Olvasó Egyletet, melynek tagsága gyorsan növekedett.
1896. május 2. Budapest a millenniumi ünnepségekkel tisztelgett Magyarország fennállásának ezredik évfordulója elõtt. Amíg az 1848-as Pest-Buda-Óbuda összlakossága alig érte el a 150.000 fõt, addig a századfordulós Budapest már 700.000 fõs világváros. A külsõ kerületekben folyó gyáralapítások azt bizonyítják, hogy Budapest valóban az ország politikai, gazdasági és kulturális központja lett. Az ünnephez a magyar építõmûvészek és építõmunkások is kiemelkedõ teljesítményekkel járultak hozzá. Ezekben az években épült pl; a Pesti Vigadó (Feszl Frigyes), az Operaház (Ybl Miklós), a Kúria épülete (Hauszmann Alajos), a Parlament épülete (Steindl Imre). A nagy városrendezõ tervek keretében megvalósult a sugárút (Andrássy út) és kiépült Duna budapesti szakaszának rakpartja és a Nagykörút. A Lánchíd után egymás után készültek el az újabb Duna hidak is. Mindez a hazai építõipar szinte minden szakterületén jelentõs fellendüléssel járt. Tanulságos tény, hogy a hatalmas és igényes feladatok elvégzése a munkások életkörülményeiben, nem járt együtt érdemi javulással.
A század végére a magyar összlakosság 13,7 százaléka élt iparból. Ausztriában ez 24 százalékos, Németországban 38 százalékos, Angliában pedig 46 százalékos volt. Tény, hogy 1896-ra kialakult egy létszámában, szervezettségében és szellemében egyaránt erõs munkásság, melynek létszáma elérte az 500 ezer fõt.
1897. június 6-7. Az elsõ építõmunkás kongresszus Magyarországon. A kongresszust Bokányi Dezsõ nyitotta meg, és az alábbi szövegû határozati javaslatot terjesztette elõ:
" A magyarországi építõmunkásoknak Budapesten ülésezõ elsõ kongresszusa - felismervén, hogy az országban létezõ valamennyi polgári párt csakis azokat képviseli, kik a munkásságot gazdaságilag kizsákmányolják, politikailag elnyomják, s szellemi tudatlanságban tartják, s felismerve, hogy a pártok az õ sérelmeiket nem ismerik, azokat orvosolni pedig nem akarják, s nem tudják, - kimondja: miszerint a magyarországi építõmunkások kongresszusa a Szociáldemokrata Párthoz, mint olyanhoz, amelynek érdekei és elvei az övéivel azonosak, csatlakozik, s hogy elfogadja a Magyarországi Szociáldemokrata Párt elsõ kongresszusa által 1890. évi december 8-án elfogadott Elvi Nyilatkozatot."
1897. július 12. A téglagyári munkások, akik naponta 16-18 órát dolgoztak, az elõzõ évi sikertelen akciójuk után ismét bérharcra kényszerültek. Ezúttal Bednarik Albert, a kõmûvesek szakegyletének egyik vezetõje irányította a harcot. A jól elõkészített akció nyomán az egész fõvárosban és a környék valamennyi téglagyárában megszûnt a munka. A renderõségi jelentés szerint 12-15 ezer munkás vett részt a sztrájkban. Azonban a sztrájk a rendõrség nyílt terrorja, és a sztrájktörõk miatt mégsem hozta meg a kívánt eredményt. Viszont nyolc téglagyár legjobb munkásai ekkor csatlakoztak a kõmûvesek szervezetéhez.
1897. október 3 - 23. között az ácsok indítottak harcot, a 9 és fél órás munkaidõért, 23 krajcáros minimális órabérért és a darabszámos munka eltörléséért. Kriszter József, Vinczai János kezdeményezését a szakegylet jóváhagyta, a memorandumot szeptember 6-án megküldték az ipartestület ács szakosztályához, akik a követeléseket két ízben is elutasították. A tárgyalásra kiküldött öt fõs bizottságok sem értek el eredményt. Így 500 budapesti ács megkezdte a sztrájkot. Lelkesedésük azonban rohamosan alábbhagyott, a sztrájkolók száma rövid idõn belül a felére, majd harmadára csökkent. Végül 1897. október 23-án a "Trieszti Nõ"-höz címzett nevû vendéglõ udvarán a többség a sztrájkot befejezettnek nyilvánította.
1898. április 12. A Famunkás Kongresszus határozatot hozott az Országos Famunkás Szakegylet megalakításáról. Napirenden szerepelt még: jelentés a famunkás szervezkedés állásáról, céljáról és hasznáról általában, famunkás szaklap kiadása, tájékoztatás ipartestületi békéltetõ bizottságok munkájáról, az 1884. évi Ipartörvény revíziójának követelése. A Kongresszus résztvevõi végül elénekelték a Marseilles - t.
1898. december 3. Megalakult az építõmunkás dalárda.
1899. május 21-22. A Szaktanács összehívta az elsõ Országos Szakszervezeti Kongresszust, amelyen Budapestrõl 37 szervezet képviseletében 70 küldött, vidékrõl 24 szervezet képviseletében 32 küldött vett részt. Az országban ekkor 126 szakegylet mûködött az alábbiak szerint:
|
Iparág |
Szakegyletek száma |
Szakegyleti tagok száma |
|
Ruházati ipar |
33 |
5174 |
|
Építõipar |
21 |
4951 |
|
Faipar |
22 |
3923 |
|
Vas- és fémipar |
22 |
3806 |
|
Sokszorosító ipar |
4 |
2607 |
|
Élelmezési ipar |
9 |
852 |
|
Bányászat és kohászat |
1 |
660 |
|
Kerámiaipar |
4 |
526 |
|
Fonó- és szövõipar |
4 |
426 |
|
Bõripar |
2 |
362 |
|
Vegyes iparágak |
4 |
284 |
|
Összesen: |
126 |
23571 |
Forrás Lux Judit: A Szakszervezeti Tanács száz éve
A kongresszus többek között megtárgyalta az ipartörvény módosítását, követelte a a baleset elleni védelem kibõvítését, kezdeményezte a szaksajtó kötelezõvé tételét. Teszársz Károly elnök mellett, a 11 tagú végrehajtó bizottságnak tagja; Scheuermann Márton asztalos és Reiter Ármin mázoló.
1900. október 20 - 21. A magyarországi építõmunkások országos kongresszust tartottak Budapesten. Bokányi Dezsõ, az „építõmunkások szervezkedése és annak eszközei” napirend kapcsán a következõket mondta:
"… határozott mozgalmat kell indítani minden városban, hogy ott építõmunkás szakegyletet alapíthassunk, nem kõmíves, nem ács, nem kõfaragó, nem szobafestõ, hanem szigorúan építõmunkás-szakegyletet!… A másik dolog az, hogy a fõvárosban vannak különbözõ szakegyletek, ezekre nézve kimondjuk, hogy alapszabályaikat országosokká kell tenni …"
A kongresszuson a "munkásvéd törvények az építõiparban" napirend kapcsán az alábbiak hangzottak el:
"… az építõmunkásoknak speciális követeléseit az alábbiak szerint hozzáfûzni, és együttes erõvel kiküzdeni fogja; kõmûvesek részére: az épületállványok készítése törvény által szabályozandó, illetve erre illetékes mûszaki tanács által kidolgozott terv alapján készítendõ. Az építkezések hetenként többször ellenõrizendõk, külön e célra a munkások által választott munkásellenõrök, és a hatóság vagy az iparkamara által megválasztott, vagy kiküldött közegek által. Mindkét fél közösen mûködik az iparfelügyelõk felügyelete alatt."
1901. december 25 - 26. Famunkás Kongresszus Budapesten. A "szervezkedés és sajtó" napirendnél a Kongresszus a következõ határozatot fogadta el:
" a modern munkásmozgalom mindinkább bebizonyítja a nagy, központosított szervezetek szükségességét. Miután az egyes iparcsoportokhoz tartozó munkaadók közös érdekeiket együtt szervezve igyekeznek keresztülvinni, szükséges, hogy a munkások is iparcsoportonként tömörüljenek. Tekintettel mindezekre, az 1902. évi december 25-26-án tartott III. Famunkás Kongresszus kimondja, hogy szükségesnek tartja egy országos famunkás szövetség megalakítását."
1902. Megalakult a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ), Chorin Ferenc kezdeményezésére.
1903. január 4-én, Budapesten rendezték meg a Magyarországi Építõmunkások Országos Szövetségének alapító, elsõ kongresszusát. Ekkor határozták el, hogy az eddig országos szervezetnek tekintett, de elszigetelten mûködõ Magyarországi Építõmunkások és azok Segédmunkásainak Szakegyletét, amely fõképp a budapesti kõmûvességbõl állt, immár a Magyarországi Építõmunkások Országos Szövetségévé alakítják át. Ezúttal, valóban országos jellegû alapszabályzatot dolgoztak ki. A szövetség megalakításáról az "alakulási gyûlés" jegyzõkönyvének tanúsága szerint 58 küldött döntött. Garbai Sándor ideiglenes elnök, és Stassny József ideiglenes titkár ez alapján a szükséges dokumentumokat a hatóság elé terjesztette. Ezzel a hivatalos aktussal létrejött az építõiparban dolgozó építõmunkások országos szakszervezete. A MÉMOSZ láttamozott alapszabályait a Belügyminisztérium 1904 májusában adta ki, s a hivatalos szervek a MÉMOSZ mûködését 1904-tõl ismerték el. A rendõrség évi jelentése 1904-ben regisztrálja a Magyarországi Építõmunkások Országos Szövetségét, a Magyarországi Famunkások Szövetségét, valamint a Magyarországi Szoba-, Cím- és Díszítõfestõk, Kárpitozó, Mázoló, Aranyozó és Fényezõ Munkások Szövetségét.
1904. január 10 - 13. napjain megtartották Budapesten a Magyarországi Építõmunkások Országos Szövetségének küldöttgyûlését. Rövid idézet a jegyzõkönyvbõl;
"Garbai Sándor üdvözli a küldött közgyûlést, és a tárgyalás fél tíz órakor kezdetét veszi. Elnök konstatálja, hogy 38 vidéki városból 58, a fõvárosból 42, összesen 100 küldött van jelen. A közgyûlésen a következõ városok építõmunkásai vannak képviselve: Pozsony 2, Bécs2, Tolna 3, Kolozsvár 2, Debrecen 2, Szeged 2, Szolnok 2, Nagymaros 2, Kassa 2, Székesfehérvár 2, Nagyvárad 2, Kecskemét 2, Kispest 2, Német-Próna 2, Veszprém 2, Gyöngyös 5, Kalocsa 1, Szombathely 1, Várpalánk 1, Gyõr 1, Marosvásárhely 1, Miskolc 1, Ada 1, Szekszárd 1, Hatvan 1, Eger 1, Ungvár 1, Orosháza 1, Kaposvár 1, Baja 1, Jászberény 1, Bátaszék 1, Pécs 1, Nagybecskerek 1, Nyíregyháza 1, Tatatóváros 1, Budakeszi 1, és Törökbálint 1-fõ küldöttel. Szakma szerint a csoportosulás a következõ: kõmûvesek, ácsok, mennyezet- és fehérmunkások, rabitzosok, kõfaragók, cementmunkások, állványozók, aszfaltírozók és cserépfedõk. "
II. Rész A MÉMOSZ-tól az ÉFÉDOSZ-ig
Szakszervezetünk múltjának ezt a szakaszát a legfontosabbnak ítélt történelmi és szakmai események idõrendi megemlítésével és az 1962-ben és 1965-ben tehát két kötetben kiadott "Munkáért, kenyérért, szabadságért" és az 1980-ban megjelent "Egység jegyében" címû ÉFÉDOSZ kiadványok szemelvényeinek, illetve további tények, dokumentumok idézésével kívánjuk bemutatni.
1904. szeptember 10. Kõmûves kizárás Budapesten.
"A budapesti építõmesterek 1904. szeptember 10-én, szombaton este, a kifizetés alkalmával kizárták az összes a kõmûveseket és velük együtt a segédmunkásokat a munkából. 3600 kõmûvest és 6000 segédmunkást taszított a könyörtelen tõke a nyomorba. Kitaszították a hasznot hajtó munkaerõt, hogy megalázásra bírják, s azután kizsákmányolhassák. Régi haditervet valósítottak meg. Éveken keresztül telelármázták a világot, hogy a kõmûvesek követelése tarthatatlan, és hogy olyan magas béreket kell fizetni, amelyek õket, a "szegény" mestereket koldussá teszi. A felcsigázott építési költség és az alacsony munkabér közötti különbözetbõl elõálló busás haszon az, ami a kizárási manõvert megteremtette."
Építõmunkás, 1904. szeptember 15.
1905. január 28. A sztrájkkérdésrõl a Mérnök Egyesületben.
Errõl Vágó József építész az alábbiakat mondta : "nevetséges az az állítás, hogy az építész a tõkét képviseli. Az építész munkás, ki szellemi munkájáért megszabott, s elég szerény díjazást kap. Igaz, hogy bizalmasa az építtetõnek, ki rábízza vagyona védelmét, de nem a munkás, hanem a kapzsi vállalkozó tõke ellenében. Üres és hazug frázis, hogy a sztrájk tönkreteszi az ipart. Elvégre a vállalkozó zsebe és az ipar különálló dolog, s ha egy napon valamennyi vállalkozó tönkre is menne, az ipar éppúgy megmaradna, mert az ipar azon munkások ezrei, kik az iparcikket készítik. A gazdasági termelés folyamatában a munkás a közérdeket, a vállalkozó csak magánérdeket képvisel. Csak egy példát vegyünk: milyen volt ezelõtt 50 évvel Budapest? Alig jókora mezõváros. Azóta sok vállalkozó gazdagodott meg, de mit hagytak a köznek? Semmit. De azok a munkások, akik téglák millióit egymásra rakták, akik deszkákat összerótták, ezek a reggeltõl estig nehéz munkában görnyedõk -uraim, le a kalappal!- ezek a közérdeket szolgálták: 800 000 embernek adtak kényelmes fedelet, s a kopasz mezõkre idevarázsolták a mi büszkeségünket, ezt a fõvárost. Az építésznek, mint a tõkétõl független, produktív munka emberének feltétlenül a munkás pártjára kell állnia."
Építõmunkás, Budapest, 1905. január 18.
1905. március 7. A gyõri építõmunkások munkarend követelése.
"Ácsok munkarendje 1. Az építkezésnél a rendes munkaidõ nyári idõszakban, mely március 18-án kezdõdik, és október 1-jén végzõdik, reggel 6 órától este 6 óráig tart. 2. Munkabér óraszám szerint fizettetik a következõ módon: a legkevesebb (minimum) két éven aluli gyakorlattal rendelkezõ segédnek órabér 36 fillér, két éven felülieknek 40 fillér. 3. Vasárnap és ünnepnapon a rendes munkaidõ nyári idõszakban reggel 7 órakor kezdõdik, és mindkét idõszakban délután a rendes szünetekkel 4 órakor végzõdik. Ezen vasárnapi, illetõleg ünnepnapi munkaidõ egész napra, vagyis nyáron 10 óráig, télen 8 és fél órai bérrel fizettetik. 4. Húsvét és Pünkösd elõtti szombaton, Szent István és Karácsony elõtti napon a munkaidõ 4 óráig, egyéb szombati napon 5 óráig tart, melyért azonos idõszak szerinti teljes munkanapra esõ bér fizettetik. 5. A munkabér kifizetése minden héten szombaton, illetõleg a hétnek utolsó köznapján , legkésõbb félórával a munkaidõ letelte után veszi kezdetét, és megszakítás nélkül folytatandó a befejezésig. Ha a munkaadó vagy a bérfizetéssel megbízott okozza a késedelmet, a várakozási idõt az alkalmazottaknak megtéríteni tartozik. 6. Kötelességévé tartozik a palléroknak és felügyelõknek, hogy a segédszemélyzetet tisztességes bánásmódban részesítsék. Viszont tartozik a segéd a rája bízott szakmunkát gondossággal és szakszerûséggel elvégezni. 7. A felmondás a munkaadó és segédszemélyzet közt, a rajzolók és pallérok kivételével a heti fizetés alkalmával, azonnali kilépésre történik. 8. A segédet hétközben kárpótlás nélkül szüneteltetni csak elemi csapás vagy hatósági intézkedés folytán lehet. 9. Május 1. munkásünnep. 10. Ezen munkarend rendelkezései az összes Gyõr- városi ipartestület kötelékéhez tartozó, ácsmunkával foglalkozó munkaadóra kötelezõ."
Gyõri Hírlap, 1905. március 7.
Megjegyzés: a három hónapos (!) sztrájk végén a munkaadók engedtek.
1906. szeptember 16. Építõmunkás gyûlés a "Trieszti Nõ" - höz címzett vendéglõ udvarán.
A munkások tiltakozását a Budapesti Szerzõdött Építõ és Ácsmesterek által létrehozott munkásközvetítõ iroda és az általuk kiadott Munkásigazolvány váltotta ki. Ezt a munkások által "bárcának" nevezett igazolványt kellett volna aláírni a kõmûveseknek, ácsoknak, kõfaragóknak és a többi szakágazatok munkásainak, ha munkába kívántak állni. Az aláírás azt jelentette volna : " Tudomásul veszem a munkaadók 1906. szeptember 14-én alkotott gyalázatos feltételeit, és alávetem magam azoknak" Erre kiáltották a munkások:
"Nem leszünk bárcások". A hónapokig elhúzódó konfliktus végül a MÉMOSZ budapesti kõmûves szakosztálynak belügyminiszteri felfüggesztéséhez, bezárásához vezetett. A vizsgálat hatósági jegyzõkönyveibõl és az indoklásból az alábbi "bûnök" derülnek ki :
"..nevezett (alap)szabályokban meg nem állapított díjakat, pártadót, Építõmunkások címû szaklapra, Népszava napilapra elõfizetési díjakat, valamint különféle címeken pénzösszegeket szedett, azokat, akik e befizetéseket nem teljesítették, munkába állni nem engedte, sõt rendszeres üldözés alá vette. Ezen kívül beigazoltnak látszik az is, hogy a szakosztály vidékrõl érkezõ munkásokat megbízottai által munkaszerzési szabadságukban korlátozott, és az általa munkazárlat alá vett építõmestereknél való munkába állásukat akadályozta. …Miután mind ez nemcsak a kormányhatóságilag láttamozott alapszabályokba ütközik, hanem a tagok egyéni szabadságát és vagyoni érdekeit veszélyezteti "… ezért kényszerült fentiek szerinti rendelet azonnali végrehajttatására 1907. február 27-én Szabó László miniszteri tanácsos…
Munkáért, kenyérért, szabadságért 212. oldal
1907. március 21. Szakszervezeti gondolatok a „Munkaadó lap” elsõ számának címlapjához
A kiadvány címlapján a munkaadók egy karikatúrát tettek közzé, amely egy megláncolt kutyát ábrázol. A szakszervezet saját lapjában az alábbiak szerint reagált az esetre:
„Amint tetszik látni, képünk egy megláncolt kutyát ábrázol, amely dühösen és tehetetlenül ugatja a szabadságának elrablóját. Azt is láthatja a barátságos olvasó, hogy ez a kép nem a mi találmányunk. Az uszítók lapja a „munkaadó” díszítette vele legelsõ számát, és ha el tetszik olvasni a kép fölött és alatt ékeskedõ szöveget, akkor azonnal tisztában lesz vele, hogy ez a megláncolt kutya a Kõmívesek Szakegylete lenne. Ki láncolta meg ezt a kutyát? Hát a fekete gróf, (gróf Andrássy belügyminiszter) a munkásügyek liberális kezelõje. Kinek a parancsára? Ezt sem nehéz kitalálni, hisz ott díszeleg a kép fölött a rövid, de velõs mottó: „Ki nincs velünk, az ellenünk” Népszava 1907. március 21Építõmunkás 1907.április 1
Megjegyzés: Ettõl a szellemi incidenstõl kezdõdõen a munkaadók szövetségét a szakszervezet részérõl a leggyakrabban a „Kutyaszövetség” megnevezéssel illették.
1907. március 24. A Szakszervezeti Tanács felhívása a szervezett munkásokhoz.
„Munkások, Elvtársak! A magyarországi munkásmozgalom történetében páratlan az a gazdasági harc, mely mostanában Budapesten dúl. Kilenc hónapja, hogy a budapesti ácsokat, és hét hónapja, hogy a kõmíveseket kizárták a munkából, háromnegyed éve tehát, hogy a munkások ezrei néhány kapzsi vállalkozó és házbér-uzsorás piszkos üzérkedése következtében nélkülöznek. De a hosszú ideig tartó nélkülözés és nyomor nem törte meg a kizártakat….. Az építõmunkásság ügye az összmunkásság ügyévé vált, és az összmunkásság képviselõi elhatározták, hogy a vállalkozók által provokált és a kormány által támogatott irtó hadjáratot, ha szükséges a legvégsõbb eszköz segítségével is visszaverik. Ehhez tartsa magát minden szervezett munkás!”
Népszava, 1907. március 21.
1909 március 25. Szék- és bérházunk alapköve
„Minden ceremónia mellõzésével, szombaton helyezték el Bokányi, Garbai, Gyuriás, Markó, Szeili és Tringer elvtársak az épülõ székház alapkövét. A körülbelül 65 centiméter hosszú, 45 centiméter széles és 50 centiméter magas szarkofág szerû követ a Dembinszky utca és Aréna úr sarkának földszintjébe rakatták be, és belé helyezték el a Magyarországi Építõmunkás Mozgalom történetére vonatkozó okmányt, amelyet kortörténeti adatokból Bokányi elvtárs szerkesztett meg, és pergamen papirosra Horovitz elvtárs írt le.”
Építõmunkás, 1909. március 25.
1909 július 22. Kollektív Szerzõdés Békéscsabán
„Ismeretes dolog, hogy a kutyaszövetség a kollektív szerzõdés ellen és az egyéni szerzõdés (bárca) mellett foglalt állást, és minden eszközt megragad, hogy álláspontját keresztül vigye, s megakadályozza, hogy az építõmunkáltatók munkásaikkal kollektív szerzõdést kössenek. A békéscsabai építõiparosok nem ültek fel az uszításnak. Belátták, hogy csak a kollektív szerzõdés biztosítja a békés munkálkodást, tehát megkötötték munkásaikkal. Hogy a munkáltatók erre a belátásra jutottak mondanunk sem kell, nagy része volt benne szaktársaink szervezettségének. Békéscsabán szinte alig volt szervezetlen munkás.”
Három pont a szerzõdés 21 szakaszos megállapodásából:
„3. Túlórák teljesítésére senki sem kötelezhetõ, ha azonban a segédeket (szakképzett munkásokat - a szerk.) a munkaadók foglalkoztatni kívánják túlórában, úgy az órabérek 50%-kal emelkednek, ünnep és vasárnapokon pedig 100%-kal többel díjaztatnak. Azonban kivételes esetekben elemi, vagy más veszély által fenyegetett munkáknál, tartoznak a segédek 2 órát meg nem haladó idõig a rendes órabérek mellett dolgozni…….. 5. A vidéki és pusztai munkáknál napi 40 fillér élelmezési pótlék is fizetendõ……8. A mesterek tartoznak úgy helyben mint pusztán és vidéken tiszta ivóedényrõl és egészséges tiszta, zárható, szükség esetén fûthetõ lakásról gondolkodni.”
Építõmunkás, 1909. július 22
.
1906. november 14. Az „Építõmunkás” felhívása a háború ellen tüntetõ Nagygyûlésre
Az 1912. november 17-én megtartott nagygyûlésen hangzottak el Bokányi Dezsõ alábbi mondatai:
„Borzalmas események tanúi vagyunk ; a kereszt és félhold jegyében embereket mészárolnak le dél-keleten; városokat, falvakat dúlnak föl; sok vér, embervér folyik patakokban. Ebben a gomolygó…. folyamatban Európa valamennyi pártja közül egyedül a cél- és öntudatosan, nemzetközien szervezett proletáriátus áll itt, hogy egységesen emeljen szót a béke érdekében, és hadat üzenjen a háborúnak…..”
Népszava, 1912. november 18.
1914. augusztus 20. Az építõipar válsága és a háború
„Megtörtént – amire csak hátborzongva mertek az emberek gondolni, ami elháríthatatlan valóság: az európai háború….. Az építõipari válságnak, amely évek óta tart, nem a túltermelés volt az oka, ellenkezõleg, a köz- és magánépítkezésekben nagy szükségletek mutatkoztak, de az építéssel foglalkozó pénztõke a külpolitikai zavarok miatt visszahúzódott a hosszú lejáratú kölcsönök nyújtásától, hogy így nagy pénzkészleteket tudjanak felhalmozni az esetleges háborús költségek fedezetére. Ha volt is valamely városunk területén figyelemreméltó építkezés azt vagy készpénzbõl építették, vagy olyan beruházások voltak, melyeket tovább halasztani már nem lehetett…… Szaktársainknak kiadták könyveiket, õket szélnek eresztették, míg az épületeket állványkerítéssel bezárták, mintha téli pihenõre térnének………Iróniája a kegyetlen sorsnak, hogy azok a szaktársak akik bevonultak, összehasonlíthatatlanul kedvezõbb helyzetben vannak, mint az ellátatlanul itthon maradottak……”
Építõmunkás, 1914. augusztus 20.
1918. október 29. Miután Tisza István a képviselõházban bejelentette, hogy a háborút elveszítettük, IV. Károly király ezen a napon váratlanul mégis Hadik Jánosnak adott kormányalakítási megbízást. Ezen felháborodva, még aznap megalakult a Nemzeti Tanács intézõbizottsága, melyben gróf Károlyi Mihály mellett több szociáldemokrata politikus is részt vett; pl, Jászi Oszkár, Garami Ernõ és a MÉMOSZ elnöke, Garbai Sándor.
1918. október 31-én a Nemzeti Tanács oldalára átállt, háborús politikába belefáradt munkástömegek és katonák megszállták a legfontosabb középületeket, a postát, és a Keleti pályaudvarról visszahozták a bevagonírozott katonákat, majd az Astoria elõtt felesküdtek a Nemzeti Tanácsra. Több más szervezettel együtt így tett a budapesti rendõrség is. A lemondott kormányfõ helyébe a király Károlyit nevezte ki, aki az esküt az õ kezébe tette le. Az õszirózsás forradalom gyõzelmét ünneplõ munkások (MÁV Gépgyár, Csepeli lõszergyár stb,) viszont a független köztársaság kikiáltását követelték. Néhány nap múlva megalakult a Budapesti Központi Munkástanács.
1919. november 16-án, miután Németországban, Ausztriában, Csehszlovákiában már kikiáltották a köztársaságot, a hazai tömegkövetelésnek engedve, a Nemzeti Tanács a parlament kupolacsarnokában kihirdette azt az öt cikkelybõl álló néphatározatot, amely szerint: " Magyarország minden más országtól független és önálló népköztársaság"
1920. március 21. Megalakult a Forradalmi Kormányzótanács.
Kikiáltották a Tanácsköztársaságot. A Kormányzótanács elnöke és az öttagú Politikai Bizottság tagja Garbai Sándor, a MÉMOSZ elsõ elnöke. Részlet a MINDENKIHEZ címet viselõ kiadványból:
„Magyarország proletársága a mai nappal a kezébe vesz minden hatalmat. A polgári világ teljes összeomlása, a koalíciós kormányzás csõdje kényszeríti rá Magyarország munkásságát és parasztságát erre a döntõ lépésre. A kapitalista termelés összeomlott, a munkásság nem hajlandó többé a nagytõkések és a nagybirtokosok igájába hajtani a fejét. Az országot az összeomlás anarchiájától csak a szocializmus, a kommunizmus megteremtése mentheti meg. Ugyanakkor külpolitikailag is teljes katasztrófa elõtt áll a magyar társadalom. A párisi békekonferencia úgy döntött, hogy Magyarországnak csaknem egész területét katonailag megszállja, a megszállás vonalait végleges politikai határnak tekinti és ezzel a forradalmi Magyarország élelmezését és szénellátását végképpen lehetetlenné teszi. Ebben a helyzetben egyetlen eszköze maradt a magyar forradalomnak a maga megmentésére: a proletárság diktatúrája, a munkások és földmíves szegények uralma.”
Az 1919-es március 21-i kiáltvány
1919. április 1. Famunkások szaklapja a proletárdiktatúráról
„Bekövetkezett. Az októberi politikai forradalom után alig néhány hónappal bekövetkezett a magyar proletáriátus társadalmi forradalma, Oroszország után ma Magyarország is a dolgozók uralma alatt áll. Tanácsköztársasági államforma mellett gyors ütemben készül itt is megvalósulni sorrendben a világ második szocialista állama. A magyar munkásság egy hirtelen, de annál erõteljesebb és elhatározóbb mozdulattal elvetette a demokrácia elméletét, s amilyen bátran küzdött évtizedekig annak megvalósulásáért, olyan bátran helyezkedett most a másik alapra: a proletárdiktatúra alapjára. Új világ küszöbére értünk el ezzel a ténnyel. Újvilág áll elõttünk, új gondolatokkal, új megfontolással, új problémákkal, új lehetõségekkel.”
Famunkások szaklapja, 1919. április 1.
1919. május 11. A Népszava tudósítása a fõvárosi lakásépítkezésekrõl
„A budapesti lakásínség egyetlen megoldási lehetõsége, a minél gyorsabb és minél nagyobb arányú építkezés. A segítség mostani módja, a lakásbiztosság munkája csak pillanatnyi enyhítése az égetõ bajnak, a lakáshiány okozta szenvedéseknek, a lehetõségek igazságos kiegyenlítése, de állandó természetû megoldásnak senki sem szánta. Ellenkezõleg. A proletár köztársaság minden hasznos munkát végzõ tagjának mielõbb tágas, egészséges, emberhez méltó otthont kíván juttatni, és ezt a feladatát teljesíteni is fogja, mert nem befolyásolja ebben a profitkérdés, úgy mint a házbéruzsorára törekvõ burzsoá házépítõket. A lakásépítés feladatát a kereskedelmi népbiztosság kebelében mûködõ lakásépítõ direktórium intézi, Vágó József elvtárs vezetése alatt.”
Népszava, 1919. május 11.
1919. augusztus 1-én Peidl Gyula „szakszervezeti kormánya” vette át a végrehajtó hatalmat.
1920. március 1-én a nemzetgyûlés a királyság intézményének fenntartása mellett Horthy Miklóst ideiglenesen államfõnek megválasztotta. Horthy döntése alapján Simonyi - Semadam Sándor alakíthatott kormányt.
1921. június 4-én Versaillesban a magyar békedelegáció aláírta a trianoni békeszerzõdést, amely megállapította Magyarország végleges (jelenlegi) határait. A korábbi terület kb. 2/3-át az ún. utódállamokhoz csatolták
1920. MÉMOSZ taglétszám adatok, és gyors változásai
|
1919.12.31. |
1920.12.31. |
|||||
|
Budapest |
Vidék |
Összesen |
Budapest |
Vidék |
Összesen |
|
|
Alkalmazott |
1337 |
- |
1337 |
54 |
- |
54 |
|
Építésvezetõ |
930 |
- |
930 |
310 |
- |
310 |
|
Kõmûves |
4320 |
20721 |
25041 |
1463 |
5510 |
6973 |
|
Ács |
1127 |
2447 |
3574 |
534 |
671 |
1205 |
|
Kõfaragó |
786 |
1507 |
2293 |
245 |
322 |
567 |
|
Cementmunkás |
733 |
343 |
1076 |
363 |
21 |
384 |
|
Fehérmunkás |
109 |
- |
109 |
81 |
- |
81 |
|
Falburkoló |
103 |
- |
103 |
112 |
- |
112 |
|
Cserép és palafedõ |
303 |
- |
303 |
80 |
- |
80 |
|
Kövezõ |
200 |
- |
200 |
141 |
- |
141 |
|
Állványozó |
443 |
- |
443 |
142 |
- |
142 |
|
Téglagyári munkás |
- |
- |
- |
217 |
124 |
341 |
|
Segédmunkás |
602 |
2719 |
3321 |
- |
- |
- |
|
ÖSSZESEN |
10993 |
27737 |
38730 |
3742 |
6648 |
10390 |
Forrás; ÉFÉDOSZ Az Egység Jegyében
A Famunkás szövetség taglétszáma 1919. végén: 23990; 1920. végén: 10808 fõ volt.
1921. július 17-én megalakult a Liberális Blokk (a polgárok és munkások szövetsége, amelyhez csatlakozott a szociáldemokrata párt is.)
1921. október 23. A Nemzetgyûlés törvénybe iktatta a Habsburg ház trónfosztását.
1921. december 22. Aláírták az úgynevezett Bethlen - Peyer paktumot. A szociáldemokrata vezetõség ennek keretében lemondott az agitációról a mezõgazdasági munkások, a közalkalmazottak, a postások és vasutasok körében, hozzájárult, hogy a szakszervezetek nem foglalkozhatnak politikával. Bethlen ugyanakkor ígéretet tett a szociáldemokrata internáltak kiengedésére. Annak ellenére, hogy a paktumot egyik fél sem tartotta be maradéktalanul, segítette az ország kormányozhatóságát.
1923 – 1930-as évek az Alapkõ Építõipari és Munka Szövetkezet jegyében.
„A szakszervezetek irányításával létrehozandó ipari termelõszövetkezet, a "Gild" az angol munkásmozgalomból indult el. A magyar szociáldemokrata emigráció Nyugat Európában élõ tagjai, elsõsorban Garbai Sándor, cikkekben ismertették a gondolatot. Itthon. Garbai könyvet jelentetett meg a Gild-mozgalomról, amelynek jelszava nagyon vonzó volt „önsegéllyel az önrendelkezésig, saját üzemek révén” A mozgalom célja, hogy a közpénzekbõl minél több és olcsóbb lakást tudjanak a fogyasztók, a munkások rendelkezésére bocsátani. A szép eszmék megvalósításához azonban hiányoztak a valós alapok, egy pangó gazdasági életû országban, ahol még a legszerényebb többletköltségeket sem vállalhatták a dolgozók, hiszen keresetük a létminimum szintjén mozgott. Ennek ellenére a szakszervezeten belül és a testvérszervezetekben lassan népszerûségre tett szert elképzelés, majd a megvalósítás közelébe került. A vállalkozás 1925. május 17-én elindult… Azonban az alapkõbõl hamar botránykõ lett. Röviden összefoglalva; a vállalkozáson a magyar építõmunkásság teljes vagyona elúszott. Az összeg óriási méretét igazolja, hogy a MÉMOSZ Székház és a 11 vidéki építõmunkás otthon (Baja, Bátaszék, Esztergom, Jászberény, Miskolc, Nagyoroszi, Pápa, Szeged, Székesfehérvár, Tolna és Törökszentmiklós) összértéke 2 008 560 pengõ volt. S akkor még nem szóltunk, a vizsgálóbizottság jelentésébõl sem kideríthetõ, olyan egyéb veszteségekrõl, mint az ellenállási alap, a nyugdíjalap és a készpénzvagyon. Az elõállított adósságok törlesztésére 10-15 év kellettt és addig is magas kamatok terhelték a szövetséget." Egység jegyében 152. old.
1930. szeptember 1. A korszak leghatalmasabb, tragikus kimenetelû munkástüntetése
A Szakszervezeti Tanács és az SZDP erre a napra néma tüntetést hirdetett meg. Százezres tömeg tüntetett az Andrássy úton és a Hõsök terén „Munkát, kenyeret!” és „Éljen a proletárdiktatúra!” – jelszavakkal. A tüntetõk és az ellenük kivezényelt 4500 rendõr között összecsapásokra került sor. Az összecsapásoknak esett áldozatul Darnyik János állványozó építõmunkás, aki életét veszítette. Õt szaktársai szülõfalujában Galgamácsán helyezték örök nyugalomra.
1930. A magyar uralkodó osztályok a két világháború között
"Az arisztokrácia. Próbáljuk meg leírni egy mágnás házatáját, életmódját. Elõnyös helyzetének, létének alapja kétségkívül a földbirtok, az uradalom. Az uradalom csaknem babonás tiszteletet biztosít tulajdonosának vagy haszonélvezõjének. A falu vagy kisváros közepén, ritkán szélén lévõ õspark lombjai közül kikandikáló kastély felé áhítattal néznek a helybeliek és boldog az a honorácior, aki olykor - olykor … a hallban vagy a a férfiszobában a házigazdával koccinthat vagy rágyújthat egy bõrszivarra. ….. a kastély urát és gyermekeit senki sem emlegeti családnevükön. Egyszerûen a" gróf" a "herceg" a "báró" a családfõ."
Weis István szociológus
"Az iparbárók. A magyar társadalom élén igazából mindössze néhány család állt. Ide tartozott a csepeli Weiss család (30 - 35 millió pengõ), Schiffer Miksa (25 - 30 millió pengõ), a szeszgyáros Fellner Henrik, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank elnöke, a GYOSZ elnöke, és ide sorolható még a Hatvani- Deutsch család is. Weiss Manfred sajátos finanszírozási, tõkebefektetési stratégiája révén kapaszkodott fel mintegy harminc-negyven év alatt a tõke középmezõnyébõl a csúcsra. Terménykereskedõként kezdte, de volt építési vállalkozó, malomrészvényes és ingatlan tulajdonos is, míg végül saját iparvállalatainak megalapításával létrehozta a magyar ipar legnagyobb óriását, a csepeli gyártelepet."
Varga László történész
1935. Általános építõmunkás sztrájk
A korszak kiemelkedõen nagy sztrájkját több mint 10000 építõmunkás vívta a fõvárosban és a környékén 1935. július 25-tõl, közel egy hónapon át. A sztrájkot a szakszervezet vezetõsége és az ellenzék együtt szervezte. (Apró Antal, Rajk László, Fodor Gyula, Papp Lajos és Birkás Imre) Csatlakoztak a küzdelemhez a szervezetlen és keresztényszocialista munkások is.
A sztrájk közvetlen elõzménye.
"Július 19-én megjelent a budapesti kõmûvesek szervezõbizottsága aláírással a sztrájkra felhívó röpirat, amely közölte: július 11-én a kõmûvesek és segédmunkások bizalmi testülete mintegy 400 résztvevõvel, egyhangú határozattal kimondta, hogy harcot indít a bérek és munkaviszonyok megjavításáért. A munkaidõ tekintetében a bizalmi testület a heti 46 órás munkahét mellett foglalt állást, követelték a túlóradíjat, s az akkordmunka eltörlését. Munkaközvetítésnek csak a MÉMOSZ-on keresztüli engedélyezését is kérték. Mindezeket kollektív szerzõdésbe kívánták foglalni. A munkáltatók a követelésekre lapjukban válaszolva kimondták hogy "szociális értelme sincs annak, hogy a keresõk bérét a végtelenségig felhajthassák és ennek következtében még a mainál is sokkal nagyobb különbség mutatkozzék a dolgozók és a munkához nem jutók helyzete között"
Az egység jegyében 174. old.; Munkáért…205 old .
A sztrájk ugyan megmutatta a munkások elszántságát, azonban összefogásuk szervezettsége, ereje és megrázó egyéni emberi áldozataik (Lengyel Mihály kispesti kõmûves rendõri bántalmazása és halála) sem voltak elegendõek ahhoz hogy jogos követeléseiknek érvényt szerezzenek.
1938. május 7-én a MÉMOSZ megtartotta a XIX. küldöttgyûlését az Aréna úti székházban. Jelen volt 141 szakosztály és csoport 159 küldötte. A központi vezetõség jelentésében az építõmunkásság munkáért kenyérért és a szakszervezet megvédéséért állandósuló küzdelmérõl adott áttekintést.
Az egység jegyében 180 old
1939. Szakszervezeti élet a háborús években
"A háborús körülményekbõl következõen a szervezeti élet keretei beszûkültek. A behívások miatt sok helyen megszûntek a helyi szervezetek, a fásoknál és az építõknél csökkent a vidéki csoportok száma. A MÉMOSZ XX. országos közgyûlése határozati javaslatban követelte a kirendelt kormánybiztosok visszarendelését a szakszervezetekbõl. A közgyûlés élesen állást foglalt a munkáskamarák felállítása ellen, folytatva a következetes harcot az egykor Gömbös által kezdeményezett terv ellen."
Az egység jegyében 182 old.
1940. Szakszervezeti törekvések és kormányzati valóság
"A XXI. országos küldöttközgyûlés az ország építõmunkásai érdekében jelentõs határozatokat hozott. Ezek közé tartozott a munkaalkalmak szorgalmazása, a béreknek a létminimumnak megfelelõ rendezése, a 8 órás munkaidõnek a lehetõség szerint való megtartása, a bérek és bérpótlékok szigorú ellenõrzése, az építési anyagok ésszerû elosztása, a hiányos szociálpolitika további kiépítése és az említett célok megvalósítása érdekében való állhatatos és bátor szervezkedés tovább folytatása.”
Az egység jegyében 183 old.
1941 nyarán a miniszterelnökség érvénybe léptette a háború idejére szóló különleges jogszabályokat, amelyek szerint gyûléseket, értekezleteket egyáltalán nem lehetett tartani, vezetõségi ülést is csak hatósági engedéllyel. A sztrájkokat a rendelkezések betiltották.
1944. A német megszállás idõszaka
"A szakszervezeti mozgalom tekintélyét és jelentõségét mutatja, hogy 1944. március 19-e, Magyarország német megszállása után Sztójay – kormánya nem merte betiltani a szakszervezeteket, holott minden más haladó, nem csupán szocialista, hanem demokrata, liberális egyesületet feloszlattak.
Ugyanakkor a MÉMOSZ több vezetõjét letartóztatták. Csinos Bertalan az elnökség ülésén beszámolt arról , hogy az iparügyi minisztérium augusztus 31-i hatállyal megvonja a munkaközvetítési jogot a MÉMOSZ-tól is miként a többi szakszervezettõl is. "
Az egység jegyében 185 old
Az újjáépítés küzdelmes évei
Az ország a vesztesek oldalán állva és teljesen tönkre téve közeledett a háború végéhez. Az óvóhelyekrõl elõmerészkedõ fõvárosi és vidéki embereket a lerombolt vasutak, hidak, gyárak és az üszkös falú lakóházak látványa fogadta.
„A pusztítás szörnyû méretei, az a felbecsülhetetlen nagyságú munkatömeg, amelynek elvégzésére az építõipari munkásság van hivatva, szinte megoldhatatlannak látszó feladatok elé állítja mindazokat, akik keresik a kibontakozás útját.” – állapította meg a MÉMOSZ vezetõsége.
A baloldali társadalmi tényezõk világosan látták, hogy bármilyen kibontakozás alapfeltétele az ország újjáépítése, a romok mielõbbi eltakarítása, utak, hidak, közintézmények, lakóházak, gyárak újjáépítése, a termelés mielõbbi megindítása. Az MKP dolgozta ki az elsõ konstruktív programot és azt 1944. november 7-én tette közzé „Lesz magyar újjászületés” – jelszóval, majd november 30-án a párt „Az ország újjáépítésének és felemelkedésének programja” c. javaslatában megfogalmazta politikai, gazdasági elképzeléseit is.
A javaslatokat a szakszervezetben dolgozó párttagokon kívül a dolgozó tömegek is megismerhették. Annak ellenére, hogy az újjáépítés feltételeinek biztosításában a fõ felelõsség a mindenkori kormányzati szervekre hárult, a Horthy által kijelölt „nemzetvezetõ” Szálasi Ferenc ebben az idõben a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottsága vezetõinek letartóztatásával, Bajcsy-Zsilinszky Endre kivégzésével, a budapesti gettó felállításával volt elfoglalva. Nem volt kétséges, hogy a munkások százezreit átfogó szakszervezetek magatartásán áll vagy bukik a tervek végrehajtásának, az újjáépítésnek a sikere. Az ország építõ munka oroszlánrésze az építõ, a fa, az építõanyag és az üvegipari munkások tíz-százezreire hárult.
A famunkások szakszervezete, pl. felszólította az asztalosokat, hogy jelentkezzenek munkaközvetítésre, majd a még nem dolgozókat arra, hogy haladéktalanul jelenjenek meg a szakszervezetben, vagy munkahelyükön. A munkáspártok és a szakszervezetek hívó szavára a munkások azonnal megkezdték a romok eltakarítását, az életveszélyes épületek lebontását, az üzemek, gyárak, a közlekedés helyreállítását, megteremtve ezzel termelés elindításához szükséges feltételeket.
A békés építõmunkára áttérés azonban nehéz körülmények között folyt. Nem volt elegendõ pénz a bérekre, hiányzott a szükséges szerszám, építõanyag, élelmiszer, így a munkások kegyetlenül nagy áldozatokra kényszerültek. A rohamosan romló, inflálódó pénzbõl (pengõbõl) az építõmunkások hetekig nem kapták meg fizetésüket.
Hogyan alakult a háború befejezéséhez közeledve a munkáspártok és a szakszervezetek kapcsolata?
A MÉMOSZ által közzétett körlevél tanúsága szerint;
„az MKP és a Szociáldemokrata Párt megállapodása értelmében a szakszervezetek tagjai szabadon választhatják meg azt a munkáspártot, amelyik meggyõzõdésük szerint felfogásukat legjobban képviseli. Ebben a kérdésben tehát a szakszervezeti életen belül a legteljesebb megértés politikáját kell folytatni, annál is inkább, mert az általunk annyiszor elképzelt szabad Magyarországért való küzdelemre kell a magyar dolgozóknak felkészülniük.”
A MÉMOSZ hivatalos állásfoglalásaiban azonban felhívták tagjaik figyelmét arra, hogy „a munkásokhoz legközelebb álló párt a kommunista és a szociáldemokrata párt, amely a dolgozók érdekeit képviseli.” és kérték, hogy „az említett valamelyik pártba feltétlenül lépjen be és vegyen részt a pártmunkában.”
A szakszervezeti vezetõk közül sokan valamelyik munkáspárt aktív vezetõ politikusai lettek. Az MKP1945. májusában Apró Antal szobafestõt, Kovács István kárpitost, Papp Lajos kõfaragót, Szobek András ácsot, a szociáldemokrata páért pedig Szakasits Árpád kõfaragót, Rónai Sándor kõmûvest, Dombai János kõmûvest választotta be saját vezetõségébe. A három építõs (építõ, fa és építõanyag ipari) szakszervezet egyre jelentõsebb politikai tényezõvé ált. Aktívan kezdeményezõn léptek fel tisztán politikai ügyekben is.
Az 1945. márciusi nagygyûlésükön pl. követelték a közélet megtisztítását, a nyilas és a reakciós erõktõl és kiálltak a munkássá politikai befolyásának a további szélesítése mellett. Részt vettek az Igazoló Bizottságok munkájában (amely a közönséges bûnöket elkövetõk kiszûrésére irányult) és az 1945-ös községi és nemzetgyûlési választások szervezésében is. Az október 7-i budapesti és községi választásokon az MKP és az SZDP a „Dolgozók Egységfrontja” néven közös listát indított, amely Budapesten 42,6 %-ot, Budapest környékén pedig 55,6 %-ot kapott. Így a fõvárosi törvényhatóságba a MÉMOSZ részérõl többen is bekerültek, így pl. Szebenik Árpád, Köböl József és Reszegi Ferenc. Az országos választásokra kiélezett politikai légkörben került sor. A Kisgazdapárt 57 %-ot kapott, az MKP és az SZBP 17-17 %-ot, a Nemzeti parasztpárt pedig 7 %-ot.
Tisztelt olvasó! Ezen a ponton vissza térünk az általunk legfontosabbnak ítélt események kronológiai sorrendjének követéséhez;
1944. december 3. A II. világháború fegyveres harcai már Magyarország területén zajlottak. A szovjet katonaság által felszabadított területen, Szegeden kimondták a nagy magyar Nemzeti Függetlenségi Front megalakulását.
1944. december 21.-én Debrecenben 230 képviselõvel összeült az Ideiglenes Nemzetgyûlés, amely a magyar állam-szuverenitás kizárólagos képviselõjévé nyilvánította magát. Egy nappal késõbb megalakult az Ideiglenes Nemzeti Kormány. Miniszterelnök: Dálnoki Miklós Béla.
1944. december 24-én a szovjet csapatok körülzárták Budapestet, majd parlamentereik meggyilkolása után megkezdõdött a fõváros ostroma, amely február 13-ig tartott. Magyarország területén 1945. április 4-én értek véget a fegyveres harcok.
1945. január 1. Megjelent az Ideiglenes kormány rendelkezése, megkezdõdött az önkormányzatok és a közigazgatás újjászervezése. Rendelet jelent meg a népbíráskodásról, és az üzemi bizottságok létrehozásáról.
1945. január 26. A MÉMOSZ elsõ hirdetése az elsõ fõvárosi napilap a Szabadság e napi számában látott napvilágot a következõ szöveggel . „Az építõiparban foglalkoztatott fizikai és szellemi munkásokhoz! Értesítjük a kõmûves, festõ, kõfaragó, kövezõ, padló- és falburkoló, kályhás és tetõfedõ, kéményseprõ, szigetelõ, aszfaltozó, vasbetonszerelõ, állványozó, téglagyári munkásokat és fenti szakmákban foglalkozó építészeket, mérnököket, építési rajzolókat és építésvezetõket, hogy a Magyarországi Építõipari Munkások Országos Szövetsége a VII. kerület Aréna u. 68. szám alatti helyiségben mûködését megkezdte. Felszólítunk minden építõiparban érdekelt fizikai és szellemi munkást, hogy haladéktalanul jelentkezzen a MÉMOSZ-ban.”
1945. március 11. A MÉMOSZ központi vezetõsége ezen a napon rendezte meg elsõ, nagyszabású tagtoborzó, programadó gyûlését, a Magyar Színházban. A nagy-budapesti építõmunkásság szervezetten vonult fel, s több százan jelentek meg az épületben. A nagygyûlésen a MÉMOSZ az építõmunkások elé tárta „Magyarország újjáépítésének átfogó tervét”. A mozgalom nagy eseményének számító összejövetelén Mersitz Gyula titkár, Somogyi Miklós elnök, Török János fõtitkár, majd Kossa István a Szakszervezeti Tanács fõtitkára mondott beszédet.
1945. március 15. Rendelet a nagybirtokrendszer megszüntetésérõl és a megváltás nélküli földosztásról, a csendõrség feloszlatásáról és a rendõrség felállításáról.
1945. július 21. Az SZDP vezetésében szerephez jut Szakasits Árpád, Marosán György, Rónai Sándor, Bán Antal, Ries István. Peyer Károly kimarad, de a többséget a konzervatívabbnak számító Kéthly Anna köré csoportosulók alkotják.
1946. augusztus 27. Magyar-Szovjet gazdasági egyezmény megkötése az újjáépítés érdekében.
1945. szeptember 2. Japán kapitulációjával véget ért a II. világháború.
1945. november 4. A baloldali erõk által sürgetett választásokat a Kisgazdapást fölényesen megnyerte a két baloldali párt elõtt.
1945. november 15. Az új koalíciós kormány megalakul, elnöke Tildy Zoltán. Az államminiszter Rákosi Mátyás, Szakasits Árpád, Dobi István.
1945. december. Az újjáépítés üteme lelassult. Az építõmunkásokat a tél beálltával ismét elérte a tömeges munkanélküliség. A rohamos infláció miatt a bérek reálértéke az 1938-as bér 10-százalékára süllyedt. A munkások követelése nyomán a Szaktanács és a GYOSZ sürgõsen megkötöttek egy olyan Kollektív Szerzõdést amely a bér egy részének természetbeni kifizetésérõl rendelkezett! A munkások továbbra is elégedetlenek voltak sorsukkal. A MÉMOSZ budapesti ács állványozó és vasbetonszerelõ egyesített szakosztályi ülésén például a munkások szóvá tették; " ..a kollektív szerzõdéssel olyan jogainkat vették el amik a múltban megvoltak. Most nem kapunk sem piszkossági sem veszélyességi százalékot,…sok helyen a megállapodás ellenére nem a maximális bért fizetik, hanem csak a minimálist, a saját szerszám használatáért fizetett szerszámkopás díja is csökkent." A szerzett jogok visszavonása több tízezer építõmunkást érintett. A MÉMOSZ kiállt tagjai jogos követelései mellett,és elérte hogy az iparügyi miniszter visszaállította azokat a juttatásokat amelyeket a vállalatok 1938-ban is ingyenesen bocsátottak a munkavállalók rendelkezésére.
1946. február 1. Magyarország Köztársaság. A köztársaság elnöke Tildy Zoltán, miniszterelnök Nagy Ferenc.
1946. március 5. Megalakult az MKP, az SZDP, a Szaktanács és az NPP által létrehozott baloldali Blokk. Követelései: bányák, nehézipari vállaltok, bankok államosítása, a közigazgatás munkásellenõrzés alá helyezése.
1946. augusztus 1. Megjelent az új pénz, a forint. Nyomában elkezdõdött a gazdaság stabilizációja. Új lendületet kapott a helyreállítás. Az újjáépítési minisztérium irányításával épületek, hidak, utak. A fõvárosi tetõk 60-65 %-át, és 6000 fõvárosi lakást sikerült erre az idõpontra helyreállítani.
1946. október 18. A Kisgazdapárt képviselõibõl elõbb megalakult, majd kivált a Szabadság Párt. A Baloldali Blokk öt pontban követelte a politikai válság megoldását.
1947. február 10. A szövetségesek megkötötték a békeszerzõdést Magyarországgal az 1945. évi fegyverszüneti pontok alapján. (1938. évi határok, demokratikus rendszer, jóvátételek, Magyarország szuverenitásának kinyilvánítása.) Fordulat következett be a nemzetközi politikában, kialakult a nemzetközi politika két ellentétes: kapitalista és szocialista iránya.
1947. március. A Trumann elv és a Marschall terv (segély) meghirdetésének idõszaka.
1947. július 1. AZ MKP javaslatára a koalíciós pártok és a nemzetgyûlés elfogadta a három éves tervrõl szóló törvényjavaslatot. Célja: a gazdasági újjáépítés, a háború elõtti életszínvonal elérése, az ipari termelés 27 %-os növelése, beruházások növelése, a burzsoázia fokozott gazdasági megterhelése.
1947. augusztus 31. Országgyûlési választásokra került sor. MKP 22%, SZDP 14 %, Kisgazdapárt 15,1%, Parasztpárt 9 %, Nemzeti Függetlenségi Párt 14 %, Barankovics Párt 16 %.
1947. szeptember 24. Megalakult a Dinnyés kormány. Miniszterelnök helyettes Rákosi Mátyás, Szakasits Árpád, államminiszter Dobi István. Ezen idõszakhoz kapcsolódik a nagybankok, az alumíniumtermelés, a bauxitbányák államosítása.
1948. március 25. Megkezdõdik a 100 fõnél több munkást foglalkoztató üzemek államosítása. A GYOSZ feloszlik.
1949. június 12. A két munkáspárt (MKP, SZDP) egyesült, megalakult a Magyar Dolgozók Pártja.
1948. augusztus 3-tõl Szakasits Árpád a Köztársaság elnöke.
1948. otóber17-18. A Szakszervezeti Tanács új neve: Szakszervezetek Országos Tanácsa (SZOT)
1948. december 10. Dobi István elnökletével új kormány alakult. Helyettes Rákosi Mátyás. Rajk László külügy, Kádár János belügyminiszter.
1949. április 24. Az elsõ, az építõipar egészét átfogó Kollektív Szerzõdés aláírása.
A MÉMOSZ határozottan, esetenként a nyomásgyakorlás eszközeitõl sem visszariadva mûködött együtt azokkal a kormányzati szervekkel, amelyeknek hatáskörébe tartozott az újjáépítés és a közmunka irányítása. A munkaviszony átfogó rendezésére haladéktalanul tárgyalásokat kezdtek. Ennek eredményeként a MÉMOSZ, és a Budapesti Építõ Ipartestület, illetve a Famunkások Szakszervezetének és a Budapesti Asztalosmesterek Ipartestületének képviselõi április 24-én aláírták az elsõ Kollektív Szerzõdést. Magyarországon ez volt az elsõ eset, hogy az egész ipart átfogó, minden munkáltatóra és munkásra egyaránt érvényes szerzõdés jött létre, amely a munkabéreket, a munkaviszonyokat, a szociális és más juttatásokat egyöntetûen rendezte. Az egyezményeket a szakosztályokban és a helyi csoportokban ismertették, megvitatták általában elfogadták, de annak elutasítása is elõfordult.
1949. június 19. A gazdasági konszolidáció kezdeti sikerei nyomában kialakuló személyi kultusz letartóztatásokhoz, koncepciós perekhez és ezen a napon kivégzésekhez vezetett. (Rajk László, Pálfy György, Szõnyi Tibor, Szalai András.)
1950. január 2. Elindult az elsõ ötéves terv. Célkitûzése: az ország szocialista típusú iparosítása, elsõsorban a nehéz és gépipar fejlesztése, mezõgazdasági elmaradottság felszámolása, az életszínvonal emelése. A közigazgatásban hozzákezdtek a tanácsrendszer létrehozásához és bevezetéséhez.
1950. március 16. Megalakult az ÉFÉDOSZ.
A MÉMOSZ és a Faipari Dolgozók Szakszervezete 1950. tavaszáig tevékenykedett két különállóan mûködõ szakszervezetként. A két rokon iparág mozgalmának összevonásával lezárult az áttérés az ipari szervezkedésre. Egy üzem munkásai már egy szakszervezethez (alapszervezethez) tartoztak, béreiket egy kollektív szerzõdésben szabályozták. Létrejött az építõ, fa és az építõanyag iparban az egységes szakszervezeti mozgalom. Az év végén egységes tagkönyveket bocsátottak ki. Az építõ, a fa, az építõanyag illetve az üvegipari dolgozókat tömörítõ szakszervezet létszáma ekkor meghaladta a 110 ezer fõt, s továbbra is ország egyik legnagyobb és legtekintélyesebb szervezete maradt. A SZOT elnökségének 1950. december 9-i határozata értelmében a MÉMOSZ nevét Építõ-, Fa- és Építõanyagipari Dolgozók Szakszervezetére (ÉFÉDOSZ) változtatták. Az építõs szakmák szakszervezetei az ágazati összefogásnak a minden év júniusában megtartott "Építõk Napja " ünnepségekkel állítottak emléket.
III. Rész Az ÉFÉDOSZ-tól az ÉFÉDOSZSZ-ig.
A szocializmus éveinek szakszervezeti élete jellemzõen jól és gazdagon dokumentált. A korszak hétköznapjainak bemutatása elõtt egy meghatározónak bizonyuló dokumentumból kívánunk néhány gondolatot idézni.
Az MDP Politikai Bizottsága még 1948. június 4-én áttekintette a magyar szakmai szakszervezetek helyzetét, tevékenységét. Ma már tudjuk, hogy a politikai hatalom részesévé tett szakszervezetek felé benyújtott számláját a párt az alábbi, belsõ használatra készített tézis- tervezetében részletezte. Azt is tudjuk, hogy ez elvárások fõbb elemei egészen az 1989-es rendszerváltásig egy újabb tízparancsolat súlyával határozták meg a magyar szakszervezetek és a teljes szakszervezeti mozgalom helyzetét. Lássuk tehát a párt szakszervezettel kapcsolatos rendezõ elveit és elvárásait:
1. A párt a munkásosztály élcsapata. 2. A párt legfontosabb tömegbázisa a szakszervezet. 3. A szakszervezetek munkájában érvényesülnie kell a párt gazdasági és politikai irányvonalának. 4. A szakszervezetekben a párttagokon keresztül érvényre kell juttatni a párt politikáját. 5. A szakszervezeteknek összekötõ szerepet kell játszaniuk a párt és a nép között. 6. A szakszervezetek legyenek a szocializmus iskolái. 7. A szakszervezetek vállaljanak szerepet a vidéki és a városi szervek kapcsolatának szorosabbra fûzésében. 8. A szakszervezet a dolgozók érdekvédelmi szerve, de ezt csak úgy tudja gyakorolni, ha minden rendelkezésre álló eszközzel mozgósít a termelés növelésére. 9. A szakszervezetek közvetlenül és közvetve vegyenek részt az ipar vezetésében, a gazdasági munka szervezésében, hogy végre tudják hajtani a rájuk háruló feladatokat, például a munkafegyelem állandó szilárdítását. 10. A szakszervezeteknek meg kell õrizniük függetlenségüket.
Fentieket olvasva könnyen " ez már egyszer megtörtént" érzésünk támadhat. Az 1919-es Tanácsköztársaság idejében is nagy elméleti vitákat és gondot okozott, hogy a baloldali, szocialista hatalomgyakorlás esetén, amikor a munkások hagyományos követelései, sõt álmai valóra válhattak – vagyis a munkások köztulajdonba vették kizsákmányolásuk forrását, a termelõeszközöket – akkor mi legyen, mi lehet a szakszervezetek valódi feladata?! Mindezzel együtt hiteles dokumentumok tanúskodnak arról hogy a szakmai szakszervezetek vezetõi és tagok minden szakszervezeti jog és szabadságmegvonás ellen protestáltak. Tiltakoztak, amíg tehették.
1950. Országos összefogással, téglajegyek kibocsátásával felépült és átadták a MÉMOSZ székházát.
A székházat a MÉMOSZ egyik építõipari termelõszövetkezete építette fel. Az, amelyik 1966-ra a Középületépítõ Vállalattá fejlõdik, és évtizedeken át a magasépítés egyik meghatározó súlyú vállalkozásaként építi tovább a fõvárost. Új szakasz kezdõdik a magyar szakszervezetek életében. Mûködik a demokratikus centralizmus, indul a munkaverseny szervezés, a sztahanovista mozgalom, az üdültetés szervezése, a segélyezés, a munkahelyi szociális intézmények fejlesztése, készülnek a vállalati Kollektív Szerzõdések.
1951. Az idõk változását jelzi, hogy szinte a szakszervezet új székházának birtokbavételével egy idõben divattá vált a szakszervezeti funkcionáriusokat szindikalistának bélyegezni, a székház pedig maga lett a "betonba öntött szindikalizmus" Mit jelent maga a fogalom? A lexikon szerint a szindikalizmus a szakszervezet és a munkásmozgalom egyik irányzata a XIX. és XX. század fordulóján. Az irányzat ellenezte a munkásság részvételét a politikai és parlamenti küzdelmekben, tagadta a forradalmi munkáspártok létezésének jogosultságát. Az irányzat szerint a munkásság egyedüli vezetõje a szakszervezet, aki az általa szervezett sztrájkoktól csak gazdasági, szociális célok megvalósulását irányozta elõ. Ez a jelenség azt mutatja, hogy a párt számára a szakszervezetek túlságosan kívülállónak tûntek, míg a tagság éppen ellenkezõen látta; szerintük eltúlzott volt a szakszervezeti önállóság feladása.
1952. Már 13 nagy tervezõiroda mûködött, hatalmas 6-8 ezer fõt foglalkoztató kivitelezõ és termelõ, ipari és szakvállalatok jöttek létre. A lakások 90 %-át típustervek alapján építették. Ezzel egy idõben érzékelhetõen lazult a munkások és szakszervezetek kapcsolata.
1953 - 1954. Az ÉFÉDOSZ követve az építõipar állami irányításának változását, az ágazati minisztérium kettéválasztását, 1953. január 1-tõl Építõ- és Faipari Dolgozók Szakszervezeteként (185100 fõs taglétszámmal) és Építõanyagipari Dolgozók Szakszervezetként (42900 fõs taglétszámmal) ismét külön folytatta munkáját.
1955. január. A két szakszervezet közös vezetõségi ülése ismét kimondta a két szakszervezet egyesítését. Az újra egyesített szakszervezet a következõ programot tûzte ki maga elé; A munkavállalók bérhelyzetének a javítását, a szociális helyzet lényeges javítását, a kedvezményes üdültetés megszervezését, az üzemi étkeztetés megszervezését, a tömeg oktatást, nevelést, sportmozgalmak, versenyek szervezését, nemzetközi kapcsolatok létesítését, a szakszervezeti demokrácia kiépítését. Az ÉFÉDOSZ döntése értelmében mindezt beszámoló taggyûlések keretében beszélték meg a tagsággal. Ez idõ szerint az ágazat 225000 alkalmazottjából 75% volt tagja a szakszervezetnek.
1956. Ez év nyarán szakszervezeti fórumokon jugoszláv mintára felmerült a munkástanácsok és a munkás önigazgatás kérdése. A SZOT október 26-án feloszlott, a vezetést a Magyar Szabad Szakszervezetek Országos Szövetsége vette át. A NÉPSZAVA átmenetileg NÉPAKARAT címmel jelent meg. A lap írásaiban kezdeményezte a munkástanácsok megalakítását, akiket az üzemek felelõs gazdáiként jelölt meg. November 14-én megalakult a Nagy - budapesti Központi Munkástanács. Képviselõi elhatárolták magukat a kapitalista restaurációtól, állást foglaltak a kizsákmányolási tilalom, a bankok, bányák, nehézipari üzemek államosításának megõrzése mellett, kiálltak a földreform védelméért. Elutasították a sztálini modellt, de a tõkés - nagybirtokos restaurációt is. Követelték a kötelezõ szakszervezeti munkaközvetítést, az állami munkanélküli segélyezést és azt, hogy a munkásokat érintõ összes kérdésben csak a szakszervezetek hozzájárulásával hozhassanak döntést.
1957. "A szakszervezetek nem kaptak olyan politikai és társadalmi súlyt, s nem volt elég lehetõségük hogy összhangot teremtsenek a társadalom érdekei és a munkások egyéni érdekei között." Mondta a múlt hibáira utalva Gáspár Sándor. Ez évben megszüntették a munkástanácsokat és létrehozták az Üzemi Tanácsokat, amelyek 1962-ig a vállalati nyereség felosztásában döntési (!) jogkört gyakorolhattak. A munkásságot érzékenyen érintette a sztrájkjog, mint természetes szakszervezeti érdekérvényesítési eszköz elveszítése. Megõrzéséhez a hagyományok miatt sokan ragaszkodtak - hiába. Az ÉFÉDOSZ rövidesen már újra kimondta: "a szakszervezet feladata és célja a munkásosztály, a szervezett munkásság erõsítése, életszínvonalának emeléséért vívott harc".
1958. Az ÉFÉDOSZ részt vett az országgyûlési választások elõkészítésében. Levél útján ugyanezt kérte az összes bizalmitól, és munkahelyi Szakszervezeti Bizottságtól. Reszegi Ferenc ÉFÉDOSZ országos ügyvezetõ titkára akkor lett az Elnöki Tanács tagja.
1959. A mezõgazdaság szocialista átszervezésébõl, az elhíresült "patronáló mozgalom" révén a zömmel vidéki kötõdésû építõmunkások és szakszervezeteik is kivették részüket. Az akció keretében a nagyüzemek termelõ munkájához szükséges gazdasági épületek felújítását, bõvítését, építését segítették.
1960. "Hazánkban soha nem állt olyan nagyszerû építési program az építõipar elõtt, mint amit a második 5 éves terv és a 15 éves lakásépítési terv jelent" szögezte le a vezetõség beszámolója a XXVIII. kongresszus. Az öt év alatt megépített 250000 lakással, 1 millió ember jutott korszerû lakáshoz. A szocialista konszolidációval elindult a fellendülés a szakszervezeti mozgalomban is. Az ÉFÉDOSZ 603 alapszervezetében 221340 taggal rendelkezett. Az összes aktivisták, választott tisztségviselõk létszáma 25820 fõ volt, ezek 69 %-a végzett el munkaidõ kedvezménnyel támogatott, legalább 10 napos felkészítõ tanfolyamot.
1961. A SZOT elnökségének döntése alapján létrehozták a Szakszervezetek Budapesti Tanácsát, ezzel együtt az egyes szakmák budapesti bizottságait is. A mozgalomban a Szakszervezetek Megyei Tanácsai más mûködtek, de ez a szint még hiányzott.
1962. A szakszervezeti mozgalom helyzetét vizsgálta az MSZP KB, amit a jelentés a 60-as évekig tekintett át. Kifogásolta a szakszervezetek 1956-os szerepét, a sztrájkjog követelését de a „szabad szakszervezetek” megjelölést is értelmezhetetlennek minõsítette.
Megállapította, hogy a szakszervezet feladatát erõsíteni kell a munkavédelem, a társadalombiztosítás, és az üdültetés terén. Azt is kimondták, hogy közel 90 %-os szervezettség mellett már nincs szükség az üzemi tanácsokra.
1963. A SZOT XX. Kongresszus célul tûzte ki az új Munka Törvénykönyv kidolgozásának szükségességét, ebben tágítva a szakszervezeti jogköröket. Ez évben az egyeztetõ bizottságok kialakulásával elindult a munkahelyi döntõbizottságok mûködése. Megkezdõdött a szakszervezet mûszaki propagandája és mûködött az újítómozgalom.
1964. Döntés született a gazdasági mechanizmus reformjáról. A szakmában megindult a mûszaki fejlõdés, szinte forradalmasodott a technológia.
1965. Üzembe helyezték az elsõ magyarországi házgyárat.
1966. A párt döntése szerint a jövõben „a dolgozók közelebb kerülnek az ügyek valóságos intézéséhez”. Ez a dolgozók aktivitásának, fejlõdésének újabb jelszava lesz. Mindez igényli az üzemi demokrácia és az üzemi szakszervezeti munka fejlesztését. - szögezte le a határozat.
1967. Az ÉFÉDOSZ XXX. Kongresszusa az új gazdasági mechanizmusra való áttérés elõkészítése jegyében telt. Ugyan az érdekvédelem központi problémája továbbra is a bér és a munkaügyi jogok védelme, de a vállalatoknak a jövõben meg kell termelniük a bérfejlesztéshez szükséges forrásokat.
A szakszervezetek és vállalatok a helyi bérpolitika kialakításában nagyobb szerepet kaptak. Az Építõk azt képviselték, hogy a különélési pótlék, az idénypótlék, a kiküldetés, és külszolgálat rendszerét a különleges szaktudásúak pótlékrendszerét, a béren kívüli juttatások: üzemi étkezés, szállásdíj, utazási kedvezmény, bölcsõde, napközi, a munkaruha, a vállalati üdültetés fedezetét, a vállalati nyereség alakulásától függetlenül a vállalatok rendelkezésére kell bocsátani.
1968. Az új gazdaságirányítási rendszerben megnövekedett a vállalati vezetõk egyszemélyi felelõssége, a vállalatok igazgatói nagyobb jog- és hatáskört kaptak, de nõtt a felelõsségük is. Ugyanakkor a munkahelyi szakszervezeteket a megfelelõ jog és hatáskörökkel alkalmassá kellett tenni arra, hogy mindazon kérdésekben, ahol a vállalat vezetõinek egyszemélyi hatásköre van, a szakszervezeti bizottságoknak is véleményezési, egyetértési és vétójoga legyen.
Ettõl az évtõl megváltozott tagdíj megosztás aránya. Az eddigi 30 % helyett 50 % maradt az alapszervezeteknél. Célja; a megnövekedett feladatok finanszírozása.
1969. Kormányhatározat jelent meg a kisipari, fogyasztási, takarék és lakás szövetkezetek mûködésérõl, amely azt jelentette, hogy az állami vállalatokkal egyenrangúnak és a szocialista gazdaság részének ismerték el õket.
1970. A munkásság reáljövedelme 1967-tõl 25 %-al növekedett. Megalakult az Országos Ifjúságpolitikai Tanács, melynek nagy része volt az ifjúsági törvény elõkészítésében, és hatálybaléptetésében.
1971. Az építõipar területén sokasodtak az ifjúsági és szocialista brigád klubok, szakkörök és mûvészeti csoportok. A mûvészeti együttesek száma ez évben elérte a 85-öt. Ezzel egy idõben az ismeretterjesztõ elõadások iránti érdeklõdés látványosan csökkent. Gyors ütemben fejlõdtek az ÉFÉDOSZ nemzetközi kapcsolatai. Ebben az évben összesen 408 fõ külföldi vendég tett látogatást a szövetségnél.
1972. Az „önmaga felé” fordult, fordított gazdaság látványos eredményeket mutatott fel. Ezzel együtt új feszültségeket hozott felszínre. A fõként a "második" gazdaság vállalkozásaiban, és a mezõgazdaságban elinduló fejlõdés miatt nõttek a reálbérek, háromszorosára növekedett a fogyasztás. Életforma váltást jelentett a háztartások gépesítése, általánossá vált a televízió terjedése, elérhetõvé vált a személygépkocsi és a külföldi utazás. Ugyanakkor a bérbõl és fizetésbõl élõk és képviselõik minden fórumon kifejezésre juttatták, hogy nehezen viselik a látványos jövedelem differenciálódást. Felvetették hogy a piac, a versenyszellem elõbb vagy utóbb magát a szocializmust sodorja veszélybe. A politika is visszavonulót fújt, veszélyt érzett, ezért úgy döntött, hogy az "alapvetõ dolgozó osztályok és rétegek közül általában a munkások, különösképpen a nagyüzemi munkások keresete növekedjen."
1973. Hogyan mûködött, milyen volt egy szocialista vállalat belsõ élete a 70-es évek elején?
Tekintsünk be egy valóságos vállalat belsõ életébe. A kiválasztott, középületek építésére szakosodott fõvárosi vállalat éppen ebben az évben ünnepelte 25. születésnapját. Az elsõ igazgató, Kun János így idézi fel a vállalati újság, gondosan fûzött, de más kissé sárguló lapjain az indulás idejét.
„1945. áprilisában kezdõdött, a MÉMOSZ-ban. Megbíztak az elhagyott építési vállalatok, majd az azokból alakult szövetkezet vezetésével. 1948. április 26-án a kormány a 3500/48 sz. határozatával – többek között – szövetkezetünket is államosította, melynek továbbra is vezetõje lettem. Legfontosabb feladatunk az volt, hogy az emberek bizalmát, rokonszenvét megszerezzük és az, hogy feladataink megoldására lelkesítsük õket…… Nehéz és kemény munka közepette értük el az 5000 fõt foglalkoztató nagyvállalat rangját, és alkottunk egyebek között olyan építményeket, mint a SZOT, a Bányász és az Építõk szakszervezeteinek székházait.”
Mit mondott a jubileum kapcsán a vállalat egykori SZB titkára, Fa Frigyes:
”Minden szempontból nehéz volt a kezdet, mind a vállalat, mind a dolgozói számára. Az újjáépítés alatt sokszor olajért, krumpliért, vagy csak becsületbõl dolgoztunk, de építettünk, helyreállítottunk, gyermekmenhelyet, hadirokkant otthont, kórházakat, munkáslakásokat. Az idõ közben elhaladt. A start emberei lassan kiöregednek. De itt van utánpótlás, a fiatalság. Vegyék át a stafétabotot, vigyék tovább az elõdök nagyszerû hagyományait: a becsületes munkát, és a hûséget .”
Az év elsõ lapszámának vezércikkében Balázs György igazgató mond köszönetet a teljes kollektívának, az 1972-es évben elvégzett kiemelkedõ teljesítményekért. Megtudhatjuk, hogy akkor adták át a Széchenyi hegyi Olimpia Szállót, a Villányi úti Pártfõiskolát és a Gazdasági Kamara Kossuth téri épületét. Mint írja ;
"Közös teljesítményünk kivívta a céghez látogató felsõ szintû állai és pártvezetõk, a szocialista és kapitalista országokból hozzánk érkezõ szakmai delegációk elismerését. …A hozzánk érkezõk egyértelmûen megállapították, hogy a Középületépítõ Vállalatnak sajátos belsõ hangulata van, az emberek ismerik és egy-egy szemvillantásból megértik egymást….”
Ugyanitt Szekeres József mb. párttitkár a beszámoló taggyûlések elõkészítésérõl és a novemberi KB határozatát követõ feladatokról tájékoztat. A Kévés György tervezte zuglói iskola könnyûszerkezetes épületének kivitelezésérõl helyszíni riport tájékoztat. Ebben megszólal a késõbbi elnök-vezérigazgató – akkor még építésvezetõ – Kreszán Albert, aki elmondja: A gyors építést külföldi technológiák segítették, többek között a Hollandiából származó „CLETON” álmennyezeti rendszer. Az „Arcok emberek” sorozatban Gábor János brigádvezetõvel készült riport olvasható. A Bulgáriában tett szakmai látogatásról, a várnai sportcsarnok építésérõl színes úti beszámolót készített a lap .
Az 1973. évi bérpolitikai irányelvekrõl megtudhatjuk, hogy fel kell számolni az egyenlõsdiségre való törekvést, mellõzni kell minden bérdemagógiát, de fel kell számolni az ügyeskedéseket is. Azt is megtudhatjuk, hogy ’73-ban a munkásoknál és a munkavezetõknél a KB döntése szerint; "tehát egy év alatt olyan mértékû bérfejlesztés következik be, amely megközelítõen azonos lesz az elõzõ három év bérfejlesztésével”.
Az elõirányzaton belül a munkások 1973. évi önerõbõl növelt átlagbére, a negyedik ötéves tervben elõirányzott 29243 Ft/fõ/év helyett 29649 Ft/fõ/év lesz, az alkalmazottaké pedig 33812 Ft/fõ helyett 33820 Ft/fõ. Ugyanakkor az eddigiekhez hasonlóan biztosítani kell a 20 nap körüli, év végi nyereségrészesedés kifizetését is.
A Szakszervezeti Bizottság február 19-én ülést tartott. Az ülésen részt vett Takács László elvtárs, az Építõk Budapesti Bizottságának titkára. A napirend az 1973-as bérfejlesztés volt, amely február 21-én kerül a Vállalati Szakszervezeti Tanács elé – nyilatkozta Hegedûs Sándor SZB titkár.
Tudósítást olvashatunk a vállalati, ipari tanuló képzésre való jelentkezési lehetõségekrõl, és a bérügyviteli osztály kollektívája által patronált gyermekotthonban történt látogatásról. Arató Jánosné „Elõrejelzés 2000-ig” címmel az iparág jövõjével, fejlesztési kutatási irányával foglalkozó 1972. december 4-8 között megtartott miskolci tanácskozásról ad tájékoztatást. Tájékozódhatunk az újítómozgalom eredményeirõl, a mûhelybizottságok munkájáról, jogi tanácsadásról, pontosabban a munkaügyi bíróságok változó eljárási szabályairól. Gregár Zoltán ez évben a Magyar Néphadsereg kiváló katonája lett, mint ahogyan arról az alakulatától érkezett fényképes levélbõl értesülhettünk. Az újság fényképes riportban köszönti a törzsgárda tagság nõi jubilánsait. Emõdi Andrásné könyvtáros és Forgó Tiborné statisztikai vezetõ egyaránt jó szívvel emlékezik vissza az Apró Antallal, Somogyi Miklóssal, Török Jánossal, Molnár Jánossal, Trautmann Rezsõvel együtt töltött MÉMOSZ-os évekre.
Természetes, hogy a Nõnapot ünnepi cikk köszönti, de a svéd építésügyi miniszter látogatásáról, Dudás János építésvezetõ által adott tájékoztatásról is tudósít a Középületépítõ újság.
Olvashatunk a vállalat büszkeségérõl: a balatonvilágosi üdülõrõl. Megtudhatjuk, hogy a 6 éve épült, 30 szobás üdülõben két hetes turnusokban, öt év alatt 3600 dolgozó és családtag töltötte nyári szabadságát. Akkor tervezték szintenként egy-egy TV meg vásárlását, de „magnózni, rádiózni már most is lehet”.
Öles betûk hirdetik, a Marx Károly Szocialista Brigád versenyfelhívását, amelyet a cég 25 éves fennállásának a tiszteletére hirdettek meg. Megtudhattuk, hogy átadták a belvárosi Parkolóházat, hogy nagy ütemben készül a Szovjet Tudomány és Kultúra Háza, de cikksorozatban ismerkedhetünk a legfontosabb építészeti stílusokkal is. Most éppen a román stílusról ír Jámbor Istvánné. A szakszervezeti kulturális nevelõ munkáról, a SZOT XXII. Kongresszusáról, az ÉFÉDOSZ XXXI. Kongresszusáról is tudósít a lap.
Mint a Középületépítõ júniusi számából megtudhatjuk a kormány ’70-es évtõl kezdõdõen többször tárgyalta az elektronikus számítógépek hazai gyártásának és széleskörû felhasználásának kérdését. A kormány 2038/1971.(XI.28.)sz. határozatában rendelkezett egy fejlesztési program indításáról. A Középületépítõ Vállalat is részt vett az ÉVM-ÉGSZI információs tanfolyamán. Hét dolgozó közül ketten programozói, egy folyamatszervezõi, négyen pedig rendszerszervezõi képzésben vettek részt.
A Szakszervezeti alapszervezet segélyezési módjáról, szervezettségi arányáról, 85 % (3602 fõs létszámhoz viszonyítva) és annak javítására tett kezdeményezésrõl olvashatunk a Tagszervezés címû, Varga Gáborné által írt cikkbõl.
Tudósítást közöl a lap az Építõipari Nemzetközi Tanács Balatonfüreden megtartott térelemes szimpoziumáról. A külföldiek és vállalatunk mellett a 21-es, 43-as, Veszprémi, és a Zala Megyei Állami Építõipari vállalat is részt vett.
Nagybetûs cím hirdeti, hogy "Lehet a vállalatunknál jól keresni!" A riportban Õsze Vilmos két gyermekes brigádvezetõ fejti ki gondolatait saját, és a vidéken élõ, de munkásszállón lakó sorstársai életérõl. Megtudhatjuk, hogy megvannak az engedélyek Mátyás hegyen, kezdõdhet a Kolostor - Toboz út vállalati lakótelep építése.
Fényképes riport tudósít a Dán vendégeink látogatásáról. Olvashatunk az újítási hónap meghirdetésérõl, díjazásáról, arról hogy a vállalati szintû "üzemi négyszög" döntött a Magyar Szocialista Munkáspárt, a SZOT és kormány által az üzemi demokrácia fejlesztése tárgyában kiadott határozat helyi végrehajtási tervezetének közzétételérõl, a Nyugdíjas Klub disznótoros vacsorájáról, és arról, hogy a Vadász György és Perczel Anna (BUVÁTI) által tervezett Budakeszi út 46/b. sz alatti 36 lakást, határidõre kiváló minõségben átadták.
Megtudhatjuk, hogy a vállalat elsõ volt aki OUTINORD zsaluzatot vásárolt és hozott be az országba. Ezzel a technológiájával épült a Venyige utcai munkásszálló, az OMFB Székház, az Európa Szálló is.
Október 11-én egész napos látogatást tett Kádár János a Mûszaki Egyetemen, ahol meglátogatta az általunk épített létesítményeket, többek között az egyetem számára megépített atomreaktort is. A KSZ-es fiatalok szabadságot követeltek a chilei hazafiaknak, és Corvalannak, de megtudhattuk azt is, hogyan készülnek, mit várnak a leendõ résztvevõk a szocialista brigádvezetõk decemberi konferenciájától.
Befejezésül egy hír kitüntetésrõl: Pest Buda és Óbuda egyesítésének 100. évfordulója alkalmából a Középületépítõ Vállalatot oklevéllel, Okulenszki László betonozó és szerkezetépítõ brigádvezetõt pedig a Munka Érdemrend ezüst fokozatával tüntették ki. Az õszi fordulók befejezésekor a Bp. Építõk labdarúgó csapata az NB II Keleti csoportjának a negyedik helyén állt.
1974. Az MSZMP KB 1974-es határozata alapján sorra születtek a határozatok a munkaviszonyról, üzemi demokráciáról, melynek intézményeiben a szocialista munkaviszony sajátos tartalmából fakadóan tulajdonosi és munkavállalói kollektív jogosultságok tükrözõdtek. A vállalatok számára elõírták, hogy helyileg szabályozzák az üzemi demokrácia fórumait és jogköreit. Ennek az idõnek a terméke a "termelési tanácskozás" a "szoc. brigádvezetõk értekezlete" és az "FMKT"-k "VMDB"-k. A munkahelyi szakszervezetek rendkívül erõs döntési, együttdöntési és vétó jogokat kaptak. A Kollektív Szerzõdés kötelezõ. Azt a szakszervezetek nélkül szabályozni, módosítani, munkarendet meghatározni, munkavédelmi szabályt kiadni, kitüntetést, jutalmat, egyéni bérfejlesztést adni új felvételes alapbér besorolását, munkásszállási ügyet, lakáskiutalást, kölcsönt intézni, VMDB tagokat változtatni nem lehetett. A munkahelyi szakszervezet önállóan döntött a vállalati szociális kulturális alapokról.
1975. További próbálkozások a közügyek iránt passzivitást mutató munkás és alkalmazotti tömegek érdeklõdésének felkeltésére, bevonására. Kísérletképpen 25-25 üzemben bevezették a munkásküldöttek, illetve a Bizalmi Testületek tanácskozását. A cél az volt, hogy szervezeti kereteket teremtsenek a termelésben közvetlenül résztvevõknek, hogy azok azonosuljanak a vállalat törekvéseivel. Mindezek lényegében eredménytelenek maradtak, a szakszervezet sem tudott eszközeivel élve, jelentõs önálló erõvé válni.
1980. A decemberben megtartott XXIV. SZOT kongresszus szerint a szakszervezetek önálló, de nem független hatalmi tényezõk. A gazdaság irányítást "sem tervutasításos - sem piaci" viszonyok jellemezték. A szakszervezetek pedig a "sem nem hajtószíj - sem nem klasszikus szakszervezet" állapotába kerültek. A hivatalos politika a "többet" helyébe a "jobbat" jelszót állította. A vállalati szakszervezeti és párttestületi gyûléseken hosszasan a hatékonyságról vitatkoztak az emberek…
1982.. Egyre nyilvánvalóbbá vált a szocialista országok általános és még csendes belsõ válsága. A szovjet-amerikai viszony, a "cserearányok romlása", az enyhülési folyamat megtorpanása alapvetõ kihatással volt a gazdaságra, és megfordítva. Építõipari vállalatok szintjén az éves mozgalmi felkészítõ oktatásokon már olyan alapvetõ kérdések merültek fel, mint pl. a szocializmushoz való viszony, a hatalom kérdése, ellenzéki csoportok megjelenése, mûködése, osztályviszonyok, rétegviszonyok, cigánykérdés, az egypártrendszer mûködése, az államadósság mértéke, aránya (6 milliárd dollár, de az éves export 8 százalékát teszi ki), a hogyan tovább, és az új növekedési pálya kérdései.
1983. A hivatalos MSZMP KB álláspont szerint (amely utolsó alkalommal értékelt) a szakszervezeti politikában nincs szükség alapvetõ változtatásra. Így háttérbe szorultak azok a nézetek, amely már akkor a teljes szakszervezeti intézményrendszer demokratizálását tartották szükségesnek. Ebben az idõszakban a közvéleményt erõteljesen foglalkoztatták a Lengyelországi események, a független Szolidaritás szakszervezet körül kialakult események.
1984. Építõipari vállalatok számára az állami pénzekbõl történõ beruházások kivitelezési jogának elnyeréséért versenyezni kell. Egyre inkább érvényesül az új elv: noszogatás helyett kemény ösztönzést!
1986. A szakmai szakszervezetekben született elõterjesztések, jelentések elemzések jelezték, hogy Magyarországon nemcsak gazdasági, hanem általános társadalmi, politikai, ideológiai és egzisztenciális válság alakult ki. A dolgozók azt a szakszervezetet keresték, amely a tagság érdekeit szolgálja, ugyanakkor a szakszervezeti munka legfeljebb a kulturális, sport tevékenységben tudta tömegvonzó képességét fenntartani. Az ágazati szakszervezetek mind keményebben, élesebben fogalmazták meg a munkavállalók gondjait. Ennek ellenére a SZOT 1986-ban megtartott XXV. Kongresszusának határozatai inkább a párt nézõpontját tükrözték, mint a valós szakszervezeti elképzeléseket.
1987. július 10. A SZOT állásfoglalást adott ki, amely a párt gazdasági és társadalmi kibontakozási programjához kapcsolódott. Az adóreformról nyilvánosan és írásban kifejtett szakszervezeti nézetek elsõ ízben tértek el a párttal való egyetértés szemléletétõl! Megkezdõdött az elsõ SZOT-on kívüli, párttól deklaráltan független szakszervezet szerezõdése az akadémiai kutatóintézetekben.
1988. A magyar történelem 1848-at a fordulat éveként tartja számon. 1988. megközelíti jelentõségét. A szakszervezetek országos tanácsának elnöksége május 6-án több rendkívül fontos kérdésben foglalt állást. Szó volt a kedvezményes üdültetés helyzetérõl, a készülõ társasági törvényrõl, és a tagság egyre differenciáltabbá váló érdekeinek képviseleti módjáról. Május 14-én megalakult a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete, majd néhány héten belül a SZOT keretein belül a Tudományos Dolgozók Szakszervezete. Az új szakszervezetek meghirdetett célja szerint fontos, hogy a társadalomban fölhalmozott gondok kezelésnek idõszakában a munkavállalók érdekeit a hatalomtól független szervezetek képviseljék, mert mint mondták: egy "sztálinista szakszervezeti modell" az antidemokratikus szervezetével és módszereivel erre nem lehet alkalmas. Július 21-én Gáspár Sándor helyett dr. Nagy Sándor lett a SZOT fõtitkára. A SZOT új vezetése 1988. júliusában felhívással fordult a szervezett dolgozókhoz, amelyben fordulatot, reformot és megújulást követelt az egész társadalomban és a szakszervezeti mozgalomban is. A felhívás támogatta a piaci viszonyok fejlesztését, igényelte piac társadalmi ellenõrzését, aktív foglalkoztatási politikát és állami munkanélküli segélyezést követelt. Követelte az érdekegyeztetésen alapuló bérmegállapodásokat. A felhívás kimondta egy új szakszervezeti törvény szükségességét. A szakszervezeten belül több demokráciát kért és ígért. "Legyen nyilvános a döntés elõkészítés és a döntéshozatal. A szakszervezeti apparátusokban nagy tudású szakértõk, és ne hivatalnokok dolgozzanak" tartalmazta az új üzeneteket a felhívás. A SZOT júliusi felhívását széleskörû tagsági vita követte. A válaszút elé került szakszervezeti mozgalom és a SZOT, 1988. december 2-4. között az építõk székházának kongresszusi termében országos szakszervezeti tanácskozásra gyûlt össze. Az Építõk Lapja így tudósított az eseményrõl:
"A több mint 1000 szavazati jogú küldött és meghívottak mellett részt vett az ülés munkájában és felszólalt Grósz Károly, az MSZMP fõtitkára, valamint Németh Miklós, a Minisztertanács elnöke. Az írásos anyaghoz Nagy Sándor a SZOT fõtitkára fûzött szóbeli kiegészítést. Hangsúlyozta, hogy a szakszervezeteknek nem lehet más alapelve, mint az önállóság, a szövetség és a szolidaritás. Szólt arról, hogy idõszerûvé vált új alapokmányt kidolgozni, és ennek szellemében a névváltoztatás lehetõsége is felmerült. Ezek szerint a jövõben a SZOT helyett a Magyar Szakszervezetek Demokratikus Szövetsége elnevezés lépne életbe. A küldöttek a szakszervezeti mozgalom helyzetérõl, megújításának fõ irányairól állásfoglalást fogadtak el. Ebben kimondták, hogy a szakszervezet olyan érdekvédelmi, érdekképviseleti szervezet, amely nem részese a hatalomnak, nem vállal felelõsséget a kormányzat és a párt politikai döntéseiért, azok végrehajtásáért. Az országos tanácskozás feladta kettõs funkció és demokratikus centralizmus elvét. Szakított a leninista-poszt-sztálinista szakszervezeti koncepcióval, kimondták a szakszervezetek pártoktól való függetlenségét, az állammal való új viszony kialakításának fontosságát"
Még ugyanezen év decemberében megalakult a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája, a kormány pedig felállította az Országos Érdekegyeztetõ Tanács intézményét.
1989. január 6. " Sztrájkjog, áremelések" címmel tudósított az Építõk Lapja a SZOT elnökség január 6-i ülésérõl. A Munka Törvénykönyvének módosításával kapcsolatban a SZOT titkára, Kósáné Kovács Magda elmondta, hogy
"a SZOT határozott tiltakozása nyomán a Kormány megváltoztatta álláspontját, így a sztrájkszabályozás önálló törvénybe kerül, továbbra is kötelezõ lesz a Kollektív Szerzõdés megkötése, és nem szûnik meg a bizalmiak egyetértési joga."
A SZOT elnöksége egyúttal jogosnak ítélte a dolgozók széles körében az áremelések hírére megmutatkozó felháborodást.
1989. január 27. " Miért zúg a nép" címmel az Építõk Lapja közölte G. Nagy János írását, melynek néhány sorát idézzük:
" Felelõtlenség és veszélyes látni és nem tudomásul venni azt, hogy a napjainkban már nem csekély azon családoknak, egyéneknek a száma, akik létminimum alatt élnek és egyszerûen már nincs mirõl lemondaniuk. Matematikai ismeretek nélkül is ki lehet számolni, hogy hónap végén mire futja a csekély nyugdíjakból, az alacsony keresetekbõl. … Napjainkban nem a nagy szavakra, demagógiára, az ellentétek szítására, a progresszív erõk megosztására van szükség, hanem realitásra és kölcsönös bizalomra, összefogásra és egységes cselekvésre."
1989. február 25. A Jurta színházban megkezdõdött a Szolidaritás Független Szakszervezet szervezése.
1989. szeptember, Megalakult az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT).
1989. október 27. Megalakult az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége. Elnök: Kreszán Albert, fõtitkár Koji László. Az ágazati partnerek összetétele: ÉFÉDOSZSZ: Somogyi Gyula, ÉVOSZ: Kreszán Albert, KÖHÉM: Karikás György, Országgyûlés építési bizottság elnöke: Nagyiványi András.
1989. december 9. Megalakult az Építõ-, Fa- és Építõanyagipari Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetsége (ÉFÉDOSZSZ). A felélénkült belpolitika építõmunkásokat és szakszervezeteiket érintõ kihatásait legtömörebben a fõtitkár kongresszuson elmondott beszámolója foglalta össze, ezért ebbõl idézünk néhány részt.
„Tisztelt Kongresszus! ….Most ennyi idõ távlatából úgy tûnik – figyelembe véve a négy, de különösen az utóbbi másfél év eseményeit -, mintha évtizedek, vagy legalábbis egy évtized telt volna el a legutóbbi kongresszusunk óta…. Az elmúlt évek, évtizedek téves elgondolásainak és gyakorlatának átértékelése megy ma végbe országunkban. Rá kellett jönnünk, hogy a magyar gazdaság egy olyan modellt másolt, vagy próbált megújítani, amely az ország eladósodásához, a fejlett ipari országoktól való elmaradás növekedéséhez vezetett. … Az eladósodás, a fizetésképtelenség réme Damoklesz kardjaként lebeg a lakosság feje felett. Azok feje felett, akik egy fillér hitelt fel nem vettek, és a kölcsönök felhasználásába nemhogy bele nem szólhattak, de még a hitelállomány nagyságáról sem lehetett tudomásuk. …. Az elmúlt több mint 40 esztendõ szakszervezetei tevékenységének értékelése elkerülhetetlen. Nem a mi kongresszusunk feladata ennek elvégzése, de szó nélkül nem mehetünk el a kérdés mellett.
A felelõsség fennáll, annak ellenére, hogy a hatalomban való részvétel korlátozott, esetenként látszólagos volt, és a korábbi politikai intézményrendszerben, döntéshozatali mechanizmusban lehetõség sem volt arra, hogy a munkavállalók, a tagság érdekei határozottan megjelenjenek és érvényre jussanak. … A gazdasági életbe, a gazdálkodásba, a termelésbe való beleszólás joga csak látszatjognak bizonyult, ennek következtében sok elképzelésünk és tettünk maradt a naivitás szintjén. Az sem mentesít bennünket teljesen, hogy mi, építõsök évekkel ez elõtt rájöttünk arra, hogy valódi feladatunk nem a vállalati, gazdasági vezetõi szerepek átvétele, hanem a bérbe, foglalkoztatási kérdésekbe, a munkafeltételek biztosításába való beleszólás, egyetértési jogkörünk e területeken történõ kibontakoztatása. …..Alapvetõ funkciónknak a jövõben az érdekvédelmet és érdekképviseletet tekintjük. Ez a funkció magába foglalja tagságunk szakai, anyagi, szociális, szellemi és kulturális érdekvédelmét és – képviseletét. Ez szövetségünk alapvetõ célja is.”
Megalakult az ÉFÉDOSZSZ Szövetségi Tanácsa, melynek összetétele az alábbiak szerint alakult: Somogyi Gyulafõtitkár, Sipos Szabolcs fõtitkár helyettes.
Magas- és tanácsi építõipari tagozat: Csorvási József a magas- és tanácsi építõipari tagozat titkára, Nyíri István a 31. Sz. ÁÉV szb-titkára, Lazarovics János a Fejér Megyei Tanép szb-titkára, Furák János a Kõfaragó és Épületszobrász-ipari Vállalat szb-titkára, Muzsai László a Gyõr Megyei ÁÉV szb-titkára, Vendég Jenõ az Alba Regia ÁÉV szb-titkára, Kocsis József a Szabolcs Megyei ÁÉV szb-titkára, Tóth József a Csomiép szb-titkára, Erdélyi Zoltán a Hajdu megyei ÁÉV szb-titkára, Sulyok Ernõ a Heves Megyei ÁÉV szb-titkára, Tóth Béla a Tolna megyei ÁÉV szb-titkára, Novák József a Zala Megyei ÁÉV szb-titkára, Farkas György a 43. Sz. ÁÉV szb-titkára, Katona József a Fõvárosi 3. Sz. Építõipari Vállalat szb-titkára, Hegedûs Zoltán a heves megyei Tanép szb-titkára, Szatmári Zoltán a Borsod megyei ÁÉV szb-titkára, Szalmás Jenõ a Komárom megyei ÁÉV szb-titkára, Kemecsei József a Középületépítõ Vállalat szb-titkára, Bánó István a Dutép szb-titkára, nyugdíjas felelõs.
Közlekedésépítési-, közúti-, mélyépítõ-ipari tagozat: Újvári Károly a közlekedésépítési-, közúti-, mélyépítõ-ipari tagozat titkára, Geiszt Csabáné titkár helyettes, Vetõ Gézáné a Mélyépítõ Vállalat szb-titkára, Galgóczi Zoltán a Hajdu Megyei KÉV szb-titkára, Czigány Lászlóné a Budapesti Közúti Igazgatóság szb-titkára, Kiss Imre az Aszfalt Kft. szb-titkára, Kovács István a Szegedi KIG szb-titkára, Kálmán Ferenc a Fejér Megyei KÉV szb-titkára.
Építõanyagipari tagozat: Nagy Lászlóné az építõanyagipari tagozat titkára, Porkoláb Imre az Éptek szb-titkára, Eckl Sándor az Eternit Kft szb-titkára, Semsey Attila a Pietra szb-titkára, Sági Lajos a Gránit szb-titkára, Brellos Ferenc a Cemü üb-titkára, Polder János a BVM üb-titkára, Kuron Andrásné a Kõszig szb-titkára, Forján Zoltán az Orosházi Üveggyár szb-titkára, Nagymihály János a Dél-alföldi TCSV szb-titkára, Somogyvári Gizella, a Cemü Rt. (Beremend) szb-titkára, Balogh Imre az építõanyagy-ipari tagozat nyugdíjas felelõse.
Faipari tagozat: Varga Imre a faipari tagozat titkára, Puskás Béláné a faipari tagozat titkárhelyettese, Csuka József a Fürlemho szb-titkára, Végh Tibor a Cardó Bútorgyár szb-titkára, Krázlik Antal a faipari tagozat nyugdíjas felelõse.
Vas- Szerelõipari tagozat: Mihalusz Antal a vas- szerelõipari tagozat titkára, Smáler István a Fûtõber szb-titkára, Dinnyés Lajos a Csõszer szb-titkára, Iványi László az Építõipari Fémszerkezetgyártó és Gépgyártó Vállalat szb-titkára, Csatlós István a vas- szerelõipari tagozat nyugdíjas felelõse.
Tervezõ-, kutató-, beruházó tagozat:
Makrai Magdolna a tervezõ-, kutató-, beruházó tagozat titkára, Rózsavölgyi Károly a tervezõ-, kutató-, beruházó tagozat titkárhelyettese, dr. Benkõ Imréné a Szikkti szb-titkára, Fügedi József a Pest Megyei Beruházó Vállalat szb-titkára, Vályi László a tervezõ-, kutató-, beruházó tagozat nyugdíjas felelõse.
Oktatási intézmények tagozata: Kajtárné Botár Borbála az oktatási intézmények tagozatának titkára, Márkus Károly az oktatási intézmények tagozatának titkárhelyettese, Szkrajcsics Pál a pécsi 506. Sz. Szakmunkásképzõ Intézet munkatársa, Ihász Ferenc a veszprémi 306. Sz. Szakmunkásképzõ Intézet munkatársa, Temessy András a pécsi 508 sz. Szakmunkásképzõ Intézet munkatársa, Kiss Bálint József a budapesti 31. Sz. Szakmunkásképzõ Intézet nyugdíjas felelõse.
1989. Az év fontos történéseihez tartozik még, hogy hatályba lépett az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. tv. és a sztrájkjogról rendelkezõ 1989. évi VII. tv.
IV. Rész Az ÉFÉDOSZSZ-tól a MÉMOSZ századik születésnapjáig
1990. január 5. Kapcsolatfelvétel az ÉVOSZ, az ÉFÉDOSZSZ magasépítõ, közútépítõ és tervezõ - kutató tagozatai között. Közös tervük az érdekképviseleti törvény elõkészítésének kezdeményezése, ágazati KSZ kidolgozása, majd a vállalti kollektív szerzõdések megkötésének elõsegítése.
1990. március 2 – március 4. megalakult a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége. Az eseményrõl az Építõk Lapja az alábbiak szerint adott tudósítást:
„Március másodikától negyedikéig a Budapest Kongresszusi Központban végezte munkáját a szakszervezetek XXVI. és az MSZOSZ alakuló kongresszusa. Elsõként Nagy Sándor a SZOT fõtitkára, az Országos Koordinációs Tanács elnöke tartott vitaindítót a kongresszusi beszámolóról és a szakszervezeti mozgalom helyzetérõl, jövõjérõl. A méltán történelminek nevezett kongresszusnak nem kisebb feladata volt, mint alapot teremteni ahhoz, hogy stratégiát jelöljön ki, mégpedig elfogadható tartalommal a megújulás érdekében. Az utóbbi idõben ugyanis felerõsödött az erõs szakszervezeti érdekképviselet igénye. A csaknem ezer küldött az elmúlt négy esztendõ munkájáról szóló beszámoló megvitatásával, a múlt hibáitól való elhatárolódással döntött a SZOT megszüntetésérõl, majd hosszas vita után 86 önálló szakszervezet az alapokmány elfogadásával, a munkavállalók érdekképviseletére és érdekvédelmére, létrehozta a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségét.
Döntött továbbá a vagyonkezelõ részvénytársaság létrehozásáról, megvitatta a szövetség programját és megválasztotta annak tisztségviselõit. Az MSZOSZ elnöke Nagy Sándor, elnökhelyettesei pedig Sándor László és Szegõ Andrea lettek.
Szakszervezetünk képviseletében hárman szólaltak fel: Muzsai László , a Gyõr Megyei ÁÉV szb-titkára és Kajtárné Botár Borbála, az oktatási intézmények tagozatának titkára. Nagy Lászlóné, az építõanyag-ipari tagozat titkára írásban adta be hozzászólását. Mihalusz Antal, a vas-szerelõipari tagozat titkára a szövetség programjához tett kiegészítõ javaslatokat.”
Néhány gondolat a Szövetség akcióprogramjából:
"Az 1990-es év legfontosabb feladata, hogy a szakszervezeti szövetségben beinduljon az ágazati, szakmai érdekegyeztetés fórumrendszerének kidolgozása. Ennek során el kell kezdeni az ágazati, szakmai keret kollektív szerzõdések rendszerének kidolgozását. Teendõk:
· Tapasztalatcsere szervezése az ágazati megállapodások helyzetérõl, lehetõségeirõl
· Szakszervezeti kerekasztal kezdeményezése az ágazati érdekegyeztetésrõl
· Az ágazati érdekegyeztetéssel kapcsolatos nemzetközi tapasztalatok közreadása, nemzetközi szemináriumok szervezése
· Az ágazati kollektív szerzõdésekre, valamint az ágazati béralkura vonatkozó ajánlások kidolgozása
· A területi érdekegyeztetés intézményrendszerének kiépítése
· A regionális érdekegyeztetés tematikájának és fórumrendszerének megalapozása
· A szakszervezetek területi érdekképviseletének koncepcionális és szervezeti megalapozása
· Az állami vállalatok társaságokká alakításával és privatizációval kapcsolatos szakszervezeti feladatok
· Ki kell dolgozni a gazdasági társaságokra alkalmazható keret kollektív szerzõdések sémáját"
A Kongresszus határozott a SZOT vagyonról. „A szakszervezet vagyona a szakszervezeti tagságé, és az eddig külön kezelt ingatlan vagyont visszajutatja a tagokat képviselõ valamennyi mûködõ és a kongresszus idõpontjáig bejegyzett tagszervezetnek.”
1990. március 23. A Vegyipari Dolgozók Szakszervezete úgy döntött hogy a jövõben Autonóm Szövetségként kíván mûködni.
1990. április 23-a. Az MSZOSZ elnöke személyes hangú levelet írt a 10 fejlett iparú ország 15 szakszervezeti központjához.
…….” Mint arról korábban elküldött levelünkbõl már értesülhettek, március elején megtartott kongresszusunkon megalakult a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége. A szövetséghez eddig 3,4 millió szervezett dolgozót tömörítõ, 80 tagszervezet csatlakozott. Az uj szövetség az érdekvédelem klasszikus feladatához visszatérõ, európai értelemben modern szervezetként kívánja alapvetõ hivatását, a munkavállalók érdekeinek védelmét, képviseletét ellátni. az MSZOSZ mély, elhúzódó gazdasági válság, kiélezett szociális szociális feszültségek közepette kényszerül szembenézni uj kihívásokkal ; a növekvõ foglalkoztatási gondokkal, az egyre nagyobb méreteket öltõ munkanélküliséggel, a növekvõ inflációval, a tulajdonváltással, ezen belül a dolgozói tulajdonlás feltételeinek megteremtésével. … Tervezzük egy, tagszervezetek érdekvédelmi munkájához segítséget nyujtó szolgáltató hálózat létrehozását. A hálózat munkaerõpiaci szolgáltatásokat biztosítana, segítséget nyújtana a helyi konfliktusok kezeléséhez, a kollektív szerzõdések megkötéséhez. A vállalati átalakulásoknál a munkavállalói érdekek védelméhez adna tanácsot és segítene a legkülönbözõbb jogi, pénzügyi, gazdasági kérdésekben. … Kérjük, hogy mielõbb juttassanak el hozzánk olyan tanulmányokat, amelyek bemutatják az önök országának és szakszervezetének gyakorlatát a munkaerõpiaci intézményrendszer kiépítésében, az átképzésben, a gazdasági folyamatok elõrejelzésében, a kollektív tárgyalásban, a béralku mechanizmusában.
Hasonlóképpen megújításra, technikai fejlesztésre szorul a szakszervezeti mozgalom napilapja is. A Népszava – amely valamennyi magyar szakszervezet lapja – színvonalas megjelentetéséhez jelentõs technikai fejlesztésre van szükség, amelyhez szívesen vennénk szakszervezetbarát külföldi tõke részvételét.
Ezen túlmenõen már a közeljövõben szeretnénk az Önök szakembereinek segítségét kérni a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége különbözõ szervezeteiben és szintjein dolgozó szakértõk szakmai felkészítéséhez, elsõsorban a kollektív tárgyalások, béralkuk tartalmát és technikáját érintõ kérdésekben.”
Forrás: Szakinfó, 1990. 1. száma
1990. május 15. A "rendszerváltó" országgyûlési választásokat követõen, az ügyvezetõ miniszterelnök Németh Miklós részére az MSZOSZ elnöke, az alábbi tartalmú levelet küldte meg:
„Ezúton tájékoztatom, hogy a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségi Tanácsa május 14-én állást foglalt a kétharmados képviselõi szavazattöbbséggel elfogadandó törvények listájáról. Ennek kapcsán az MSZOSZ Szövetségi tanácsa nehezményezi, hogy a pártok megállapodása alapján a parlament napirendjére kerülõ, a kétharmados képviselõi szavazattöbbséggel elfogadandó törvényekrõl szóló javaslatból kimaradt több, a munkavállalók szempontjából fontos, sarkalatosnak minõsülõ törvény.
Az MSZOSZ Szövetségi tanácsa éppen ezért kezdeményezi hogy a kétharmados többséggel elfogadandó törvények listája egészüljön ki: az igazságszolgáltatás rendjérõl; a gazdasági és társadalmi érdekképviseletek mûködését érintõ; a Polgári Törvénykönyvrõl, a Polgári eljárásról, a Munka Törvénykönyvérõl, a Büntetõ eljárásról és a szabálysértésekrõl, valamint a parlament elé kerülõ adókról szóló törvényekkel. Kérem, hogy törvényhozói munkájuk során az MSZOSZ Szövetségi Tanácsa állásfoglalását mérlegelni szíveskednek.”
Forrás: Szakinfó
1990. május 18. Németh Miklós válaszában megállapítja hogy a szakszervezet álláspontja a tárcákat nem kötelezi a jogszabályok hatályon kívül helyezésére. Módosítás kezdeményezésérõl a jogalkotás folyamatában szó lehet. Egyebekben nem látott okot arra, hogy a kifogásolt Minisztertanácsi határozatot visszavonja.
1990. május 23. Az új kormány letette az esküt, és közzétette a Nemzeti megújhodás programját. Az alábbi bevezetõ ajánlás Antall József miniszterelnök 1990. május 22-én az Országgyûlésben elmondott programbeszédébõl való:
"… Ha az új kormány a nép kormánya, amely végleg leváltja az elnyomatás rendszerét, végrehajtja az áttérést a szabadság rendszerére, akkor az államot és annak szerveit többé nem szabad azzal a bizalmatlansággal tekinteni, amely az elnyomatás eszközeinek járt ki korábban. Ezért most errõl a helyrõl fordulok a magyar néphez, hogy vesse ki magából a bizalmatlanság évtizedes, évszázados beidegzõdéseit, tekintse az intézményeket magáénak, amelyek az õ érdekében, védelmében, szolgálatában mûködnek. Így álljon a magyar nép bizalommal és kritikával új állama, országgyûlése és kormánya mögé."
A Nemzeti Megújhodás programja a rendszerváltás elõzményeirõl, és a munka világát érintõ jövõrõl az alábbiakat tartalmazza:
"Magyarországon forradalom zajlott le. Lassú, békés, "fáradt" forradalom, amely már hosszú ideje készülõdött, s amelynek célja, hogy "államból" hazába jusson. E forradalomnak voltak elõjelei: a környezet rombolása miatt a Dunát védõ megmozdulások: a "másként gondolkodók" találkozói, a "szamizdat"-ok; az egyre nagyobb tömegek csendes, de konok ellenszegülése a "létezõ szocializmus" mûködésképtelen, ember-ellenes rendjével, majd felemelõ ünnepi pillanatok következtek. A szolidaritás nagy pillanata 1988. július 27-én a Hõsök terén, a romániai falurombolás és nemzetiségi elnyomás miatt tiltakozva. Az esztelen Duna-gát építés és a diktatúra elleni tüntetés 1988. szeptember 12-én. 1988. október 23-án a diktatúra megtiltva minden emlékezést még megmutatta fogyó hatalmát, de 1989. március 15-én Budapesten már nem voltak az utcán derûsen ünneplõ óriási tömegben a "rend fenntartói". 1989. június 16-án eltemettük 1956. mártírjait és meghasadtak a Kádár-rendszer történelmi alapjai. 1989. október 23-án szabadon ünnepeltük a magyar forradalmat, és ez az új magyar köztársaság kikiáltásának napja lett. Ez év tavaszán szabad választáson döntött az ország népe az országgyûlés összetételérõl, és 1990. május 23-án végre felesküdött három párt, a Magyar Demokrata Fórum, a Független Kisgazdapárt, és a Keresztény Demokrata Néppárt koalíciós kormánya az új magyar köztársaság elsõ felelõs kormánya. A kormány hivatalba lépésekor a Nemzeti megújhodás programjának irányelveiben leszögezte, hogy a szabadság, a nép, a gazdasági fordulat kormánya, európai kormány kíván lenni. Célja olyan teljes fordulat végrehajtása, amely megállítja a nemzet további süllyedését az általános, minden téren megmutatkozó válságból, és kivezeti abból az országot. Ez minden polgártól áldozatot, erõfeszítést kíván, de végrehajtható. Céljaink, törekvéseink hosszú évszázadok óta elõször megegyeznek a világ meghatározó politikai és gazdasági hatalmainak általános céljaival is… Az új célok megvalósításában a kormányzatnak sajátos szerepe van. Segítenie kell az egyének és közösségek valódi tulajdonának újjáépítését, a piacgazdaság kiépítését, és az állami intézmények demokratikus megosztását."
A program egyik legrövidebb fejezete foglalkozik a munkaerõpiaci politikával. Ennek néhány mondatát idézzük:
· "a kormányzat támogatja a munkaerõpiaci kereslet és kínálat alkalmazkodását elõmozdító rugalmas foglalkoztatási formákat, az osztott, ill. a részmunkaidõs munkavégzést.
· a munkaerõpiaci politika és kormányzati szerepvállalás megújítás, mind az ezzel összefüggõ döntéshozatal, mind a különbözõ eszközök finanszírozása területén lényegi változásokat feltételez. A munkaerõpiac mûködéséhez kapcsolódó valamennyi területen (foglalkoztatás, szakképzés, munkafeltételek, bérezés) megnõ a fõ társadalmi partnerek, munkaadók, munkavállalók, önkormányzatok és a kormányzat között létrejövõ intézményes érdekegyeztetés, kollektív tárgyalások és megállapodások jelentõsége. A finanszírozás terhei is közöttük oszlanak meg.
· A gazdaság azon területein, ahol a munkavállalói érdek mellett reális munkaadói érdek és magatartás jelentkezik, - a tényleges versenyszférában-, a bérek a munkaadók és munkavállalók között létrejövõ intézményes érdekegyeztetés(kollektív tárgyalások) által határozódjanak meg. Az államnak elsõdlegesen az érdekegyeztetés feltételrendszerének biztosításával, szolgáltatások nyújtásával kell segíteni ezt a folyamatot."
Forrás: Nemzeti megújhodás programja
1990 május 25. Szakszervezeti kerekasztal tárgyalások kezdõdtek. Résztvevõk; ÉSZT, LIGA, MSZOSZ, Munkástanácsok Szövetsége, Szolidaritás Szakszervezet. Kinyilvánították egyenjogúságukat és érdekeltségüket a makro szintû tárgyalások folytatásában és a szakszervezeti vagyonra vonatkozó megállapodás kidolgozásában. Az MSZOSZ elnöke fentiekrõl tájékoztatta az Országgyûlés elnökét és a parlamenti pártok képviselõcsoportjának vezetõit is.
„ A vagyoni kérdések rendezésére, konkrét módszerére és ütemezésére vonatkozó feladatokat május 22-tõl kívánjuk megvitatni a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségén kívüli szakszervezetekkel. Az MSZOSZ Szövetségi Tanács május 31-én tûzi napirendjére, vitatja meg és foglal állást a korábbi SZOT vagyonra és az üdültetésre vonatkozó kérdésekben.”
1990. június 8-án megalakult a Szakszervezetek Együttmûködései Fóruma.
1990. július 14. A Herendi Porcelángyárból elindult és megalakult a Munkástanácsok Országos Szövetsége.
1990. szeptember. A rendszerváltó politika szintjén pluralizmusról, demokráciáról, a szociális piacgazdaságról és a szociális védõhálóról, egy minden tekintetben jobb világról szóltak a hivatalos szövegek. Eközben a végeken viszonylag csendben, életre szóló drámák játszódtak le. Csendben, mert a fejlõdés érdekében valakiknek az áldozatokat is meg kellett hozni. Az Építõk Lapjának egyik, "Demokratikusan kirúgtak mindenkit" címmel, a balassagyarmati KÕPORC helyi gyárának bezárása kapcsán készült riport néhány mondatának közzétételével a munkanélkülivé vált építõmunkások tíz és százezreinek hasonló sorsára kívánunk emlékezni és emlékeztetni .
"Szedõ Lászlóné (26évet "húzott le" a gyáregységben) csoportvezetõ. Tavaly év elején Somkúti Béla igazgató még azt mondta : nemcsak kenyér de kalácska is lesz még itt asszonyok… Most meg temetünk. Eltemetjük a múltat, munkánkat az itt töltött idõt. A gaz kinõtt a gyár udvarán. A mûhelyekben vagyonfelmérõk járnak. A dolgozóknak meg kiadták a munkakönyvüket… A felmondás szövegét immár kívülrõl tudja csaknem 400 dolgozó. Annyiszor elolvasták! Egyformán szólt mindegyikükhöz minden betû. Csak a munkaviszonyban töltött évek, a nevek, a felmondási idõk változtak. Hát igaz lehet ez? Csak ilyen egyszerûen megy ez az egész?
Barkó Józsefné (22évig dolgozott a gyáregységben). Legalább írták volna oda , hogy érdemei elismerése mellett. Igaz sosem tartottuk különösebben fontosnak nagy dobra verni, hogy mi itt mindannyian, erõnkhöz mérten tisztességesen dolgozunk és teljesítünk. Ez nem érdem hanem kötelesség. Mi legalábbis így gondoljuk. Megfellebezem a felmondási ítéletet…"
1990. szeptember. Az ekkor már egyszerûbb kivitelben, de még rendszeresen megjelenõ Építõk Lapjában jelent meg az alábbi cikk:
„ÉFÉDOSZSZ-alapítvány a munkanélküliekért. Többen érdeklõdtek, van-e további hír az ÉFÉDOSZSZ által meghirdetett munkanélküli segély-akcióról. Az építõk szakszervezeti szövetsége egy hónapja 5 millió forintos kezdõtõkével alapítványt létesített, amely a tagdíj-megtakarításokból vált lehetõvé. Késõbb a szövetségi tanács az újabb megtakarításokból 10 millió forintra emelte az alaptõkét. A legújabb hír, az Építészeti Múzeum létesítésére felajánlott és befizetett összegekbõl eddig 750 ezer forint érkezett.
Mivel azt is többen kérdezték milyen módon lehet az ÉFÉDOSZSZ a munkanélküliekért alapítványra további adományokat küldeni, ezúttal közöljük a jelenlegi (egyenlõre ideiglenes) számlaszámot: MHB 222-10300-7179. Erre a csekkszámlára várjuk a kollektívák további adományait. A szám megváltozását a lapban közöljük. Már 10 millió 750 ezer forint gyûlt össze eddig!
A segélyezés módjára, a segélyezettek körének meghatározására ÉFÉDOSZSZ szintû szabályozás készül. Ennek végeredményérõl is tudósítunk. Három hónap múlva – a kamatokból – a segély fizethetõ.”
1990. A vállalati szakszervezeti bizottságok, ill. az általuk mûködtetett munkahelyi könyvtárak nagyjából eddig az idõpontig külön térítés nélkül, rendszeresen az alábbi kiadványokhoz jutottak, juthattak hozzá: HVG, Kortárs, Könyvtáros, Könyvtári Figyelõ, Magyarország, Mozgó Világ, Valóság, Adó, ÉGSZI gyorsjelentés, Közlekedési és Hírközlési Értesítõ, Közgazdasági Szemle, Magyar Közlöny, Munkaügyi Közlöny, Munkaügyi Szemle, TB Közlöny, Társadalmi Szemle, Figyelõ. Ebben az idõben kezdõdött meg a vállalati-szakszervezeti könyvtárak, és könyvállományuk felszámolása is.
1991. január. A szakszervezeti "kerekasztal " február 7-én feloszlott. Nem értve egyet a szakszervezeti vagyon felosztás alapjául szolgáló szakszervezeti megmérettetés kérdésével. Az új konföderációk azt a véleményt képviselték, hogy a régi szervezeteket csak „ a nehézségi erõ, a tagság , az apátia, a vagyon, a szakszervezet bürokráciája” tartja össze.
1991. február. AZ ÉFÉDOSZSZ tisztségviselõi részére Bertil Whinberg, a svéd építõipari dolgozók szakszervezetének elnöke a svéd érdekegyeztetési modellrõl, majd Ulf Alsp, az Építõipari Szakszervezetek Nemzetközi Szövetségének elnöke tartott Dr. Szira József tolmácsolásában tájékoztatást. Mint elmondta, "úgy látom, hogy ebben az átmeneti állapotban a magyar dolgozóknak nagyon nagy szükségük lenne a védelemre. Sajnos azoknak a nyugati cégeknek, akik mostanában idejönnek, nincs igazán szükségük a szakszervezetek jelenlétére. Igyekeznek kihasználni a légüres teret. Azt látjuk, hogy kormányuk nem érdekelt a szakszervezetek erejében azt pedig tudjuk, hogy a polgári kormányok általában nem érdekeltek a szakszervezetek megerõsítésében. Inkább érdekeltek megosztásukban, szétaprózásukban. Természetes ez, mert nem akarnak maguknak és a magánmunkáltató barátaiknak erõs ellenfelet."
1991. május. Az ÉFÉDOSZSZ Szövetségi Tanácsa ülést tartott. Téma a munkanélküliekért alapítvány mûködtetése. A testület a számítását az alapján végezte el, hogy a 180 ezer aktív szakszervezeti tag 1-2 éven belül kb. 30-35%-kal fog csökkenni a nagyarányú létszámleépítések miatt, amely elsõsorban a magasépítõ vállalatokat és a magasépítõ tagozat szervezeteit sújtja.
1991. május 6. Huszonnyolc vállalat képviselõit hívta össze rendkívüli megbeszélésre az ÉFÉDOSZSZ. Azokat, akik bekerültek az építõipari privatizációs programba. Az ÁVÜ meghívott programigazgatója elmondta, hogy csak a vállalat elsõ számú vezetõivel kívánnak tárgyalni és együttmûködni. Minden vállalatnál lesz kijelölt tanácsadó, azokkal lehet konzultációt folytatni. A cégek segítésére dr. Takács György az ÉTOSZ munkajogi szakigazgatója kapott felkérést, azzal, hogy az ÁVÜ által ajánlott szerzõdések jogi tarthatatlanságait tárja fel. Tóth Béla, a Tolna megyei ÁÉV részérõ megjegyezte: Itt hallott elõször a pártállami diktatúra módszerét is felülmúló, cégeket és igazgatóit egyaránt megfélemlítõ szerzõdésekrõl. Õk, amit lehetett, üdülõket, sportlétesítményeket már alapítványba vitték…
1991. május. Wolfgang Müller, a német, Arne Johansson, a dán építõk képviseletében adtak tájékoztatást saját érdekegyeztetési gyakorlatukról. Az ÉFÉDOSZSZ szövetségi tanács megtárgyalta Dr. Mocsáry József által a szövetség felkérésére készített "Van kiút" címû társadalmi-gazdasági programot.
1991. évi XXVIII. tv. a szakszervezeti vagyon védelmérõl, a VIKSZ létrehozásáról
1991. évi XXIX. tv. a „Munkavállalói tagdíjfizetés önkéntességérõl”
1991. november 11. Az MSZOSZ rendkívüli kongresszust tart, Dr. Szegõ Andrea alelnök visszahívása ügyében. Az új kormány meghívott munkaügyi minisztere Dr. Kiss Gyula hozzászólásában meghirdette az "egyenlõ elbánás - az esélyegyenlõség - és a cselekvési kompetencia" elveit. Ekkor hangzott el Sóki Gyula elhíresült reagálása: "Miniszter úr! Lehet hogy szabadon választottunk, de ilyen rosszul még soha!"
1992. január. A Szakinfó januári cikke: „Váltóállítás avagy privatizáció” címmel a Közép-Kelet Európai tapasztalatokról közöl körképet . „Az összes európai állam, szocialista ország elindult a rendszerváltás útján. Ez a mozzanat eleve megkülönbözteti térségünkben a privatizációnak nevezett folyamatot a nyugati privatizációktól. A rendszerváltás öt egymással összefüggõ mozzanatból áll: a tulajdoni viszonyok átalakítása; tõkés intézmények megteremtése; a világgazdasághoz való új típusú kapcsolódás feltételeinek megteremtése; az állami szerepvállalás újragondolása; a gazdasági stabilizáció amely feltétele és egyben eredménye is az elõzõ négy mozzanatnak.
A kelet-európai szabályok a privatizációban, különösen a külföldi tõke kezelésében sokkal liberálisabbak mint a nyugat európaiak. Ezen belül is a legliberálisabbak a szabályozások Magyarországon."
1992. február 5. Az ÉFÉDOSZSZ sztrájkbizottságot hozott létre, hogy az MSZOSZ és tagszervezetei által meghirdetett figyelmeztetõ sztrájkot támogassa. A sztrájk meghirdetésének oka: az adórendszere, a tisztességes megélhetés feltételeinek biztosítására, a munkanélküliség kezelésére és a privatizáció folyamatainak ellenõrzésévre vonatkozó szakszervezeti tárgyalási követelések támogatása.
1992. május 20. Az Építõk Szövetségi Tanácsa Dr. Takács György elõterjesztésében tájékoztatást hallgatott meg az új Munka Törvénykönyv szabályairól. Sipos Szabolcs az új Ágazati Kollektív Szerzõdésrõl és a bértárgyalásokról adott tájékoztatást.
A költségvetés tárgyalása során felmerült, hogy a szövetség gazdálkodásában 41 millió forint hiány keletkezett. A szövetség állományába tartozó létszám ebben az idõpontban; a Szövetség által megválasztott vezetõ tisztségviselõk mellett: 13 fõ szakértõ, 14 fõ TB, pénzügyi, gazdasági szakember, 5 fõs szerkesztõség, 53 fõs gondnokság, 21 fõs konyhai létszám, 18 fõs tagozati státusz, 32 fõs területi státusz, nyomda 5 fõ, gépkocsivezetõ 5 fõ, könyvtárhoz tartozik 3 fõ, mûvészegyütteshez 4 fõ. A szövetség személyi állományból, és a növekvõ munkanélküliségbõl eredõ terhek (csökkenõ tagdíjbevételek, növekvõ összegû munkanélküli alapítványi támogatási igény) ismeretében a Szövetségi Tanács nehéz döntésekre kényszerült. Létszámleépítés, és vagyonfelélõ költségvetés! Az új Üzemi Tanács választások elõkészítésével a testület munkabizottságot bízott meg.
1992. július. Hatályba lépett az 1992 évi XXII. tv. a Munka Törvénykönyv, és a Munkavállalói Résztulajdonosi Programot szabályozó 1992 évi LI. Törvény. Megjelent az állami vállalatok átalakulásáról szóló törvény.
1992. szeptember 10. A konföderációk egyezséget kötöttek a szakszervezeti vagyon felosztásáról. A megállapodás szerint a vagyonból az MSZOSZ 43 %-os, a LIGA és a Munkástanácsok 32 %-os, az ÉSZT, a SZET és az Autonómok 21 %-os arányban részesültek.
1992. szeptember 15. az ÉFÉDOSZSZ és az ÉVOSZ aláírta az Építõipari Ágazati Kollektív Keretszerzõdést amely az ilyen tipusú megállapodások között az elsõ volt.
1992. december 23. Rendkívüli ülést tart az ÉFÉDOSZSZ Szövetségi Tanácsa. A szövetség fõtitkár helyettesének aláírásával 76 millió forint értékû „váltó” kibocsátására kerül sor a Mezõbank felé, amelyen a garanciavállalás hamisított volt. A testület azonnal vizsgálóbizottság felállításáról és feljelentés megtételérõl hozott döntést.
1993. január 15. Építõk Szövetségi Tanácsa rendkívüli ülésén mérlegelik a pénzügyi válság nyomán kialakult helyzetet, hitelezõ pénzintézet bevonásának a lehetõségét. Döntöttek arról, hogy a mûködésképességet fenntartása mellett csõd egyezségi tárgyalásokra kell felkészülni. A vizsgálatok szerint a hiányok végösszege várhatóan meghaladja a 250 millió forintot. Felmerült, hogy a székház megterhelése jelentheti az egyedül megoldást. Döntés született arról, hogy 21 napon belül Országos SZB titkári értekezletet, majd rendkívüli kongresszust kell összehívni.
1994. február 3. Országos SZB titkári értekezlet, 460 fõ résztvevõvel. A szövetség elnöke Somogyi Gyula, és elnökhelyettese Sipos Szabolcs miután tájékoztatást adtak a kialakult helyzetrõl és a hatósági eljárás eredményeirõl, lemondtak vezetõi megbízásukról és rendkívüli felmondással saját munkaviszonyukat is megszûntnek tekintették. A titkári értekezlet döntött a rendkívüli kongresszus március 5-i összehívásáról, a vezetõ tisztségviselõk rendkívüli felmondását pedig nem fogadta el.
1993. március 5. Rendkívüli Kongresszust tartott az ÉFÉDOSZSZ, amely Nagymihály Jánost bízta meg az elnöki teendõk ellátásával, egyúttal döntött a hitel felvételéhez szükséges döntésekre való felhatalmazásról.
1993. október 3. Egyesülési kongresszust tartottak a magyar szociáldemokrata pártok. Az MSZDP a Szociáldemokrata Néppárt, és a Független Szociáldemokrata Párt. Elnök Király Zoltán.
1993. Üzemi tanácsi választások és TB önkormányzati választások. A választásokon az MSZOSZ és az MSZOSZ-hez tartozó szervezetek nagyarányú támogatást kaptak a munkavállalóktól, illetve az állampolgároktól.
1994. Az ÉVOSZ 1994. május 28-ra egyoldalú döntésével felmondta az Építõipari Ágazati Kollektív Keretszerzõdést.
1994. szeptember. Nagy ütemben zajlanak a Társadalmi Gazdasági Megállapodás (TGM) elõkészületei, melynek meghirdetett alapfilozófiája "a kormány nem tekinti a politika alakítását saját belügyének." A megállapodás elmaradása is üzenet értékûnek bizonyult.
1995. április 12. Megérkezett a Bokros Lajos pénzügyminiszter megszorító csomagterve, amely a következõ parlamenti választások tanulsága szerint mély nyomokat hagyott a választópolgárokban is.
1995. Ismét törvény által meghatározott idõpontban került sor az Üzemi Tanács választásokra. A két választásnak (1993.évi és az1995.évi) nagy volt a tétje. A választások eredményének összesítése alapján megkezdõdtek minden ágazatban, így az ÉFÉDOSZSZ tagszervezetei között is a vagyonmegosztó tárgyalások. Erre külön törvény kötelezte a szakszervezeteket.
1994. október 6. Az ÉFÉDOSZSZ az ÉVOSZ-szal közös sajtótájékoztatót tartott az építõipari fekete munka és fekete foglalkoztatás elleni közös fellépésrõl.
1995. június 4. Építõs Szakszervezeti "Kerekasztal" Sándor László MSZOSZ elnök vezetésével. A megbeszélés résztvevõi az ÉFÉDOSZSZ tagszervezetei és az önállóságot választó ÉDÉSZSZ, KIGDSZ és a Magyar Szakképzési Szakszervezet ismételt együttmûködésének útját, a vagyon közös mûködtetésének és az adósság kezelésének módját keresték, és meg is találták.
1996. október 3. Az ÉFÉDOSZSZ Kongresszusa úgy döntött, hogy az adósságok rendezése érdekében a székházat részben, vagy egészben el kell adni.
1996. november 8. Parlamenti vitanap az építés ügyérõl. „Önálló kormányzati képviseletet az építés ügyének!”- kérték egybehangzóan a munkavállalók és a munkaadók képviselõi.
1996. december 18. Konzultációs megbeszélés az ÉVOSZ székházában. A szociális partnerek annak útját keresték, hogy az EU és a szabályozottság irányában hogyan és milyen lépéseket kellene tenni.
1997. augusztus 28. Az ÉFÉDOSZSZ és az ÉVOSZ 5 tagvállalata aláírják az Építõipari Ágazati KSZ szövegét, amely részükre kötelezõ, a többi cég részére csak ajánlás.
1998. február 27. Az ÉFÉDOSZSZ tagszervezetei és a kivált ÉDSZSZ titkárai közös értekezletet tartottak a szövetség egyesítésérõl, és a vagyoni kérdések lezárásáról.
1998. április 29. Az ÉFÉDOSZSZ megtartotta egyesülõ Kongresszusát. A szövetség életében jelentõs eseményt jelentett az új alapszabály elfogadása, Nagymihály János elnök lemondása, a pénzügyi helyzet rendezése, a tagszervezetek vagyonarányainak véglegesítése és az ÉDSZSZ csatlakozásának elfogadása. Döntés született a szövetség mûködéséhez szükséges pénzügyi feltételek biztosításáról is. Az új elnök megválasztásáig 3 fõs ügyvivõi testület irányította az operatív munkát.(Nagy Lászlóné, Mihalusz Antal, Csorvási József)
1998. szeptember. Az MSZOSZ által szervezett fórumon, az új, FIDESZ vezetésû kormány képviseletében Õry Csaba államtitkár kifejtette kormánya munka világával kapcsolatos elgondolásait. Mint elmondta, olyan struktúrát hoznak létre, hogy tiszta felelõsségi viszonyok alakuljanak ki. Támogatják munkáltatóknak a foglalkoztatás flexibilitásra vonatkozó törekvéseit. A szakszervezeteknek szembesülniük kell az ebbõl származó kihívásokkal.
1998. november 16. Az ÉFÉDOSZSZ szervezésében a dán általános munkásszövetség (ELO) képviselõi budapesti és vidéki helyszíneken a szövetséghez tartozó tagszervezetek tisztségviselõi számára felkészítõ oktatást tartanak.
1998. december 18. Az ÉFÉDOSZSZ Kongresszusi termében megtartott ünnepi ülésen emlékezett meg az MSZOSZ, a Szaktanács megalakulásának 100 évfordulójáról. Sándor László az MSZOSZ elnök kongresszusi beszámolójában az országos és középszintû érdekegyeztetés tartós és mély válságáról, azok mélypontjáról, a kormány ellenséges magatartásáról beszélt.
1997. Kongresszust tartott az ÉFÉDOSZSZ. A Kongresszusra a székház eladása miatt a Vegyész Szakszervezetek Székházában került sor. A Kongresszus Csorvási Józsefet elnökké, Mihalusz Antalt és Stokker Zoltánt alelnökké választotta meg. Mint a szövetség új elnöke elmondta, ezzel a Kongresszussal egy 7 éves, belsõ vitákkal, pénzügyi válságokkal, indulatokkal tarkított folyamat zárul le.
1998. Az ÉFÉDOSZSZ széles körû munkával vesz részt az MSZOSZ civil ország jelentésének munkálataiban. A szakértõi anyag elemzõen feltárja a magyar szakszervezet és munkavállalók egyre elfogadhatatlanabbá váló helyzetét.
2001. május. Az ÉFÉDOSZSZ elnöksége az építõipar egyre súlyosabbá váló munkavédelmi helyzete miatt napirendjére tûzte a kérdés vizsgálatát. Az alábbiakban a hatóságoktól kért, és kapott tájékoztatásbál idézünk;
„Az OMMF Fõvárosi Felügyelõségének ellenõrzési tapasztalatai alapján megállapítható, hogy a fõvárosban a tõkeerõs építõipari cégek által lebonyolított nagy beruházások a jellemzõek. Munkabiztonsági és munkaügyi szempontból a gondot elsõsorban az e körbe tartozó irodaházak, bevásárlóközpontok és szórakoztató centrumok építési kivitelezése jelenti. A fõvállalkozók a kivitelezési munkákba számtalan kisebb céget, mint alvállalkozót vonnak be, a fõvállalkozók által bevont alvállalkozók pedig a legtöbb esetben nem maguk végzik a konkrét kiviteli tevékenységet, hanem újabb - esetenként egy-egy azonos munkára több – szubalvállalkozóval kötnek szerzõdést a kivitelezési munkák elvégzésére. Ez kaotikus állapotot eredményez és a munkabiztonsági elõírások és munkaügyi szabályok kijátszásához vezet.
Az elõzõekben vázolt vállalkozói láncban – tapasztalataink szerint – a lánc vége felé egyre alacsonyabb díjértvállalkoznak a munkáltatók, és csak a munkabiztonság rovására tudják a munkát elvégezni, mert az igen alacsonyra szorított vállalkozói díjból már nem tudnak megfelelõ összeget fordítani a biztonságos munkakörülmények kialakítására. Nehezíti az alvállalkozók helyzetét, a fõvállalkozó által diktált rövid határidõ, a határidõ csúszással járó kötbérfizetési kötelezettség veszélye, a vállalkozói díjak kifizetésének elmaradása (jellemzõ a vállalkozói díj több hónapos késéssel történõ átutalása), illetõleg a jelentõs kintlévõségek. E nehézségeket a legalapvetõbb munkabiztonsági elõírások szándékos megsértésével, a védelmi megoldások mellõzésével, a megfelelõ munka- és védõeszközök beszerzésének elmulasztásával, illetõleg a mûszaki karbantartás elhanyagolásával igyekeznek áthidalni. Törekvéseiket a következõ megrendelés reményében, a megrendelõ (fõvállalkozó) irányában való mindenáron megfelelni akarás jellemzi. Ebben a helyzetben szinte természetes, hogy kiadásaikat a minimálisra szorítják, és a munkabiztonság személyi és tárgyi feltételeinek kialakítására még az elvárható minimális összeget sem fordítják.”
A bejegyzett építõipari vállalkozások létszámnagyság szerinti összetétele
|
Létszámkategóriák |
Bejegyzett szervezetek |
|||||
|
2000.szeptember 30. |
2001. szeptember 30. |
|||||
|
száma db |
megoszlás % |
változás a bázishoz |
száma db |
megoszlás % |
változás a bázishoz |
|
|
300fõ feletti |
21 |
0.3 |
-4 |
21 |
0.3 |
0 |
|
50 - 300 fõ közötti |
393 |
0.5 |
17 |
401 |
0.5 |
8 |
|
20 - 49 fõ közötti |
1293 |
1.5 |
-149 |
1265 |
1.5 |
-28 |
|
10 - 19 fõ közötti |
2521 |
3.1 |
196 |
2560 |
3.1 |
139 |
|
5 - 9 fõ közötti |
3933 |
4.7 |
226 |
4160 |
4.7 |
127 |
|
1 - 4 fõ közötti |
72523 |
89.9 |
2603 |
75225 |
89.9 |
2702 |
|
Összesen: |
80684 |
100.0 |
2497 |
83632 |
100.0 |
2948 |
Forrás:KSH és GM
2002. január. A PHARE projekt megbízásából átfogó elemzés készül az építõipari ágazat és az érdekegyeztetés állapotáról. A projekt célja az ágazati párbeszéd intézményeinek megalapozása, elindítása. az alábbiakban ennek az anyagnak a munkavállalók és szakszervezetek helyzetét elemzõ fejezeteibõl idézünk néhány bekezdést. Jelezzük, hogy a leírtak a 2001.évi és az azt megelõzõ idõszak tapasztalatait összegzik.
"Az építõipar szakágazatában mûködõ szabálykövetõ vállalkozások és foglalkoztatottak pozícióját az utóbbi tíz évben hátrányosan befolyásoló intézményes változások, tendenciák és gyakorlat.
· Megszûnt az építési ágazat kormányzati szintû irányítása, képviselete. Jelenleg hét, de jellemzõen több kormányzati tárca között oszlik meg a „felelõsség”.
· Megjelent, állandósult és tartóssá vált a munkanélküliség.
· Az 1992. évi Munka Törvénykönyv minimális szintû juttatások és kötöttségek mellett megvalósította a munkavállalói érdekvédelem jogköreinek minimalizálását. Megszûntek az egyéni érdekvédelem jogszabályi alapjai.
· Megszûnt a Munkaügyi Minisztérium.
· Megszûnt az Érdekegyeztetõ Tanács, a helyében lépõ OMT konzultációra, és tájékozódásra korlátozott jogosítványai mûködését súlytalanná, formálissá tették .
· Az infláció és a forint leértékelés elértéktelenítette az addig megszerzett juttatásokat, rontotta a munkavállalók jövedelmi pozícióit.
· Megszûnt az Ágazati Kollektív Szerzõdés (munkáltatói oldal felmondása miatt).
· Megszûntek a Munkaügyi Döntõbizottságok és több évre elhúzódtak a munkaügyi perek.
· Megszüntették a Munkakönyv intézményét, melynek nyomán a bejelentés nélkül foglalkoztatott százezreknek egészen bizonyosan nem lesz nyugdíjuk.
· Általánossá vált az alvállalkozók láncolatszerû alkalmazása, nyomában megjelent a fekete foglalkoztatás, a fekete pénz és a korrupció.
· Bevezetésre került a munkajogi jogutódlás intézménye. (Kihatása: a munkavállalók szerzett jogainak felszámolása egy év elteltével, éppen a védelem látszatának keltésével, továbbá az MRP törvény keretében széles körben megszerzett munkavállalói tulajdon kisajátítás szerû koncentrálása.)
· Szigorú foglalkoztatási kvóták hiányával védtelenné és túlkínálativá tett hazai munkaerõpiac (lásd. még: státus-törvény és az ahhoz kapcsolódó államközi külön megállapodásokat).
· Kényszervállalkozók száma tömegessé vált.
· Megjelentek a fiktív, csalásra alapított vállalkozások.
· Megegyezéses érdekegyeztetés felváltása olyan konfliktusos érdekegyeztetéssel, melynek alapvetõ feltételei hiányoznak a munkavállalók oldaláról (károkozásra való hajlandóság és az anyagi terhek vállalásának realitása).
· Szerzõdéses szabadság, üzleti titok, személyiségi jogok, adatvédelem túlhangsúlyozása és felhasználása, tudatos visszaélések leplezésére.
· Számlavásárlások, jogtalan ÁFA visszaigénylések napi gyakorlattá válása.
· Általánossá vált az önzés társadalmi csoportok szembeállítása, az elemeiben még létezõ társadalmi szolidaritás erõszakos felszámolása.
· A szakszervezetek kirekesztése munkaügyi és munkavédelmi ellenõrzések rendszerébõl.
· Szigorú közbeszerzési szabályok - mint elvárás - az egyik oldalon, a fekete gazdaság és a korrupció támogatása közpénzekkel - a másik oldalon.
· Formális állami ellenõrzés és látszat szankciók alkalmazása.
· Mivel költségesek jellemzõen megszûntek az építés munkahelyi elemi tisztálkodás, meleg étkeztetés feltételi, miközben folyamatosan romlanak a munkabiztonság feltételei is. Visszajött a "ceglédi kannás - lavóros" korszak.
· A kivitelezõ építõiparban ismét vannak olyan munkahelyek, ahol a munkások kézben hordják a téglát, a betont, mert az emberi erõ olcsóbb mint a gépi.
· Magyarországon ismét vannak kilakoltatások, amelynek veszélye a munkaviszonyban álló, de alacsony keresetû építõipari fizikai és beosztott szellemi munkavállalókat is közvetlen közelrõl fenyegeti.
· Általánossá és kifizetõdõvé vált a bûnözõ életmód folytatása, amely egyben azt is sugallja, hogy nem érdemes becsületesnek lenni, mert tisztességes munkából nem lehet megélni.
· Általánossá vált az egyénre is értelmezhetõ társadalmi jövõkép hiánya, és tömegessé a feleslegesség, kiszolgáltatottság érzése.
· A nehéz helyzetbe jutott munkavállalók gondjaival, a tudás alapú társadalom elvárásainak megfeleltetésével, EU polgárrá felkészítésével úgy tûnik, egyetlen sikerorientált politikai erõ sem kíván foglalkozni.
· Az igazságosnak tûnõ egyenlõ bérfejlesztési százalékoknak is köszönhetõen aránytalanul és elfogadhatatlanul nagyra nõttek a kereseti különbségek. A magyar keresetek átlagosan is, csak mintegy 10 %-át teszik ki az uniós szintnek, miközben a teljesítmények és az árszínvonal összevetése nagy aránytalanságot jelez . "Perverz" elosztási, támogatási viszonyok mûködnek. Agazdagok támogatást, kedvezményeket kapnak, a szegények nem.
· A privatizáció során vagyonhoz juttatott polgárok azt jellemzõen nem mûködtetik, hanem „realizálják” és jelentõs részét külföldön fektetik be, költik el.
· Tendenciaszerûen kopik-romlik a magyar építõmunkások versenyképessége, mert a vállalkozások jellemzõen nem költenek pénzt a beosztott munkavállalók tudásának karbantartására, fejlesztésére. Így törvényszerûen egyre távolabb kerülnek a tudás-alapú társadalom olyan szükséges kellékeitõl, mint a nyelvtudás, számítógép, INTERNET használata, kulturált életvezetés feltételei.
Összefoglalva: a munka világában, pontosabban a valóságos építési munkahelyeken általunk tapasztaltakból az tûnik ki, hogy az állam a szabálykövetõ vállalkozásokat sújtó döntéseivel, a demokrácia háttérbe szorításával, a jogállami normák nagyvonalú kezelésével, a szakszervezeti ellensúly kiiktatásával szinte tudatosan szürke és fekete gazdaság irányába tereli a vállalkozásokat és a munkavállalókat egyaránt . Valamilyen rejtélyes okból ez érdekében áll. Különben nem tenné!
Szakszervezetek, munkavállalók pozíciója az építõiparban
Mivel Magyarországon a minimális szintû juttatásokat és jogokat tartalmazó Mt. felett egyáltalán nincs országos tarifa-megállapodás, jellemzõen nincs ágazati-, szakmai-, szakmaközi-, pláne területi-középszintû megállapodás, így a munkahelyi Kollektív Szerzõdés szerepe aránytalanul felértékelõdött. Érdekvédelmi szempontból léte, döntõ fontosságú. Ezért a munkahelyi Kollektív Szerzõdés és Bérmegállapodás megkötésénél a "szerzõdéses szabadság" korlátlan érvényesítése, a KSZ felmondásának lehetõsége (Mt. 39. §-ban írott max. 3 hónapos felmondási idõvel) az egyik oldalról a munkavállalók és a szakszervezetek korlátlan kiszolgáltatottságát jelzi, a másik oldalról pedig a munkáltatók totális erõfölényét jelenti.
A munkahelyi megállapodások kiemelt jelentõsége és pénzügyi háttérének ellentmondásai
"Történelmileg úgy alakult", hogy Magyarországon munkahelyi szakszervezetek, alapszervezetek léteznek, ezért "kívülrõl" természetesnek tûnik, hogy a munkahelyi szintû megállapodások, Kollektív Szerzõdések számaránya a meghatározó.
Azonban ”belülrõl” a helyzet több szempontból is ellentmondásos.
· A munkahelyi szakszervezet, alapszervezet tisztségviselõje, titkára jellemzõen az adott vállalat munkajogi állományába tartozik. Választott tisztségét gazdasági munkája mellett, társadalmi megbízatásként, a törvényben biztosított munkaidõ kedvezmény felhasználásával látja el. A munkáltatói és a munkavállalói érdekek egyre élesebb elkülönülésének idõszakában joggal felvethetõ, hogy az Mt. 32-es §-ban a KSZ kötés elõfeltételeként elvárt függetlenségi követelmény és az Mt. 3. § /3/ bekezdésében a vezetõ tisztségviselõt - mint munkavállalót - a munkáltató gazdasági érdekeinek védelmére kötelezõ elõírás ellentmondása áthidalható-e.
· Jelen gyakorlat szerint az ágazati szakszervezetek, szövetségek a saját vagyonuk, pénzügyi eszközeik terhére a független és állandó munkahelyi jelenlétet, képviseletet biztosítani és fenntartani nem tudják. A munkahelyi tagdíjbevételek reálisan számolva nem fedezik a fél állásban dolgozó tisztségviselõk béreinek, közterheinek és a folyamatos mûködés infrastruktúrájának (helyiségbér, korszerû irodatechnika, telefonköltség, papír, áram, javíttatások, .....stb.) költségeit.
· A Munka Törvénykönyvének szakszervezeteket hátrányosan érintõ szabályozása az, hogy megállapodásaik elõnyeit minden munkavállalóra alkalmazni kell, ugyanakkor a munkaidõ kedvezmény meghatározásánál csak a szakszervezeti tagok létszámát lehet figyelembe venni.
· A megállapodások pénzügyi hátterének rendezetlensége és annak ellentmondásai egyre feszítõbbek. A szakszervezeti vagyon tényleges felosztására a munkahelyi szinteken megtartott 1993-1995. évi ÜT választásokon a szakszervezeti jelöltekre leadott szavazatok alapján került sor.
· Annak jellemzõen az önálló bírósági bejegyzéssel rendelkezõ szakmai szakszervezetek, szakszervezeti szövetségek és az ágazatok lettek a tulajdonosai. Éppen azok a szervezetek, amelyek partnerek hiánya, elzárkózása vagy egyéb okból, de jellemzõen nem tudnak megállapodásokat felmutatni. A Kollektív Szerzõdések jellemzõen munkahelyi szinten kerülnek kidolgozásra és megkötésre. A szakszervezeti-ágazati vagyon hozadéka viszont jellemzõen nem, vagy csak korlátozottan vesz részt a helyi tagszervezeti, alapszervezeti munka finanszírozásában. A gyakorlat az, hogy az alapszervezetek, területi szakmai szövetségek az ágazati, szövetségi tagságuk révén rendszeres befizetõi pozícióban vannak. Az megint egy másik kérdés hogy a befolyó tagdíjak nem elegendõek egy létszámában és szakmai összetételében is ütõképesebb ágazati apparátus fenntartásához.
A szakszervezetekkel szembeni elvárások és mûködési feltételeik ellentmondása.
A Magyar Alkotmány 4. §-a kimondja, hogy "A szakszervezetek .... védik és képviselik a munkavállalók ....érdekeit."
A Munka törvénykönyve ugyan szigorú reprezentativitási szabályokhoz kötötten, de biztosítja a szakszervezetek kollektív szerzõdés kötési jogát. (Igaz 2000-ben KSZ kötési, megállapodási monopóliumuk megszûnt.) Ugyanakkor az Mt. 27. § azt is rögzíti, hogy tilos bármely jogosultságot vagy juttatást szakszervezethez tartozástól, vagy attól való távolmaradástól függõvé tenni.
Így a bérmegállapodás, a kollektív szerzõdés vívmányai a munkavállalók teljes körére kiterjednek. Ez azt jelenti, hogy az állam, aki adóbevételekkel, közpénzekkel rendelkezik, azt a jogot és kötelezettséget rója a szakszervezetekre, hogy a gazdaságilag erõs munkaadók profit éhségét korlátozva, társadalmi felelõségét követelésekkel ébren tartva, "egyenrangú partnerként", tartsa egyensúlyban a munka világát. Miközben ennek teljes anyagi hátterét, költségeit kizárólag a szakszervezet tagságot vállaló munkások anyagi és közéleti áldozatvállalására hárítja!
A mai magyar szabályozás egy termelõ vállalatnál dolgozó szakszervezeti tag helyzetére értelmezve azt jelenti: a szakszervezet eredménytelen, a tag nézõpontjából rossz érdekvédelmi munkája miatt is alacsony munkabérébõl fizesse a kialakult szakszervezeti intézményhálózat és az eredmények felmutatására képtelen szakszervezeti apparátus fenntartását. Fogadja el, hogy országos és ágazati szinten helyzetének javításáért a szakszervezetek a tárgyalóasztalnál, szinte semmit sem tudnak tenni.
A szakszervezetek, tagjaik részére már üdülõ-beutalót sem tudnak adni. Az egyéni bérfejlesztésében - fõként annak elmaradásába - a tisztségviselõ nem szólhat bele. Fogadja el azt is, hogy egyre inkább elvárják tõle: ne csak passzívan fizesse a tagdíját, hanem érdekeiért helyi szinten kiállva, lényegében a munkáltatójával nyíltan szembeszegülve képviselje saját érdekeit. A szakszervezeti tagnak tehát a sztrájkok, demonstrációk költségeit is vállalva, jogaikat önmaguknak kell megvédelmezniük, miközben a kockázatokkal elért eredmények gyümölcseit a biztonságban lapító "potyautas" munkatársa jogszerûen, diszkrimináció mentesen élvezi. Ez egy rendkívül igazságtalan, szakszervezet ellenes szabályozás.
A munkahelyi szakszervezeti tisztségviselõk védtelensége.
Az 50 éve létezõ "egy munkahely-egy szakszervezet" elvének öröksége és a 10 éve létezõ magyar érdekvédelmi struktúra sajátossága, hogy a szakszervezet "ütközõ" emberei a jellemzõen a munkaszervezeten belül gazdasági feladataik mellett tevékenykedõ érdekvédelmi munkájukat törvényszerûen, állandó konfliktusos helyzetben ellátó, éles helyzetben egzisztenciálisan is kiszolgáltatott helyzetbe sodródó választott tisztségviselõk.
A jelenleg hatályos szabályok szerint a munkáltatóknak anyagi helyzetüket megrendítõ szankciókkal, a legsúlyosabb törvénysértésük esetén sem kell számítaniuk. Így valós kockázat nélkül a tisztségviselõ-munkavállalók státusát egy jogszerûtlen felmondással könnyedén visszavásárolhatják! Arról nem is beszélve, hogy a munkáltatónak számtalan közvetett vagy közvetlen, kifinomult vagy durva befolyásolási eszköze van arra, hogy demokratikusnak tûnõ és az érdekeinek is megfelelõ jelölések, visszalépések, lemondások, vagy választási eredmények szülessenek meg.
Ennek a visszás helyzetnek a kezelése, kulcskérdés. Keresni kell az anyagilag is finanszírozható, jó szakszervezeti választ. Az egyik hatékony megoldás a független, területi, szakmai, regionális szakszervezeti struktúra kialakítása és anyagi feltételeinek a biztosítása lehet.
A munkaviszonyban állók kiszolgáltatottságát eredményezõ, vagy ahhoz vezetõ szabályok.
Tény, hogy a szakszervezet ma teljesen eszköztelen az egyéni, személyre szóló érdekvédelem terén.
· Nincs törvényen, vagy megállapodáson alapuló együttdöntési, így megállapodásra kötelezõ képviseleti jogosítványa a munkavállaló egyéni alapbér besorolásának, bérfejlesztési mértékének, juttatásainak, minõsítésének, a munkaviszony megszüntetésének alapvetõ kérdéseiben.
· A szakszervezet még nyilvánvaló jogsérelem esetén sem élhet a halasztó hatályú kifogás (Mt. 23. § /1/ bek.) jogával, ha az intézkedéssel szemben a munkavállaló egyénileg jogvitát kezdeményezhet (Mt. 23.§ /3/ bek.). A munkavállaló számára nyitva álló jogorvoslati út, a per kezdeményezése, részére hátrányos, mert a jogi képviselet költséggel, munkaidõ kieséssel jár, arról nem is beszélve, hogy a jog által támogatott munkaadó profi cégképviselõjével szemben, vitatható kimenetelû (mert a törvény a vállalkozót, a munkaadót támogatja) akár évekig elhúzódó eljárásban kell igazát, újra és újra bizonyítva helytállnia.
· A munkáltató KSZ szabályozás nélkül maga állapíthatja meg a munkaidõ beosztást (Mt. 119. §) A teljesítmény-követelményt szintén saját hatáskörében, egyoldalúan a munkáltató állapítja meg! (Mt. 143. § /2/ bek.) .
· Amennyiben a munkáltató a teljes 8 órai, általa meghatározott helyen és idõbeosztással, az általa elvárt minõségben, és a munkáltató által meghatározott 100 %-os teljesítmény-követelmény szerinti munkáért megfizeti a kötelezõ minimális - 2001. január 1-tõl a bruttó 40.000,- Ft, 2002. január 1-tõl a bruttó 50.000,- Ft összegû munkabért - akkor minden törvényes kötelezettségének maradéktalanul eleget tett!
Mivel az évenkénti rendszeres bérfejlesztésre vonatkozóan a versenyszektorban nincs törvényi kötelezettség, viszont a legálisan elrendelhetõ túlórák száma eddig tendencia-szerûen növekedett (1992-ben 144 óra, 2000-ben max. 300 óra), ez logikusan és automatikusan, a folyamatos terhelésû munkavégzés mellett elszegényedõ munkavállalók számának növekedéséhez és az "élõ szerszám" státusuk erõsödéséhez vezethet és vezet is.
A legális foglalkoztatás közterheinek fokozása, a törvények tömeges megsértésének nagyvonalú kezelése.
Az állam a közterhek behajtását logikusan ott ellenõrzi, ahol az a legkisebb költséggel, és a legnagyobb hozadékkal jár.
Az utóbbi tíz évben szinte kizárólag a legálisan bejegyzett, törvényes telephellyel ütõképes, 50-100 fõ feletti szakembergárdával tevékenykedõ cégek számíthattak rendszeres munkaügyi és adóhatósági ellenõrzésekre. Az állam ezzel a gyakorlattal biztosította, biztosítja, hogy a közkiadásainak fedezetéhez hozzájusson. A gazdaság minden normális és tisztességes szereplõje tudja, érzi hogy ez és igazságtalan gyakorlat!
A politika, a végrehajtó hatalom tíz éve tartósan szemet huny, ezzel indirekt módon ösztönzi is a "feketegazdaság" erõsödését, mert - úgy tûnik - az rövid távon az érdekeit szolgálja. Egyrészrõl úgy véli, hogy a "feketegazdaság" rideg világa végre megfegyelmezi a teljes foglalkoztatáson, laza munkanormákon, munkahelyi étkezésen, téli-nyári üdülési beutalókon, munkaruha juttatáson, rendszeres, kiszámítható munkaidõn, fizetett szabadságon és vállalati lakásépítési akciókon elkényelmesedett, ráadásul erõs, államilag intézményesített érdekvédelemmel is kényeztetett munkásokat.
A „nyertesek” teremtésével polgárosodásra kiszemeltek - a múlt rendszerben "üldözött" szakmai és politikai elit tagjai - végre felhalmozhatnak, vagyonosodhatnak. A hivatalos havi fix fizetés, legyen az bármilyen magas, erre nem nagyon alkalmas. Amit a törvény nem tilt azt szabad! A tehetetlen, állam vagyonát sikk elsíbolni!
A túlkínálati munkaerõpiac fenntartásának biztosítása, kormányzati-politikai eszközökkel.
A magyar munkavállalók és szakszervezetek csak késve szembesültek azzal, hogy a magas szintû szaktudás ide, szorgalom oda, a kezdeti kapitalizmus viszonyai között a munkaerõ árát és a munkás érdekérvényesítési pozícióját szinte kizárólag, a kereslet és a kínálat rideg törvénye határozza meg.
Tíz év múltán azt is látjuk, hogy ennek makro- esetleg mezoszintû befolyásolására a szakszervezetek mind a mai napig eszköztelenek. Jogszabályon, tárgyaláson alapuló jogaik, említésre sem méltóak. A tárgyalások eredménye kizárólag az ellenérdekû munkáltatói fél önkéntes hajlandóságán múlik!
A sztrájk és a demonstráció - mint a nyomásgyakorlás eszköze - a magyar gazdaság jelenlegi állapotában használhatatlan fegyver. A szakszervezeti tag munkavállalók és a szakszervezeti vezetõk elszoktak attól, hogy a jogos érdekek védelmében konfliktust vállalva is ki kell állni, és az utcára kell vonulni. Ennek személyes tapasztalataim szerint az alábbiakban részletezett, objektív okai vannak, lehetnek:
A túlkínálati munkaerõpiac:
· A hazai gazdasági szerkezetváltással kényszerûen és hirtelen megszûnt egy millió munkahely és kialakult egy több százezer fõs, tartós munkaerõ felesleg. Megjelenése, léte, döntõen, látványosan és ellentmondásosan befolyásolta a munkavállalók és a szakszervezetek helyzetét és belsõ viszonyát.
· Néhány kivételtõl eltekintve a munkavállalók a kezdetben két évig fizetett munkanélküli járadékban, a végkielégítésben és a közel fél millió forint összegû pályakezdési kölcsönben és privát egzisztencia megteremtési esélyében bízva, szívesen fogadták ha munkahelyükrõl kitették õket. A szakszervezetek szerepe - ez idõben - reálisan csak a leépítések korrekt menedzselésére szorítkozhatott.
· A tömeges munkanélküliség megjelenése, "a tartalék munkaerõhad" léte, a munkaviszonyban állók juttatási szintjét gyorsan és folyamatosan erodálta, és jelentõsen rontotta a szakszervezetek korábban megszokott tárgyalási pozícióját is. Ráadásul kezdett kiderülni, hogy a legnagyobb összegû munkanélküli segély is elfogy egyszer, a vállalkozások pedig nem csak sikeresek lehetnek.....
· A szakszervezetek az új helyzetre, a tartós és tömeges munkanélküliség kezelésére felkészületlenül és - ma már tudjuk - rosszul válaszoltak. Készpénzvagyonuk terhére jellemzõen a munkanélküliek készpénzes segélyezésébe fogtak, Pl. a munkaközvetítés, mint szolgáltatás megszervezése, a képzés és a munkahely teremtés, munkahely megtartás látványos, hatékony követelése helyett.
· E közben az állami tulajdon magánkézbe adása, a privatizáció, lényegében a szakszervezetek opponálása nélkül zajlott. A szakszervezetek - a pluralizmus jegyében létrehozott új konföderációk segítségével - ez idõben egymással vívták érdekharcukat. Ráadásul a politika a szakszervezeteket azzal a cinikus érveléssel támadta, hogy nem tudják megvédeni a munkavállalók munkahelyeit. Mivel feladatukat nem tudják ellátni logikus, hogy a vagyonukat is zárolni kell! (Lásd. 1991. évi szakszervezeti vagyon zárolásáról (védelmérõl) és a tagsági viszony megújításáról szóló törvényeket.)
A fekete foglalkoztatás tudomásulvétele:
A munkanélküliek átképzésére, újból munkába állításukra az államnak jellemzõen nem kellett pénzt költenie, csak azt elfogadnia, hogy a munkások, korábbi szakmai tevékenységüket felkínálva, azt "fekete" munkásként az alvállalkozók alvállalkozóinak láncolatában végezhessék, immár végtelenített munkaidõben, zsebbõl fizetett bérért - esetleg éppen a korábbi vállalattal megkötött bérmunkaszerzõdés keretében, esetleg ugyanannál a munkapadnál. Természetesen ebben a közegben teljes a munkáltatói szabadság, nincs szakszervezet, sem a munkavállaló irányába védelmet, így munkáltatói terhet jelentõ szabályok.
Külföldiek foglalkoztatásának tömegessé tétele :
A munkaerõpiac kínálati oldalának erõsítését szolgálja az a gyakorlat, amely a szomszédos országok magyar és nem magyar lakosai számára legálisan és illegálisan is korlátlan magyarországi munkavállalást tesz lehetõvé.
Úgy tûnik, a politika számára a státus-törvény elfogadása több elõnnyel jár. Fel lehet mutatni az anyaország önzetlen segítõkészségét (munkavállalás, ingyenes egészségügyi ellátás, stb.). Ezzel a segítõkész magyarok többsége is azonosul.
Az olcsó külföldi magyarok, és nem magyarok foglalkoztatása bizonyára elõnyös a munkaadók számára. A hazai munkavállalók viszont csak a hátrányokkal szembesülnek. Most tekintsünk el a kereslet-kínálat munkabérre gyakorolt, kétségtelenül létezõ negatív kihatásaitól is. Napi, személyes tapasztalatokból tudjuk, hogy a munkájukban még viszonylag igényes külföldi magyar szakemberek, és szakképzettség nélküli „építõmunkások” a munkavégzés körülményeit biztonságát tekintve - rendkívül igénytelenek.
Õk akaratuk ellenére, az „antiszociális” építés munkahelyi viszonyok elfogadásával rontják, - lerontották - a magyar munkavállaló európaibbnak számító szociális jogait, vívmányait amely ez esetben csak annyit jelent, hogy korábban volt öltözõszekrényük, napi tisztálkodási, fürdési lehetõségük, és megfelelõ számban vízöblítéses WC helyiségük. Ma már jellemzõen nincs."
Több munkáltatóra kiterjedõ kollektív szerzõdések és a hatálya alá tartozók létszáma
|
Sorsz. |
Csatlakozást aláíró vállalkozások |
Hatálya alá tartozó foglalkoztatottak létszáma (fõ) |
ÉKSZ-hez csatlakozók szövetséghez tartozása |
|
|
Munkáltató Szövetség |
Szakszervezeti Szövetség |
|||
|
1. |
Békés megyei Általános Építõipari és Vállalkozási Rt. |
246 |
ÉVOSZ |
SZKDSZ |
|
2. |
Betonútépítõ Nemzetközi Építõipai Rt. |
720 |
ÉVOSZ |
KMDSZ |
|
3. |
Betonút Szolgáltató és Építõ Rt. |
460 |
ÉVOSZ |
KMDSZ |
|
4. |
Középületépítõ Rt. |
672 |
ÉVOSZ |
ÉDSZSZ |
|
5. |
Rheinhold & Mahla Építõ és Szigetelõ Kft. |
460 |
ÉVOSZ |
ÉDSZSZ |
|
Összesen |
2558 |
|||
Forrás; ÉFÉDOSZSZ adatgyûjtése
Szakmai kollektív szerzõdések
|
Sorsz. |
Megnevezése |
Aláíró Munkaadói Szövetség |
Aláíró Szakszervezet |
Hatálya alá tartozó munkavállalók száma |
|
1. |
Cementipari Szakmai Kollektív Szerzõdés |
Magyar Cementipari Szövetség |
Építõanyagipari Dolgozók Szakszervezete |
2 269 |
|
2. |
Fa és Bútoripari Szakmai Kollektív Szerzõdés |
Bútorvállalkozók Országos Szakmai Szövetsége |
Fa, és Bútoripari Dolgozók Szakszervezete |
2 520 |
|
3. |
Szakértelmiségi Dolgozók Szakmai Kollektív Szerzõdése |
Magyar Mérnöki Kamara |
Építõipari Szakértelmiségiek Szakszervezete |
426 |
Forrás; ÉFÉDOSZSZ adatgyûjtése
Az építési ágazat kollektív szerzõdéseinek összesítését, a KSZ lefedettséget bemutató táblázat
|
KSZ típusa 2001 év. |
db |
Hatálya alá tartozó munkavállalók (fõ) |
Ágazatban foglalkoztatott munkavállalók száma (fõ) |
KSZ lefedettség (%) |
|
Egy munkáltatóra kiterjedõ |
55 |
14 178 |
117 300 |
- |
|
Több munkáltatóra kiterjedõ |
1 |
1 612 |
- |
- |
|
Szakmai kollektív szerzõdés |
3 |
5 612 |
- |
- |
|
Összesen |
59 |
21 402 |
117 300 |
18,24 |
Forrás; ÉFÉDOSZSZ adatgyûjtése
A legutóbbi Üzemi Tanács és munkavédelmi képviselõ választások tapasztalatai az építõipari ágazatban
|
Üzemi Tanács és munkavédelmi képviselõ választások 2001. |
|
| Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége MSZOSZ
Területén |
|
|
Építõ, Fa- és Építõanyagipari Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetsége ÉFÉDOSZSZ |
|
|
Építõanyagipari Dolgozók Szakszervezete alapszervezetek száma: 35 képviselt tagok száma: 3900 |
Választó munkahelyek, gazdasági társaságok száma : ÜT: 32 Munkavéd. k. : 16 |
|
Fa és Bútoripari Dolgozók Szakszervezete alapszervezetek száma: 19 képviselt tagok száma: 1250 |
Választó munkahelyek, gazdasági társaságok száma : ÜT: 17 Munkavéd. k. : 12 |
|
Szerkezetgyártó és Kivitelezõ Dolgozók Szakszervezete alapszervezetek száma: 12 képviselt tagok száma: 1126 |
Választó munkahelyek, gazdasági társaságok száma : ÜT: 6 Munkavéd. k. : 3 |
|
Közlekedésépítõ és Mélyépítõ Dolgozók Szakszervezete alapszervezetek száma: 12 képviselt tagok száma: 2012 |
Választó munkahelyek, gazdasági társaságok száma : ÜT: 6 Munkavéd. k. : 2 |
|
Építõipari Szakértelmiségiek Szakszervezete alapszervezetek száma: 5 képviselt tagok száma: 388 |
Választó unkahelyek száma : ÜT: 5 Munkavéd. k. : - |
|
Építõ, Fa- és Építõanyagipari Dolgozók Zala. megyei Sz. alapszervezetek száma: 12 képviselt tagok száma: 2598 |
Választó munkahelyek, gazdasági társaságok száma : ÜT: 9 Munkavéd. k. : 8 |
|
Építõ, Fa- és Építõanyagipari Dolgozók B.A.Z megyei Szakszervezete alapszervezetek száma: 1 Képviselt tagok száma - |
Választó munkahelyek, gazdasági társaságok száma : ÜT: - Munkavéd. k. : - |
|
Építõipari Dolgozók Tatabányai Szakszervezete alapszervezetek száma: 5 képviselt tagok száma 156 |
Választó munkahelyek, gazdasági társaságok száma : ÜT: 5 Munkavéd. k. : 5 |
|
Építõipari Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetsége alapszervezetek száma: 16 képviselt tagok száma: 1214 |
Választó munkahelyek, gazdasági társaságok száma : ÜT: 12 Munkavéd. k. : 10 |
Forrás; ÉFÉDOSZSZ adatgyûjtése
2002. április. Országgyûlési választásokra került sor, amelybõl éles verseny után minimális többséggel, a bal-liberális politikai erõk kerültek ki gyõztesen. A választások során a szakszervezetek a rendszerváltás óta soha nem tapasztalt nyíltsággal, a késõbbi politikai kockázatokat is felvállaló kiállással támogatták a szociál-liberális balközép pártok kormányzati pozícióba kerülését.
2002. november 22-23. Az MSZOSZ kongresszust tart, és dönt a részszövetségek megalakításáról, és az év közben posztjáról önkéntes lemondással távozó Dr. Sándor László utódlásáról. Az MSZOSZ új elnöke Wittich Tamás, alelnök Kordás László.
V. Rész Realitások, remények és az Európai Unió
Az építési ágazat belsõ viszonyairól ma nehéz egy száz éves szakszervezet ünnepéhez méltó gondolatokat megfogalmazni. Különösen akkor, ha érdekvédelmi eredményeinkrõl, és nem a szakmánk ma is elismerten kiváló építészeti teljesítményrõl kell beszélni.
Nekünk most az ünnepnap egy másik, legalább olyan fontos funkcióját célszerû választani. Mint tudjuk, egy ünnep egy születésnap arra is alkalmat kínál, hogy letárt készítsünk. Mi az amit eddig elvégeztünk, hol tartunk és mit szeretnénk elérni. Az elõzõ fejezetekben fõként a múltról, az eddig útról beszéltünk. Most nagyon rövid meghatározásokkal a jelen gondjait foglaljuk össze. Lehet, hogy a sommás ítéletek helyenként túlságosan is szigorúnak tûnhetnek, de mint tudjuk jobb az, ha a terápia kissé pesszimistább diagnózison alapul.
Vegyük sorra aktuális gondjainkat, melynek megoldására még az EU csatlakozás elõtt rá kell irányítanunk mindhárom szinten szociális partnereink figyelmét;
v Tények sorával igazolható, hogy az építõipar kaotikus belsõ viszonyainak megváltoztatásában szinte egyedül a gyenge érdekérvényesítõ képességû, viszonylag kis létszámú, alacsony érdekérvényesítõ képességgel rendelkezõ munkaviszonyban álló munkavállalók, és szakszervezeteik érdekeltek.
v Az ágazatban mûködõ szakszervezetek és a munkaviszonyuk elveszítésével fenyegetett munkavállalók jellemzõen felkészületlenek, eszköztelenek a felhalmozó, kizsákmányoló kapitalizmus nyílt, durva de magyar viszonyok között mégis „törvényes” módszereivel szemben.
v A politikailag befolyásolt szembeállított országos szakszervezeti konföderációk, és a szakszervezeti vagyon birtokbaadásával megosztott ágazati szakszervezetek napjainkra elveszítették tagjaik jelentõs részét, de szakértõi apparátusuk tudását is. A szolidaritás nem mûködik. Nincs rá példa.
v A munkahelyi szakszervezeti alapszervezetek/önálló szakszervezetek jogok hiányában nem képesek egyéni érdekvédelem gyakorlására, de jellemzõen segélyezõ, szolgáltató, pl. üdültetési funkciójuk is kiürült. Mûködésük tárgyi és személyi feltételeinek biztosítása alapvetõen a munkáltató jóindulatától függ.
v A KSZ kötés, bérmegállapodás, a rendszeres bérfejlesztés nem kötelezõ; új munkavállaló alkalmazása elsõ bérmegállapítása, a munkaidõ beosztás, teljesítmény-követelmények meghatározása KSZ (!) hiányában pedig kizárólagos munkáltatói jog.
v A szakszervezettel kötött minden megállapodás korlátoz. Az önkéntesen vállalt teher és kötöttség a piaci pozíciót rontja, így az bizonyíthatóan ellentétben áll a becsületesebbnek mutatkozó, szabálykövetõ munkáltatók üzleti érdekeivel is.
v Az építõipari átlagos bérek a minimálbér közelére estek vissza. Helyenként embertelen, szociális viszonyok uralkodnak az építési munkahelyeken. Étkezés, tisztálkodás feltételei kõkorszaki szintre fejlõdtek vissza.
v A súlyos, halálos munkahelyi balesetek száma és aránya sajnos az építõiparban a legmagasabb.
v Alacsony a munkavállalók nyílt, konfliktusvállaló készsége. Sorsuk jobbrafordulását több évtizedes beidegzõdés, és a tulajdonossá vált munkáltatók egyre elutasítóbb, keményebb fellépése miatt passzívan várják.
v Hiányoznak a fiatalok, hiányzik a közös fellépés sikerélménye, nem fejlõdött ki a "civil kurázsi".
v Az összességében több százezer fõt érintõ építõipari leépítések, a hazai munkanélküliek jelenléte, az olcsó, igénytelen külföldi magyarok a túlkínálati munkaerõpiac fenntartását, és a magyar munkavállalók sakkban tartását, béreik juttatásaik visszaszorítását szolgálják.
v A hazai munkaügyi ellenõrzés formálisnak tekinthetõ, elrettentõ szankciók nincsenek. A fekete munka elleni fellépés eddigi gyakorlatának nagyobb a füstje, mint a lángja. Úgy tûnik mintha színház lenne az egész.
v A mai foglalkoztatási viszonyok, és a legális munkaviszony fenntartásának hátrányait hangsúlyozó kép nem ösztönöz a munkahelymegtartó szakképzés, tudás támogatására.
v Az építõiparban foglalkoztatottak 94,6%-a 10 fõnél kevesebbet foglalkoztató vállalkozásnál dolgozik, így az önálló munkahelyi szintû KSZ kötés jogi, tárgyi és személyi feltételei egyaránt hiányoznak.
v Úgy tûnik, hogy a polgárosodást támogató állam és a cégtulajdonosok, munkáltatók érdekeltsége a rendszeresen bekövetkezõ kormányváltások ellenére, továbbra is folyamatosan fennmarad az olcsó, de átláthatatlan, korrupt építõipari kép fenntartásában. Tények igazolják hogy politikai hatalom és az elsõ generációs kapitalisták érdeke túl közel áll egymáshoz, és az nem a demokratikus (elosztási)viszonyok erõsítésére, szélesítésére irányul!
Az EU csatlakozáshoz fûzõdõ várakozásaink, reményeink
Várakozásainkat azért foglaltuk pontokba, mert elérésük egyrészrõl számunkra nagyon fontosak, másrészrõl pedig azért, hogy az Építõk szakszervezetének második száz évét feldolgozó, utódainknak - ha még akkor is lehet vagy kell építeni - legalább legyenek majd támpontjai.
v Maximális elvárás unk; érdemi közremûködés, egy átütõ erejû, EU-kompatibilis, a versenyszféra egészét átfogó, korszerû nyugat európai érdekegyeztetési struktúra átvételében, bevezetésében és mûködtetésében.
v Minimális elvárás ; a megváltozott munkahelyi viszonyokhoz, vállalat-szerkezethez igazodó, középszintû érdekegyeztetés megalapozása, elindulása.
v Az ágazati, a területi /regionális és a munkahelyi érdekegyeztetés számára "támogató politikai, jogszabályi környezet", és költségvetési szintû anyagi háttér biztosítása.
v A munkáltatói és munkavállalói érdekvédelmi szervezetek reprezentativitási szabályainak rendezése, újragondolása.
v A munkáltatói és munkavállalói érdekvédelmi szervezetek jogköreinek újraszabályozása, kormányzati intézkedésekkel egymásrautaltságuk, megállapodási kényszereik erõsítése.
v A szakszervezetek megkerülhetetlen részeseivé válnak a tisztességes bérek szabályozásának, az emberhez méltó egészséges és biztonságos munkafeltételek megteremtésének.
v Szakmán belül biztosítottak az építés munkahelyi átöltözés, a folyóvizes napi tisztálkodás és a kulturált étkezés feltételei.
v Szakszervezetek részesei a szakmán, régión, ágazaton, országon belüli versenyfeltételek közelítésének, melynek eszköze az országosan kiterjesztett ágazati kollektív szerzõdés és bértarifa megállapodás. Eredményeként lényegesen javulnak és az EU átlagához közelítenek az építõiparban a bérek.
v A szakszervezetek eszközeikkel segítik az építõmunkások, alkalmazottak középosztályi életszínvonalának elérését.
v Az Építõk szakszervezetei szolidáris bérpolitikájukkal hozzájárulnak a tagjaik béreinek EU szintû felzárkóztatásához.
v A szakszervezetek eszközöket kapnak a szakmán belüli "piszkos verseny" elleni fellépéshez, a foglalkoztatási, munkavédelmi törvények betartásának ellenõrzéséhez.
v Munkavállalók érdekvédelmi szervezetei erre képesek tehát segítenek a nyelvi, számítástechnikai, EU ismereti képzésben, és a munkavállalók munkaerõ piaci pozíciójának javításában.
v A politika végre felismeri elõnyeit ezért támogatja, hogy a kreatív, szorgalmas magyar munkavállalók cégükben tulajdont szerezhessenek. Érvényesül az együttgyarapodás elve.
v Az építési ágazat és a munkaügy mivel két rendkívül fontos szakmai terület, tartósan önálló kormányzati képviselettel rendelkezik.
v Végre javul a magyar építõmunkások jelenleg negatív hazai megítélése.
v Az egyéni érdekek védelmére is alkalmas szervezetként mûködik az Építõk szakszervezete.
*
2002. április 12. Magyarország választópolgárai magas részvételi arány mellett szavazataikkal támogatták az ország Európai Uniós csatlakozását. A népszavazás döntése értelmében hazánk 2004. május 1- én, a Munka Ünnepén a világ legfejlettebb közösségének tagországa lehet..
*
A visszaemlékezéshez felhasznált források jegyzéke:
¨ Palotás Imre : Munkáért kenyérért szabadságért I - II kötete
¨ Sipos Péter : Az egység jegyében
¨ Lux Judit : A Szaktanács száz éve
¨ Gunst Péter : Európa története
¨ MSZOSZ Szkinfo lapszámai
¨ Ipari és építõipari statisztikai évkönyv (KSH 2000)
¨ ÉPÍTÕK LAPJA lapszámai
¨ A kapitalizmus alapjainak lerakása Magyarországon (GKI Rt.)
¨ Helyzetkép Magyarország társadalmáról és gazdaságáról (GKI Rt.)
¨ A nemzeti megújhodás programja / 1990
¨ A Magyar Köztársaság Alkotmánya
¨ Munka Törvénykönyv
¨ Kõmûvesek, szabadkõmûvesek – Dr. Bálint Péter
¨ Prugberger Tamás – Ploetz Manfred: Magyar és európai munkajog
¨ MSZOSZ: Civil Országjelentés
¨ Építõipari Ágazati Kollektív Szerzõdés
¨ A magyar építõipar a ’90-es években (Horváth Sándor – GM)
¨ Tóth András: Érdekérvényesítés a rendszerváltozás után (MTA)
¨ Robert Costel: A bérmunka társadalma
¨ Barbara J. Fick: A kollektív munkajog áttekintése és értékelése nyolc közép-európai országban.
¨ A Középületépítõ újságok 1973-évi lapszámai
¨ Az ÉFÉDOSZSZ PHARE tanulmánya
¨ Az ÉFÉDOSZSZ tag szakszervezetei, elnöke és Horváth Károly szakértõ által rendelkezésre bocsátott írásos anyagok
*
Az
ÉPÍTÕK
SZAKSZERVEZETEINEK
100 ÉVE
1903 - 2003
Szemelvények, dokumentumok a Magyarországi Építõmunkások Országos Szövetségének évszázados múltjából
________________________________________________________
Készült az ÉFÉDOSZSZ Szövetségi Tanácsának a megbízásából